teljesítmény nyomon követése
A hatékony teljesítményirányító rendszer második fázisa a teljesítmény nyomon követése. A teljesítmény nyomon követése a teljesítményértékelési folyamat legfontosabb, legmeghatározóbb fázisa, amely során az értékelő vezetőnek minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy munkatársai sikerrel, eredményesen láthassák el kitűzött feladataikat, maradéktalanul meg tudjanak felelni a velük szemben támasztott teljesítményelvárásoknak. A teljesítmény nyomon követése a teljesítményértékelés egész időszakában végzendő tevékenység, amelynek gerincét a folyamatos és azonnali vezetői (pozitív és ha indokolt a negatívumok megszüntetésére, az értékeltek fejlesztésére irányuló) visszajelzések adják. A teljesítmény nyomon követését más szóval a teljesítmény edzésének is szokták nevezni, amelyet, ha jól és következetesen végeznek az értékelő vezetők, a féléves vagy az év végi teljesítményértékelésnél, illetve a minősítésnél már nem fordulhatnak elő meglepetések, felesleges, nehezen megoldható konfliktusok.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
teljesítményértékelés
A hatékony teljesítményirányító rendszer harmadik fázisa a teljesítményértékelés. Az évente általában egyszer, formális kereteken belül, az értékelő vezető és az értékelt munkatárs között lezajló, a kitűzött célok és elvárások teljesülési...Tovább olvasomteljesítmény visszajelzése
A teljesítmény edzésének, egész éven át tartó nyomon követésének komolyságát, eredményességét meghatározó eleme, az értékelő vezető által a teljesítményértékelés alanyának, az értékelt munkatársnak adott – lehetőség szerinti – azonnali visszajelzése....Tovább olvasomteljesítményértékelés kommunikációja
A teljesítménymenedzsment humán folyamatán belül megvalósuló egyéni teljesítményértékelés humán funkciójának meghatározóan fontos eleme az elért eredmények vagy kudarcok kommunikációja, megbeszélése, amely az értékelő vezető és az értékelt munkatárs között zajlik,...Tovább olvasomstratégiai gondolkodás
A stratégiai gondolkodás, a stratégiai szemlélet és látásmód megjelenése, illetve fokozatos elterjedése nélkülözhetetlen előfeltétele a stratégiai tervezés gyakorlatban történő megvalósításának a szervezeti működés valamennyi szintjén, így az emberierőforrás-gazdálkodásban is. A...Tovább olvasombeillesztés
A beillesztés a szervezetbe újként belépőket, vagy az új pozícióba, munkakörbe kerülőket segítő több elemből építkező, tudatosan kialakított, változó időtartamú program, amely az érintettek minél gyorsabb és hatékonyabb munkavégzését, biztonságérzetének...Tovább olvasomátképzés
A felnőttképzés sajátos feladata, illetve annak részága, amely egyrészt a részleges vagy a tartós munkanélküliség felszámolásának egyik lehetséges útját kínálja, másrészt azoknak az elméleti és gyakorlati ismereteknek a megszerzését is...Tovább olvasomösztöndíjasprogram
Ösztöndíjas programnak nevezzük – a közszolgálat vonatkozásában – az utánpótlásképzéssel és a tehetséggondozás szándékával indított, magasan képzett, friss szemlélettel rendelkező fiatal pályakezdők megnyerésére irányuló, mentoring alapú programokat. Ezeket az ösztöndíjas...Tovább olvasomutánpótlás-menedzsment
Az utánpótlás-menedzsment a szakértői és a vezetői utánpótlás biztosításának megtervezését, a tevékenységek megszervezését, lebonyolítását, a szükséges emberi, pénzügyi, jogi, informatikai és egyéb feltételek, erőforrások megteremtését, a folyamatok irányítását, koordinálását, értékelését,...Tovább olvasomteljesítmény szankcionálása
