teljesítményértékelés kommunikációja
A teljesítménymenedzsment humán folyamatán belül megvalósuló egyéni teljesítményértékelés humán funkciójának meghatározóan fontos eleme az elért eredmények vagy kudarcok kommunikációja, megbeszélése, amely az értékelő vezető és az értékelt munkatárs között zajlik, jellemzően a formális teljesítményértékelések és a minősítés, valamint az év közbeni vezetői visszajelzések alatt. A teljesítményértékelés kommunikációját az értékelő vezetőnek tudatosan meg kell terveznie és az általánosan érvényes szabályok betartására figyelemmel kell levezetnie, mert a jól megoldott értékelő beszélgetés segíti az értékeltek fejlődését, motiválását, végső soron a szervezeti célok elérését, a teljesítményelvárások teljesítését. A teljesítményértékelés kommunikációjánál a „szendvics” technika alkalmazását célszerű választani (pozitív nyitás, kritikai észrevételek, pozitív zárás) és az egész beszélgetést az értékelt önértékelésével elkezdeni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételei
A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodelljének egyik humán folyamatához, az emberierőforrás-áramláshoz és -fejlesztéshez tartozó részfolyamat a közszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételeit magába foglaló humán funkciók együttese. Ezeknek a keretfeltételeknek a...Tovább olvasomstratégiai tervezés és rendszerfejlesztés humán folyamata
Ez a humán folyamat közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban áll, illetve hatást gyakorol az egyéb humán folyamatokra és humán funkciókra. Kiemelt szerepe van abban, hogy megfelelő körülményeket alakítson ki a szervezeti...Tovább olvasomszemélyi állomány felkészítése és fejlesztése
A közszolgálat különböző területeinél, eltérő jogviszonyban foglalkoztatott személyi állomány – jogszabályok által – meghatározott állománycsoportjai, illetve tagjai számára tartandó rendszeres, tervszerű keretek között, az emberierőforrás-gazdálkodás részeként folyó pedagógiai tevékenységeket nevezik...Tovább olvasominterjú
Az interjú irányított beszélgetés, amely kérdések és az arra adott válaszok egymásutánjából épül fel. Az interjú két vagy több ember között egyidejűleg zajló folyamat, amelynek célja, hogy az interjú készítői...Tovább olvasomteljesítmény
A teljesítményt meghatározhatjuk a szervezet és az egyén szempontjából. A szervet által kijelölt célok, feladatok elérése érdekében végzett tevékenységekhez köthető minőségi (kvalitatív) és mennyiségi (kvantitatív) mutatókkal jellemezhető, ezért mérhető és...Tovább olvasommunkaerő-tervezés
Az emberierőforrás-gazdálkodás egyik meghatározó humán funkciója a munkaerő- vagy létszámtervezés. E tevékenység középpontjában a szervezeti célok eléréséhez szükséges számú, összetételű és felkészültségű alkalmazott megfelelő időben történő biztosítása áll. A munkaerő-...Tovább olvasomcafetéria
A cafeteria a munkaadó által biztosított béren kívüli juttatás egyik meghatározó formája. A cafeteria tehát azoknak a béren kívüli juttatásoknak az összessége, amelyben – a jogszabályokban rögzített keretek betartásával –...Tovább olvasomszemélyügyi tevékenységek és szolgáltatások humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasomhumán szolgáltató és módszertani központ
A multinacionális cégek fokozatos térnyerésével és a globalizáció következtében, a költség-hatékony, versenyképes működés jegyében, az integrált emberierőforrás-gazdálkodás megvalósításának szándékával felállított központokat nevezik szolgáltató központoknak (Shared Services Center/SSC). A szolgáltató központok...Tovább olvasomon-the-job jellegű fejlesztések
Ezen eszközök sorába a munkahelyen megvalósuló, a munkavégzéshez kötődő felkészítések és fejlesztések tartoznak. A tárgyalt megoldások – a munkakör betöltéséhez követelményként meghatározott oktatásban való részvételre alapozva – az éles helyzetekhez,...Tovább olvasommunkakörbővítés
Munkakörbővítésnek nevezzük azt a munkakörtervezési, munkavégzési rendszermodellt, amely során a munkavállalónak a korábban ellátott szűkebb feladatkörét újakkal egészítik ki. Ezáltal olyan szélesebb, összetettebb munkakört alakítanak ki, amely – az előzetes...Tovább olvasomteljesítménytervezés (új tétel)
A hatékony teljesítményirányító rendszer első fázisa a teljesítménytervezés. A folyamat megindítására akkor kerülhet sor, ha világos a szervezet jövőképe és meghatározottak stratégiai irányai, céljai. A teljesítménytervezésnél a hagyományos hierarchiát –...Tovább olvasomösztönzésmenedzsment humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasomtoborzás
Az emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés humán folyamatának a személyzetbiztosítás szempontjából első eleme, meghatározó humán funkciója a toborzás, amely során a szervezetben megüresedet munkakörökről, pozíciókról a lehetséges jelentkezői kört tájékoztatják a kínálkozó lehetőségekről...Tovább olvasomtréning
A tréning a mai kor egyik legelterjedtebb komplex képzési, továbbképzési, fejlesztési módszeregyüttese. A tréning keretében az igényekhez és az elvárásokhoz igazított, célirányos tartamú, meghatározott kompetenciák fejlesztésére irányuló olyan felkészítés történik,...Tovább olvasomfoglalkozás-egészségügyi ellátás
A törvényi előírásnak megfelelően a munkáltatók által valamennyi munkavállaló számára kötelezően biztosítandó ellátást foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásnak hívják. A jogszabályok arról rendelkeznek, hogy a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást kiknek kell megszervezni, milyen formában, állománykategóriákat...Tovább olvasommunkakörelemzés
A munkafolyamatelemzéshez és a kompetenciaelemzéshez kapcsolható módszert munkakörelemzésnek hívják, amely segítségével feltárható, beazonosítható a vizsgált munkakör létesítésének célja, funkciója, a szervezeti struktúrában elfoglalt helye, a munkavégzés tartalma, feladategyüttese, problémamegoldási, felelősségi...Tovább olvasomkiválasztás
A kiválasztás olyan döntés-előkészítési folyamat, amely során a szakemberek felmérik, hogy a meghatározott munkakörre, állásra jelentkezők közül az egyes jelöltek milyen valószínűséggel, milyen szinten lesznek képesek az elvárt teljesítményeknek és...Tovább olvasommentoring rendszer
A munka világában használatos angolszász „mentoring” kifejezés a mentorálás egy jól behatárolható típusának felel meg. Ezért a mentorálás a munkahelyi környezetben olyan szakmai támogató tevékenységként fogható fel, amely a stratégiai...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás versenyképességi tényezői
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodása akkor képes megvalósítani a versenyelőnyt biztosító stratégiát, ha a működéséhez szükséges erőforrásokat nem csak megszerzi, hanem ezek egyedi, sokoldalú, és jelentős hozzáadott értéket képviselő integrációját, kombinációját is...Tovább olvasom
