tartozáselvállalás
A tartozáselvállalás, mint egyfajta „továbbgördített teljesítésátvállalás” ugyanúgy egy harmadik személy és a kötelezett közötti kétoldalú, a kötelezett tartozásának átvállalására irányuló megállapodás, amelyhez viszont többletelemként már kapcsolódik a jogosult értesítése. Ez utóbbi elem ugyan még nem emeli a felek megállapodását tartozásátvállalássá, azonban a harmadik személy már „erősebben kötődik” az eredeti jogviszonyhoz: egyetemleges kötelezettség jön létre, amelynek megfelelően a harmadik személyt – mint egyetemleges kötelezettet – megilletik mindazon jogok, amelyek a kötelezettet a jogosulttal szemben a szerződés alapján megillették.
Tudományterület:
Forrás:
Ptk. 6:206. §; Barzó-Juhász-Leszkoven-Pusztahelyi: Kötelmi jog a Kötelmek közös és a szerződések általános szabályai, Novotni Kiadó, Miskolc, 2016. [345.o.]
Szerző:
Relációk
vélelmezett képviselet
Üzlethelyiségben vagy az ügyfélforgalom számára nyitva álló egyéb helyiségben képviselőnek kell tekinteni azt a személyt, akiről okkal feltételezhető, hogy az ott szokásos jognyilatkozatok megtételére jogosult. A képviselő jogkörének korlátozása harmadik...Tovább olvasomhagyatéki tartozások
Az örökléssel a hagyaték mint – jogokat és kötelezettségeket magában foglaló – eszmei egész száll át az örökösre (vagy örökösökre). A hagyaték részét képező „passzív elemek” a hagyatéki tartozások, melyek...Tovább olvasommeghagyás
A meghagyás olyan végrendeleti juttatás, mely esetében az örökhagyó a hagyatékban részesülő személyt valamilyen harmadik személy javára teljesítendő kötelezettséggel terheli. A meghagyás teljesítésének a követelésre a végrendeletben megjelölt személy válik...Tovább olvasomági öröklés
Az ági öröklés alapvető célja polgári jogi szempontból, hogy a leszármazó nélkül elhalálozott örökhagyó hagyatékában szereplő, leggyakrabban a szülőtől, illetve valamilyen felmenő rokontól ingyenesen (például örökölés vagy ajándékozás útján) eredeztethető...Tovább olvasomhaszonélvezet
Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznosíthatja és hasznait szedheti. A jogosult számára más személy tulajdonában álló dolognak a használatát – hasznai...Tovább olvasomrendhagyó letét
A letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott, el nem használható ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésre köteles. A letéti szerződés a...Tovább olvasomfoglaló
A másik félnek fizetett pénzt akkor lehet foglalónak tekinteni, ha annak fizetésére a kötelezettségvállalás megerősítéseként kerül sor, és ez a rendeltetés a szerződésből egyértelműen kitűnik. A Ptk. szerint foglalót nemcsak...Tovább olvasommegbízás nélküli ügyvitel
Aki valamely ügyben más helyett eljár anélkül, hogy arra megbízás alapján vagy egyébként jogosult volna, az ügyet úgy köteles ellátni, amint azt annak érdeke és feltehető akarata megkívánja, akinek javára...Tovább olvasomkegyeleti jog
Elhunyt ember emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó vagy az, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. A jogképesség a halállal megszűnik, így ebből következik, hogy a halott embernek személyiségi...Tovább olvasomrei vindicatio
A tulajdonos eltiltási kereset formájában követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog a birtokából kikerült, követelheti a dolog visszaadását (rei vindicatio). Ugyanúgy, ahogy a birtoklásban való...Tovább olvasomcégjegyzés
A cégjegyzési jog a cég írásbeli képviseletére, a cég nevében történő aláírási jogosultság, amely mindig konkrétan meghatározott személyt vagy személyeket illet meg. A cégjegyzési jog a cég képviseletének egy részjogosítványa,...Tovább olvasommögöttes apaság
Házasságon alapuló apasági vélelem alapján a gyermek apjának azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy...Tovább olvasomráutaló magatartás
A ráutaló magatartás a jognyilatkozatok tételének egyik fajtája, mely során a fél nem írásban és nem szóbeli formában tesz nyilakozatot, hanem valamely egyéb magatartása idézi elő a jognyilatkozattételt. Ilyenek tipikusan...Tovább olvasomresiduum
A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, melybe beletartozik mind a tényleges kár, az elmaradt haszon, valamint az indokolt költség. A kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó...Tovább olvasomkár
A károkozó köteles megtéríteni a károsultat ért minden olyan hátrányt, amely a károsító esemény folytán őt érte. A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni. A teljes kártérítés körében a...Tovább olvasomtávollévők közötti szerződés
A fogyasztó és a vállalkozás között létrejövő fogyasztói szerződés. Jellegzetességét az adja, hogy a szerződést kötő felek nem egy térben vannak, hanem a távollévők közötti kommunikációt lehetővé tevő olyan eszköz...Tovább olvasomfelszámolási eljárás
A felszámolási eljárás célja, hogy a fizetésképtelen adós gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a Csődtörvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. A felszámolási eljárás az adós székhelye szerint illetékes...Tovább olvasomrosszhiszeműség
A rosszhiszeműség szubjektív, tudati állapot. Rosszhiszemű az, aki tud, s kellő körültekintés tanúsítása mellett is tudnia kellene a látszattal ellentétes valóságról. Ez az alapelv a polgári jogviszonyokban mindenkitől...Tovább olvasomletéti szerződés
Letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésére köteles. A letéti szeződésnek van ingyenes alakzata is. A...Tovább olvasomöröklési szerződés
Öröklési szerződésről beszélünk olyan kétoldalú jogügylet esetén, amelyben az örökhagyó a vele szerződő felet a magának, illetve a szerződésben meghatározott harmadik félnek nyújtandó tartás, életjáradék vagy gondozás fejében – vagyona,...Tovább olvasom