A teljesítmény szankcionálása valamennyi munkahelyeken, így a közszolgálatban is a teljesítményértékelési rendszerek működtetésének egyik meghatározó jelentőséggel bíró alkotóeleme. A közszolgálaton belül a minősítéssel kiegészülő teljesítményértékelés körfolyamata alatt, amely általában egy...Tovább olvasomönirányító és autonóm munkacsoportok
Az autonóm munkacsoport a munkacsoportok azon típusa, ahol a kézműves és a tömegtermelés előnyeit ötvözik azzal a céllal, hogy a vevői igények maximális kielégítése érdekében olyan autonóm munkacsoportokat alakítsanak ki,...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás eredménymutatói
Az emberierőforrás-gazdálkodással kapcsolatos stratégiai döntések, befektetések megtérüléséről, a tevékenység jellemzőiről, minőségéről, hatékonyságáról, jogszerűségéről, értékteremtő képességéről az eredménymutatók folyamatos nyomon követése és számbavétele révén kapunk képet. Az eredménymutatók egy részét –...Tovább olvasomkompetenciaelemzés
A kompetenciaelemzés a munkakörelemzés és a munkakör-értékelés részeként vagy ezektől függetlenül is elvégezhető elemzési és értékelési módszer. A kompetenciaelemzés alkalmazása lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy a meghatározott elemzési és...Tovább olvasomstresszinterjú
A stresszinterjú az állásinterjúk egy formája, olyan kiválasztási technika, amikor az interjút készítő szakember(ek) a meghirdetett pozícióra jelentkezőt tudatosan, előre kidolgozott szisztéma szerint hozza kellemetlen, feszültséggel teli helyzetbe, annak érdekében,...Tovább olvasommunkakör
A munkakör a szervezet legkisebb azonosítható egysége, amelynek célja, dinamikája és a munkakörbetöltő által egyéni felelőse van. A munkakör a munkavállaló munkafolyamatait, tevékenységeit, feladatait, funkcióit és kapcsolatrendszerét tartalmazza, beleértve ebbe...Tovább olvasomtehetséggondozás a munkahelyen
A munkahelyen folyó tehetséggondozás a karriermenedzsment részeként végzett nagy jelnetőséggel bíró humán funkció, amely szoros kapcsolatban áll a kiválasztással, a beillesztéssel, az ösztöndíjas programokkal, a mentoring tevékenységgel, a vezetői és...Tovább olvasomtanuló szervezet öt alapelve
A tanuló szervezet öt alapelve egységes rendszerbe foglalja azokat a tényezőket, amelyek a tanuló szervezetté válást, a szervezeti célok fokozatos elérését, a teljesítmény és a versenyképesség fokozását – nem utolsó...Tovább olvasommódszertani és szolgáltató központ
A módszertani és szolgáltató központok osztott szolgáltatási modellt megvalósító, a magasabb hozzáadott értékű tevékenység elérését támogató olyan központosított szervezetek, szervezeti egységek, amelyek általában a létrehozó szervezeten túl egyéb felhasználóknak is...Tovább olvasomszakképzés
A szakképzés általános értelemben meghatározott szakmára, hivatásra, életpályára előkészítő elméleti és gyakorlati képzés. A munka világa szempontjából a munkaerő-piac és a gazdaság által keresett és elismert szakképesítésnek a megszerzését jeleníti...Tovább olvasomanyagi és nem anyagi juttatások
Az anyagi és nem anyagi juttatások az ösztönzési rendszer alapját képezik. A hatékony ösztönzési rendszer a munkavállalók érdekeire épít, és ehhez olyan, előre kialakított, tudatosan irányított feltételeket, követelményeket határoz meg,...Tovább olvasomrotáció
A munkakör változatosságának növelését szolgáló egyik munkaszervezési megoldás a rotáció. A rotáció lényegét az adja, hogy a munkavállalók előre meghatározott rendszerességgel (heti, napi, vagy akár néhány órás ciklusokban), vagy a...Tovább olvasom
