tartási szerződés
Tartási szerződés alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására, a tartásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. A tartási szerződést írásba kell foglalni. A tartásra kötelezett kötelezettsége kiterjed a tartásra jogosult lakhatásának biztosítására, élelemmel és ruházattal való ellátásárára, gondozására, betegsége esetén ápolására és gyógyíttatására, halála esetén illő eltemettetésére. A szerződés megszűnik a tartásra jogosult halálával. A szerződésnek van ingyenes alakzata. Életjáradéki szerződés alapján a kötelezett a jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult pedig ellenérték teljesítésére köteles. Mindkét esetben a jogosult által teljesítendő ellenérték jellemzően ingatlan vagy nagyobb értékű vagyontárgy.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kötelesrész
A kötelesrész az örökhagyó törvény által meghatározott hozzátartozóinak a hagyatékból (az örökhagyó vagyonából) való minimális részesedését biztosítja oly módon, hogy bár az örökhagyónak a vagyonnal való rendelkezését sem élők között,...Tovább olvasomkellékszavatosság
Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint 1) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha...Tovább olvasomfelmondás
A felmondás olyan egyoldalú címzett jognyilatkozat, mely a szerződéses jogviszonyt a jövőre nézve (ex nunc) hatállyal szűnteti meg. A felmondás ugyanakkor egyoldalú alakító jog (hatalmasság), mely jogviszonyalakító (megszüntető) hatást a...Tovább olvasomkár
A károkozó köteles megtéríteni a károsultat ért minden olyan hátrányt, amely a károsító esemény folytán őt érte. A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni. A teljes kártérítés körében a...Tovább olvasomjóhírnév
A hírnév az adott természetes személy vagy jogi személy közösségi, társadalmi, közéleti, gazdasági ismertségét, elismerését, megbecsülését jelenti Ennek bármely formában történő rombolása személyhez fűződő jogot sért, amit védelemben kell részesíteni....Tovább olvasompótmunka
A vállalkozó köteles elvégezni az utólag megrendelt, különösen tervmódosítás miatt szükségessé váló munkát is, ha annak elvégzése nem teszi feladatát aránytalanul terhesebbé (pótmunka). A pótmunka elrendelése lényegében a megrendelő sajátos...Tovább olvasomörökbefogadás
Az örökbefogadás az örökbefogadó, annak rokonai és az örökbe fogadott gyermek között rokoni kapcsolatot létesít az örökbefogadott gyermek családban történő nevelkedése érdekében. Az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó szülő(k) vérszerinti gyermekének...Tovább olvasomsurrogatum
A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, azaz a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a káresemény meg sem történt volna. A teljes kártérítésbe beletartozik mind a tényleges kár,...Tovább olvasomjogszavatosság
A szerződésszerű teljesítés alapján a szolgáltatott dolognak nemcsak fizikailag kell megfelelnie a jogosult által támasztott igényeknek, hanem szükséges az is, hogy a szolgáltatás tárgyán harmadik személynek ne álljon fenn olyan...Tovább olvasomtámogatott döntéshozatal
A támogatott döntéshozatal jogintézménye arra szolgál, hogy azon személyek esetében, akiknek a belátási képessége kisebb mértékben csökkent, cselekvőképességük korlátozása elkerülhető legyen, viszont döntéseik meghozatalához valamiféle segítséghez jussanak. E tevékenység ellátása...Tovább olvasomPPP-szerződés
A PPP-szerződés a köz- és a magánszféra együttműködésének szerződése, az elnevezés gyűjtőfogalomként használatos, nincs jogszabályi definíciója, valamint Magyarországon átfogó PPP szabályozás ezidáig nem született. A szerződés alapján a magánszféra alanya...Tovább olvasomlakáshasználati szerződés
Mind a házasulók, mind pedig a házastársak a házastársi közös lakás használatát a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetére előzetesen szerződéssel rendezhetik. A szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy...Tovább olvasomrészvénytársaság
A részvénytársaság (rt.) olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényből álló alaptőkével működik, és a részvényes kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására...Tovább olvasommögöttes apaság
Házasságon alapuló apasági vélelem alapján a gyermek apjának azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy...Tovább olvasombankhitelszerződés
Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díjfizetésére köteles. A...Tovább olvasomteljességi záradék
A felek írásbeli szerződése olyan rendelkezést tartalmazhat, mely szerint az írásba foglalt szerződés a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza. Ennek következménye, hogy a korábban létrejött, de e szerződésben nem...Tovább olvasomrészvény
A részvény a kibocsátó részvénytársaságban (rt.) gyakorolható tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező, forgalomképes, azaz szabadon átruházható értékpapír. A részvény tehát értékpapír, ami egy olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely papíralapú...Tovább olvasomközszerzeményi vagyonjogi rendszer
Ha a házasulók vagy a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben közszerzeményi rendszer kikötésében állapodtak meg, a házassági életközösség fennállása alatt önálló vagyonszerzők, ennek megfelelően közöttük a vagyonelkülönítés szabályai érvényesülnek. Az...Tovább olvasomrészvénykönyv
A részvénytársaság a részvényesekről részvénykönyvet vezet, amelyben nyilvántartja a részvényes nevét, közös tulajdonban álló részvény esetén a közös képviselő nevét, lakóhelyét vagy székhelyét, részvénysorozatonként a részvényes részvényeinek vagy ideiglenes részvényeinek...Tovább olvasomletéti szerződés
Letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésére köteles. A letéti szeződésnek van ingyenes alakzata is. A...Tovább olvasom
