tartozás-elismerés
A tartozáselismerés egyoldalú, címzett akaratnyilatkozat, melynek legfontosabb joghatása, hogy megváltoztatja a szóban forgó kötelmi jogviszonyban egyébként irányadó bizonyítási terhet, vagyis a nyilatkozat hatályosulását követően a tartozáselismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozás elismerésének időpontjában a tartozása egyáltalán nem állt fenn vagy alacsonyabb összegben állt fenn, bírósági eljárásban nem érvényesíthető követelésen alapult vagy érvénytelen szerződésből fakadt.
Tudományterület:
Forrás:
Ptk. 6:26. §; Barzó-Juhász-Leszkoven-Pusztahelyi: Kötelmi jog a Kötelmek közös és a szerződések általános szabályai, Novotni Kiadó, Miskolc, 2016. [25.-26.o.]
Szerző:
Relációk
teljesítésátvállalás
Teljesítésátvállalásról akkor beszélünk, amikor egy harmadik személy és a kötelezett megállapodnak a kötelezett tartozásának átvállalásáról. Szemben a tartozásátvállalással a teljesítésátvállalás kétoldalú megállapodás, amely azonban nem eredményez alanycserét és abban a...Tovább olvasomrosszhiszeműség
A rosszhiszeműség szubjektív, tudati állapot. Rosszhiszemű az, aki tud, s kellő körültekintés tanúsítása mellett is tudnia kellene a látszattal ellentétes valóságról. Ez az alapelv a polgári jogviszonyokban mindenkitől...Tovább olvasomkáron szerzés tilalma
A kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó vagyoni előnyével, kivéve, ha ez az eset körülményeire tekintettel nem indokolt. Ha az eset körülményeire tekintettel annak elszámolása a károkozó javára...Tovább olvasomgyámság
Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik. A gyámság a szülői felügyeletet helyettesítő jogintézmény. A gyám a gyámsága alatt álló gyermek gondozója, nevelője, vagyonának kezelője...Tovább olvasomjogosulti egyetemlegesség
Ha a követelés több jogosultat úgy illet meg, hogy a szolgáltatás egészét bármelyikük követelheti jogosulti egyetemlegességről beszélhetünk. A kötelezettet csak egyszeri szolgáltatás terheli, tehát a kötelezettség minden jogosulttal szemben megszűnik,...Tovább olvasomcégnév
A cégeknek és azon belül a gazdasági társaságoknak is saját névvel kell rendelkezniük, annak érdekében, hogy az adott cég a neve alapján azonosítható, valamint a többi cégtől megkülönböztethető legyen. A...Tovább olvasomvisszautasítás
Az örökös az öröklés megnyílása után az örökséget egyoldalú nyilatkozattal visszautasíthatja. A visszautasítás a lemondással szemben tehát egyoldalú jognyilatkozatban valósulhat meg. A lemondástól elhatároló ismérve még, hogy nincs helye részleges...Tovább olvasomkegyeleti jog
Elhunyt ember emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó vagy az, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. A jogképesség a halállal megszűnik, így ebből következik, hogy a halott embernek személyiségi...Tovább olvasomelővásárlási jog
Az elővásárlási jogosultja nyilatkozatával a másik felet, az eladót, konszenzus hiányában is a szerződés vele való létrehozatalára kényszerítheti. Az elővásárlási jog gyakorlásának mellőzhetetlen előfeltétele, hogy a dolog tulajdonosa ellenérték fejében...Tovább olvasomsemmisség
A semmisség a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség abszolút formája, mely esetén a semmisségi ok önmagában – a törvény erejénél fogva (ipso iure) – kiváltja a szerződés érvénytelenségét. A semmis...Tovább olvasomtartási szerződés
Tartási szerződés alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására, a tartásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. A tartási szerződést írásba kell foglalni. A tartásra...Tovább olvasomvégelszámolási eljárás
A végelszámolási eljárás lefolytatására a cég jogutód nélkül történő megszűnése esetén kerülhet sor, ha a cég nem fizetésképtelen, azaz saját vagyona fedezi valamennyi tartozását. A jogutód nélküli megszűnésről és a...Tovább olvasomhaszonélvezet
Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznosíthatja és hasznait szedheti. A jogosult számára más személy tulajdonában álló dolognak a használatát – hasznai...Tovább olvasomlicenciaszerződés
A licenciaszerződés a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződés. A licencia és így maga a szerződés is engedélyt jelent, kétoldalú jogügylet keretében valamely iparjogvédelmi alkotásra (például szabadalmaztatott találmány) vonatkozó hasznosítási jog...Tovább olvasomzálogjog
Zálogjoga alapján a zálogjogosult a követelésének biztosítására szolgáló vagyontárgyból (zálogtárgy) más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a biztosított követelés kötelezettje nem teljesít. A zálogjog azonban szerződési biztosítékként is szolgálhat....Tovább olvasomkizárás (öröklési jog)
Az öröklési jogi szabályok szerint az örökhagyó azt, aki törvényes örököse vagy azzá válhat, más személynek örökössé nevezésével vagy végrendeletben tett kifejezett nyilatkozattal kizárhatja a törvényes öröklésből. A kötelesrészre jogosult...Tovább olvasompro viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasomelőszerződés
Az előszerződés nem más, mint a felek által önként vállalt szerződéskötési kötelezettség, melynek tárgya egy későbbiekben megkötendő (ún. végleges vagy cél-) szerződés létrehozása. Az előszerződés létrejöttéhez elsősorban az szükséges, hogy...Tovább olvasomptk-n kívüli faktoring-szerződés
A szolgáltatási jellegű atipikus szerződések egy típusa, amely esetében szükséges a Ptk-n kívüli jelző használata, ugyanis a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv megalkotásával a faktoring-szerződés egyes elemeit kodifikálta és beemelte...Tovább olvasomszerződés
A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozata (jognyilatkozata), amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A szerződés létrejöttéhez tehát elengedhetetlen a felek konszenzusa, azaz hogy...Tovább olvasom
