tudásgazdaság
Olyan társadalmi-gazdasági rendszer, amely már nem elsősorban az anyagi javak termelésére, hanem a tudás előállítására épül. Kialakulását összefüggésbe hozzák az új technológiákban jártas, életük számítógéppel, szórakozással és távközléssel kapcsolatos területein az új vívmányokat alkalmazó fogyasztók széles bázisának kialakulásával. A technológiai változások sebessége már önmagában is maga után vonja a foglalkozási szerkezet sokkal gyorsabb átalakulását, mint amire valaha is sor került a történelem folyamán. A tanulás és a képesítések megszerzése ma nem csupán egyszeri alkalomra korlátozódik az élet korai szakaszában, hanem végigkíséri az emberek egész életét. Az új technológiák megjelenése és a tudásgazdaság kialakulása megváltoztatja az oktatásról és az iskoláztatásról kialakult fogalmainkat: a formális oktatás fokozatosan átadja a helyét az egész életen át tartó tanulás eszméjének és gyakorlatának.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
torzulás
A társadalomtudományi kutatás egyik akadálya. Általában valamilyen preferencia vagy részrehajlás, amelyik gátolja az elfogulatlan ítélet kialakítását. A statisztikai mintavétel vagy tesztelés során keletkező hiba, amelyet az okoz, hogy rendre bizonyos...Tovább olvasomnemzet
A nemzet azon személyek csoportja, akik az adott nemzet tagjainak tekintik magukat, akiknek közös a nemzeti identitásuk, illetve akiket a társadalmi környezet e nemzet tagjának tart. A nemzeti identitás ideáltípusa...Tovább olvasomúj társadalmi mozgalmak
Olyan társadalmi mozgalmak csoportja, amelyek az 1960-as évek óta alakultak ki a nyugati társadalmakban, válaszul az emberi civilizációban jelentkező kockázatokra. Az ide tartozó mozgalmak – például a feminizmus, a környezetvédelem,...Tovább olvasomanómia
A szociológiában széles körben használt, elsőként E. Durkheim által meghonosított fogalom. Az anómia Durkheim szerint a társadalmi viselkedést szabályozó normák meggyengülése. Következménye a deviáns viselkedések elterjedése. R. Merton átértékelte a...Tovább olvasomdiszfunkció
A funkcionalista elméletek szerint a társadalmi élet olyan vonása, olyan jelenség, amely nem illeszkedik az adott társadalmi rendszer keretei közé vagy e rendszeren belül feszültségeket kelt, gyakran akadályozza a fő,...Tovább olvasomharmadik világ
A „harmadik világ” kifejezés eredetileg a 20. században született, a három fő társadalomtípus szembeállításából. Az első világ országai közé Európa iparosodott államai, az USA, Nyugat-Európa országai, és Japán tartoztak. E...Tovább olvasomtöbb családmagból álló háztartás
Olyan háztartás, amelyben egynél több családmag él együtt, legtöbbször a szülők és házas gyermekük házastársával, ezen belül megkülönböztethetünk több sajátos típust. A törzscsalád-háztartást, ezen belül a szülők egyetlen házas gyermekükkel...Tovább olvasomvárosökológia
A városi élet tanulmányozásának egyik irányzata, amely a biológiai minták alapján a növények és organizmusok fizikai környezethez való alkalmazkodásának analógiájára épít. Az ökológiai elmélet képviselői szerint a városokon belüli különféle...Tovább olvasomfunkcionalizmus
Olyan társadalomtudományi elméleti irányzat, amely szerint a társadalmi jelenségekre az általuk betöltött funkciók alapján lehet a legtermékenyebb magyarázatot adni – más szóval az alapján, hogy az adott események miként járulnak...Tovább olvasomrituálé
Formalizált csoport vagy közösség tagjai körében rendszeresen előforduló viselkedésmódok. A rituálékat elsősorban vallással kapcsolatos tevékenységek részeként gyakorolják, de a rituális cselekvések köre ennél jóval szélesebb. A csoportok többségénél megfigyelhető valamilyen,...Tovább olvasomszociális városrehabilitáció
Szociális városrehabilitációnak nevezik a helyi lakosság helyben maradását lehetővé tevő, az épített környezet felújításán (mind a lakásokra, mind a közterületekre kiterjedő) túl munkalehetőséget is biztosító, a közösségi funkciókat fejlesztő, megújító...Tovább olvasomdevianciagerjesztés
Akaratlan következmény, amely akkor alakulhat ki, ha egy ellenőrző szerv valamilyen viselkedést deviánsnak címkéz, továbbá ha a felcímkézett személy beépíti a címkét a saját identitásába így maga a címkézés ugyanannak...Tovább olvasomkulturális tőke
Az egyén iskolai végzettsége, szakképzettsége, tudása, műveltsége. Azok az ismeretek, az a tág értelemben vett kultúra, amellyel az egyén rendelkezik. A kulturális töke fogalmát használó társadalomkutatók szerint a modern társadalmakban...Tovább olvasomsztereotípia
Egy embercsoport megrögzött, nehezen változtatható jellemzése, mely torzításokon, túlzásokon és leegyszerűsítéseken alapul, és szinte mindig negatív elképzelések, előítéletek együttese valamely csoport tagjaival szemben. Az előítélet, a sztereotípia és a diszkrimináció...Tovább olvasometnocentrizmus
Az a felfogás, hogy a saját etnikai csoport vagy nemzet magasabb rendű a többieknél, illetve más kultúráknak az egyén saját kultúrájának szempontjából való értelmezése. Gyakorlatilag minden kultúra bizonyos mértékig etnocentrikus,...Tovább olvasomdiszkrimináció
Egyes emberek hátrányos kezelése azon az alapon, hogy valamely meghatározott csoport tagjai. A diszkrimináció mindig valamilyen cselekedetben manifesztálódik. Ennek révén általában egy adott csoport tagjait megfosztják a más csoportok által...Tovább olvasomforradalom
A politikai változás folyamatának részeként olyan tömegeket mozgósító társadalmi mozgalom létrejövetele, amely erőszak alkalmazásával sikeresen megdönti a fennálló rendszert, és új kormányzatot hoz létre. A forradalom nem azonos az államcsínnyel,...Tovább olvasomtársadalmi szerkezet
A társadalmi szerkezeten a társadalmon belüli különböző pozíciók közötti viszonyokat értjük. A társadalmi pozíciókat egyes emberek, illetve csoportok foglalják el, tehát a szerkezet konkrétabban a különböző pozíciókat betöltő egyének és...Tovább olvasomslum
Az angol slum kifejezést használja a magyar szakirodalom is a városok, elsősorban nagyvárosok fizikailag leromlott állapotú és szegények által lakott városrészeinek megnevezésére. A magyar „nyomornegyed” kifejezés a slum kifejezésnél valamivel...Tovább olvasomosztály
Bár a társadalomtudomány egyik leggyakrabban használt fogalma, világos megegyezés nincs arról, hogyan lehetne legjobban meghatározni jelentését. Marx értelmezésében az osztály a termelőeszközök,szempontjából azonos helyzetben lévő emberek csoportja. Weber is gazdasági...Tovább olvasom
