hospes
A 12. század közepétől nagyarányú latin (olasz) és szász (német) bevándorlás kezdődött Magyaroszágra, akiket vendégnek (hospites, hospes) neveztek. A királyok hospesjogot (vendégjogot) adtak nekik, azaz a betelepülők az ország törvényeivel és országos szokásaival nem ellenkező autonómiát élvezhettek. Ez az autonómia a saját jogukat, a nyelvet, kultúrát és szokás megtartásának lehetőségét jelentette. A hospesek bevándorlása a városok fejlődését hozta magával. A nyugati mintájú városias településmód elterjesztése és meghonosítása Magyarországon a latin, majd német hospesek megjelenéséhez köthető. Uralkodóink a hospesjog adományozásával igyekeztek biztosítani a befogadott népek gazdasági tevékenységét. A hospesjogból kiemelkedő szabad királyi városi jogállás (libera regia civitas) tovább növelte a városok önállóságát. A hospes csak a király megbízottjához, esetleg földesurához fordulhatott jogorvoslatért.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
csendőrség
A csendőrség feladata általában a működési területén a személy- és vagyonbiztonságot megóvni, a békét és a közrendet fenntartani, a büntetőtörvények és -rendeletek megszegését feltárni, a megzavart rendet és békét helyreállítani,...Tovább olvasomHonvédelmi Bizottmány
A képviselőház 1848. szeptember 22-én megválasztotta az ún. Honvédelmi Bizottmányt. A kilencfős Bizottmány már 27-én felhatalmazást kapott az országgyűléstől a miniszterelnök távollétében kormányzati feladatok ellátásához, melyet másnap kibővítettek minden olyan...Tovább olvasomhitbizomány
Különös intézkedés a hagyatékban a hitbizományi megkötés. Királyi kegyelemmel lehetett hitbizományt alapítani primogenitúra szerint az elsőszülött, illetve annak lemenői javára, majorátus alapján a legidősebb fiú, őt követőleg azonban nem az...Tovább olvasomfej- és jószágvesztés
Fő-és jószágvesztés a büntetése a hűtlenség bűnében (nota infidelitatis) marasztaltaknak. A hűtlenség rendkívül szerteágazó és logikailag egymáshoz alig kapcsolódó (tulajdonképpen aktuális fontosságuknál és súlyuknál fogva e körbe sorolt) tényállásait a...Tovább olvasomkegyelmezési jog
Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogai közé tartozott a kegyelmezési jog. Az uralkodó kegyelmezési jogköre alapján egyének vagy személyek meghatározott csoportjának (közkegyelem, amnesztia) javára, a király eljárási vagy végrehajtási kegyelmet gyakorolhat....Tovább olvasomkancellária
A kancellár a király kiemelt, bizalmas tanácsadója, a királyi udvar és a királyi tanács adminisztrációjának (kancellária) irányítója, a végrehajtó hatalom legfontosabb szerve. A 12. században III. Béla megszervezte az állandó,...Tovább olvasomdiarium
Az országgyűlésekben lefolytatott tárgyalásokról, vitákról, felszólalásokról és az ottani eseményekről nem hivatalos és hivatalos feljegyzések is születtek. Országgyűlési napló (diarium) felvétele és készítése már évszázados gyakorlat volt, a főrendiházi ülésekről...Tovább olvasomképviselőház
1848 óta az országgyűlés két kamaráját főrendiháznak és képviselőháznak nevezik. A képviselőház 415 képviselőből állt. A 1848. évi IV. tc. alapján mindkét tábla saját maga állapítja meg saját rendszabályait (a...Tovább olvasomtürelmi rendelet
II. József az egyházi ügyeket teljes mértékben államosította. 1781-ben kiadott „türelmi rendelete” politikai téren a vallások teljes egyenlőségét hirdette. Saját hitelveiknek megfelelő eskü letétele után protestánsok is betölthettek közhivatalokat. A...Tovább olvasomszatmári béke
A szatmári békével megszüntették az abszolút kormányzatot, visszaállították a magyar alkotmányt, ígéretet tettek a vallásszabadság biztosítására és az országgyűlés mihamarabbi összehívására, amnesztiát kapott mindenki, aki részt vett a szabadságharcban, egyúttal...Tovább olvasombécsi béke
A gazdasági, politikai sérelmek mellett a vallásszabadság érdekében felkelt Bocskai István kényszerítette ki a bécsi békét, amelynek értelmében a magyarországi főurakat, nemeseket, szabad királyi városokat, a véghelyen szolgáló katonákat vallásukban,...Tovább olvasomhozomány
Latinul allatura uxorea. A hozomány azon vagyontárgyak összessége, amelyeket a nő vagy erre való tekintettel másvalaki a házasélet terheinek fedezése céljából a férjnek átad. A hozományul való átadás által a...Tovább olvasomdiéta
Latin szó, gyűlést, különösen országgyűlést jelent. A posztklasszikus latin nyelvben egy napi távolság értelmében használt dieta szó a középkor első felében germán nyelvi analógia hatására felvette a gyűlés, országgyűlés értelmet,...Tovább olvasomfaggató per
A faggató perben, azaz a nyomozóelvű eljárásban (processus inquisitorius) az eljárási főfunciók összeolvadása következtében a vizsgáló, miután összegyűjtötte a bizonyítékokat, ő maga terjesztette a bíróság elé, sőt ő maga is...Tovább olvasomablegatus
Ferdinánd országgyűlési meghívóleveleiben már nem az egész nemességet szólítja meg, csak azt kéri a vármegyétől, hogy követeket küldjön a nemesek személyes megjelenése helyett. Ez a követ (ablegatus) már nem egyszerűen...Tovább olvasomkirályi kamara
A királyi kamarát 1528-ban állította fel I. Ferdinánd a gazdasági ügyek intézésére, a korona bevételeinek kezelésére (hadiadó, pénzverési, bányászati, és vámjog, harmincad, posta), valamint a Szent Korona főtulajdonjogát (birtok- és...Tovább olvasomrendi országgyűlés
A 13. századra működik már a rendi gyűlések különböző fajtái: a notables gyűlés (királyi tanács), az egyes rendek külön ülése (papság, a nemesség, a polgárok és szabad parasztok ülése), valamint...Tovább olvasomhercegprímás
A magyarországi egyházi hierarchia élén az esztergomi érsek (prímásérsek) áll, akinek joghatósága az egész magyar egyházra kiterjed. Az érsek az alárendelt püspökségek felett metropolitai joggal bír, és tartományi zsinatot hívhat...Tovább olvasomfiúsítás
Nemességet eredeti és származékos módon lehetett megszerezni. Az eredeti szerzésmód azt jelentette, hogy a nemesi rend kialakulása után nemesi címet csak a király adományozhatott. Az eredeti szerzésmód egyik esete a...Tovább olvasomfejedelem
A magyar történelemből kétféle fejedelmi pozíció emelendő ki. 1. A törzsszövetséget vezető fejedelem szervező és uralkodó is egyben. A nép együtttartása és megvédése szinte örökös küzdelmet, harcot, támadó és honvédő...Tovább olvasom