rituálé
Formalizált csoport vagy közösség tagjai körében rendszeresen előforduló viselkedésmódok. A rituálékat elsősorban vallással kapcsolatos tevékenységek részeként gyakorolják, de a rituális cselekvések köre ennél jóval szélesebb. A csoportok többségénél megfigyelhető valamilyen, sokszor, de nem szükségszerűen ünneppélyes keretek között zajló rituális tevékenység. A rituálék mindig az adott csoport vagy szerevezet összetartozás érzetét erősítik meg. Ilyen lehet az adott közösségbe vagy csoportba való bekerülésre vonatkozó közösségi esemény, mint a tisztavatás, de rituálé lehet egy munkaközösség rendszeres közös reggeli kávézásai is.
Tudományterület:
Forrás:
Giddens, Anthony: Szociológia, Budapest, Osiris, 2008, 415. o.
Szerző:
Relációk
városökológia
A városi élet tanulmányozásának egyik irányzata, amely a biológiai minták alapján a növények és organizmusok fizikai környezethez való alkalmazkodásának analógiájára épít. Az ökológiai elmélet képviselői szerint a városokon belüli különféle...Tovább olvasoméletmód
A mindennapi tevékenységek rendszere, vagyis hogy a társadalom tagjai mindennapi életük során milyen tevékenységeket végeznek. E tevékenységekre átlagosan mennyi időt fordítanak, hol végzik ezeket a tevékenységeket (otthon, munkahelyen stb.), kik...Tovább olvasomfaj
Az angol „race” fogalom megfelelője, helyesebb lenne tehát magyarul „rassznak” nevezni, mert biológiai értelemben az egész emberiség egyetlen fajhoz tartozik. Fajnak – helyesebben rassznak – nevezik a társadalomtudományban az embereknek...Tovább olvasomnemi foglalkoztatási szegregáció
A nemi foglalkozási szegregáció azt a tényt fejezi ki, hogy a férfiak és a nők – annak megfelelően, hogy milyen uralkodó felfogás alakul ki a „férfi”, illetve „női” munka tekintetében...Tovább olvasomabszolút szegénység
A szegénység egy típusa, mellyel napjainkban inkább a harmadik világ országaiban találkozhatunk. A szegénység vizsgálatakor megkülönböztethető az abszolút és relatív szegénység. Az abszolút szegénység egészséges emberi létezéshez minimálisan szükséges javak...Tovább olvasombiomedicinális egészségmodell
A nyugati orvosi rendszereket és eljárásokat megalapozó elvek halmaza. Ez a modell a betegséget objektív módon, az ismert tünetek jelenléte szerint határozza meg, és feltételezi, hogy a test egészséges állapota...Tovább olvasomvallásosság
Olyan hit- és gyakorlatrendszer, amelynek segítségével valamely embercsoport az emberi élet végső kérdéseire keres választ. Ilyen végső kérdések, amelyekre a vallások válaszokat adnak: Mi az ember életének értelme? Miért van...Tovább olvasompróbafelvétel
A társadalomtudományi kutatások egyik lépése, az azok során alkalmazott előkészítő módszer. A legtöbb felmérést próbafelvétel előzi meg, amellyel feltárhatják a tervezés során előre nem látott problémákat. A próbafelvétel olyan előzetes...Tovább olvasomstruktúra
A struktúra legelvontabb értelemben azt jelenti, hogy egy adott sokaság nem egyszerűen azonos sajátosságokkal bíró és azonos helyzetű egyedek halmaza, hanem a sokaság tagjai eltérő pozíciókat foglalnak el, és e...Tovább olvasomhálózatok
Az embereket egymással öszszekapcsoló informális és formális, közvetlen és közvetett társadalmi kötelékek rendszerei. Személyes hálózatunkba azok tartoznak bele, akiket személyesen ismerünk (például a barátaink), valamint azok, akikkel csak közvetett úton...Tovább olvasomracionalizálódás
Weber által használt fogalom annak a folyamatnak a leírására, amelynek során a pontos kalkuláció és szervezés módjai, beleértve az absztrakt szabályok és eljrások használatát, meghódítják a társadalmat. A folyamat során...Tovább olvasomneolokális lakóhelyválasztás
Neolokális lakóhelyválasztásról akkor besélhetünk amikor új háztartás kialakítására kerül sor, például a gyermek gazdaságilag aktívvá, keresővé válik, és családjától külön, saját lakóhelyre költözik, vagy a házaspár mindkettőjük családjától külön, saját...Tovább olvasomfeketegazdaság
A társadalom jólétét nem növelő, kifejezetten bűnöző jellegű haszonszerző tevékenységek. Szembeállítható a szürkegazdasággal, mely azokat a gazdasági tevékenységeket jelöli, amelyek nem kifejezetten tiltottak, de a személyi jövedelemadó alól való kibújás...Tovább olvasompoligámia
A házasság olyan formája, amelyben egy férfinak vagy nőnek egynél több házastársa van. Poligíniának nevezik azt az esetet, amikor egy férfinak több felesége van, poliandriának pedig azt, amikor egy nőnek...Tovább olvasometnocentrizmus
Az a felfogás, hogy a saját etnikai csoport vagy nemzet magasabb rendű a többieknél, illetve más kultúráknak az egyén saját kultúrájának szempontjából való értelmezése. Gyakorlatilag minden kultúra bizonyos mértékig etnocentrikus,...Tovább olvasomposztadoleszcencia
A fiatalkor és a felnőttkor közötti életszakasz, körülbelül a 18. életévtől a húszas évek végéig. Ebben az életszakaszban az egyén jogilag már nagykorú, tehát felnőtt, de még nem vagy csak...Tovább olvasomszuburbanizáció
Az a jelenség, amelyet a fejlett országok nagyvárosaiban az 1950-1960-as évek óta figyeltek meg, azaz a városi népesség egyik – többnyire jobb módú – része elhagyja a város központi részeit...Tovább olvasomrokonság
Egyének között vérségi kötelék, házasság vagy örökbefogadás révén kialakuló kapcsolat. A házasság vagy a család meghatározása alapján feltételez rokoni kapcsolatokat, de a rokoni kapcsolatok köre jóval szélesebb ezeknél az intézményeknél....Tovább olvasomértékek
Egyének vagy csoportok által vallott eszmék, kulturális alapelvek arról, hogy az adott társadalomban mi a kívánatos, a fontos a megfelelő, a jó vagy mi az ezzel ellentétes. Az eltérő értékek...Tovább olvasomszociológia
A szociológia emberi csoportokat és társadalmakat elemző elméleti és gyakorlati tudomány, amely különleges hangsúlyt fektet az iparosodott világ vizsgálatára. A szociológia a társadalomtudományok családjába tartozik, amely magában foglalja az antropológiát,...Tovább olvasom
