hadiállapot
A hadiállapot a hadüzenet megtételével, az ultimátum lejártával, a hadiállapot kinyilvánításával, a hadicselekmények megkezdésével, vagy a felsoroltak nélkül is a szembenálló felek között létrejött különleges államközi jogviszony. Ennek a két állam között a békés kapcsolatok megszűnnek, ezt követően hadviselő felekké válnak. A háborúval mindig együtt jár a hadiállapot, de fennállhat akkor is, ha a szembenálló felek között még nem kezdődött meg, vagy szünetel a fegyveres küzdelem. A hadiállapot főbb joghatása a nemzetközi jog alapján: a) megszakadnak a szembenálló felek közötti diplomáciai kapcsolatok b) az ellenséges állam polgárjainak mozgását a hadviselő felek korlátozhatják, internálhatják őket, és jogaik védelmét a megbízott semleges állam látja el c) a kétoldalú megállapodások hatályukat vesztik d) a többoldalú szerződéseket felfüggesztik e) más államok nyilatkoznak a hadviselő felekhez való viszonyukról. Hadiállapot esetén hatályba lépnek a háborús rendelkezések, jogszabályok.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hadügy
A hadügy a fegyveres küzdelem sikeres megvívását, vagy lehetőség szerinti elhárítását szolgáló elmélet és gyakorlat. A fegyveres erőkkel, felkészítésükkel, alkalmazásukkal, a fegyveres harc megvívásával, illetve elhárításával, valamint az ország katonai...Tovább olvasomvédelmi igazgatás
A védelmi igazgatás a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer, amely az állam védelmi feladatainak megvalósítására létrehozott, valamint e feladatra kijelölt közigazgatási szervek által végzett végrehajtó, rendelkező tevékenység. Magában...Tovább olvasommegelőző diplomácia
Az ENSZ egyik béketámogató művelete. A szervezet meghatározása szerint: a felek között felmerülő viták megelőzésére, a meglévő vitás kérdések konfliktussá válásának megelőzésére, és amikor a konfliktus bekövetkezik, annak továbbterjedésének megakadályozására...Tovább olvasomkiberbiztonság
Napjainkban fokozott veszélyt jelent, hogy az informatikai fejlődést egyes államok, vagy nem-állami – akár terrorista – csoportok arra használhatják fel annak érdekében, hogy megzavarják az információs és kommunikációs rendszereket, kormányzati...Tovább olvasomtoborzás
A toborzás célja az üres vagy megüresedő, illetve létesítendő munkakörökre potenciális munkavállalók felkutatása, megnyerése, lehetőleg olyanoké, akik a munkaköri követelményeknek megfeleltethetők. Toborozni kell: a) a humánerőforrás tervezés során keletkező döntések...Tovább olvasombékekikényszerítés
Az ENSZ Alapokmánya VII. fejezetében foglalt akciók végrehajtása katonai erők és eszközök alkalmazásával. Erre az államok közötti katonai konfliktus esetén vagy egy adott országon belül olyan helyzetben kerülhet sor, amikor...Tovább olvasomhonvédelmi felkészítés
A honvédelmi felkészítés a honvédelemben résztvevő állami, közigazgatási, rendvédelmi, nemzetgazdasági, társadalmi szervek, a lakosság és a fegyveres erő (Magyar Honvédség) felkészítése a tervezett honvédelmi, országmozgósítási és háborús feladatainak végrehajtására. A...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
Az állampolgárok, a törvény alapján létrehozott jogalanyok és minden az országban tartózkodó ember (szolgáltatásra kötelezettek) a nemzeti és szövetségi védelmi feladatok végrehajtása érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálat, valamint gazdasági,...Tovább olvasomNATO válságreagáló műveletek
Ez egy integrált katonai műveleti rendszer, amely magába foglalja a megelőzést, a gyors intézkedést, az ellentevékenységeket és a szükséges biztonsági lépések megtételét. Az egész tevékenység politikai ellenőrzés mellett valósul meg,...Tovább olvasomHonvédelmi és rendészeti bizottság
Az Alaptörvényben nevesített Honvédelmi bizottság az Országgyűlésről szóló törvény szerint kötelezően létrehozandó bizottság. A Honvédelmi és rendészeti bizottság (Bizottság) az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, ügydöntő és a honvédelemmel, rendvédelemmel összefüggő...Tovább olvasomvédelemgazdaság
A védelemgazdaság a gazdaság azon része, amely a védelmi erőforrások előállítását, valamint felhasználását végzi. A védelemgazdaság központi feladata a védelmi szükségleteket megtervezése és azok kielégítése békében, válság időszakában és háborúban....Tovább olvasommozgósítás
A) A mozgósítás az a folyamat, amellyel a fegyveres erőt esetleg részeiket a háborúra vagy más különleges jogrendi időszakra való felkészült állapotba helyezik. Ez magába foglalja a személyi állomány, az...Tovább olvasombékeépítés
A békeépítés a konfliktus vagy a háború utáni rendezést, valamint az érintett térség visszavezetését jelenti a normális hétköznapokba. Azokat a támogatási, újjáépítési eljárásokat, továbbá politikai, gazdasági, szociális és katonai rendszabályokat...Tovább olvasomcivil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasomvédelmi igazgatás területi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését: területi és központi szintre tagozódik. E rendszerben a területi szint a védelmi igazgatás alapja. E szint szerve...Tovább olvasomhadiállapot
A hadiállapot a hadüzenet megtételével, az ultimátum lejártával, a hadiállapot kinyilvánításával, a hadicselekmények megkezdésével, vagy a felsoroltak nélkül is a szembenálló felek között létrejött különleges államközi jogviszony. Ennek a két...Tovább olvasomszerződéses állomány
A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot. Szerződéses az a legénységi állományú, tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot határozott időre szóló (határozott idejű) szerződésben...Tovább olvasombéketámogató műveletek
A béketámogató műveletek olyan összetett tevékenységek, amikor egy régióban vagy egy országban a béke, a biztonság, az emberi jogok tiszteletben tartásáért, vagy a függetlenség megőrzéséért – politikai szervezetek által hozott...Tovább olvasomhonvédelem
A honvédelem össznemzeti ügyként az ország külső fegyveres támadástól való megvédésével kapcsolatos elvek, szervezetek és tevékenységek összessége. Célja az ország függetlenségének, területi épségének, alkotmányos rendjének védelme, lakosságának és anyagi javainak...Tovább olvasomháború
A háború Clausewitz-i meghatározása: erőszak alkalmazása, hogy ellenfelünket saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük. A mindennapi szóhasználatban az államok fegyveres összeütközése, amikor a politikai célok elérése érdekében hadra kelnek a fegyveres erők...Tovább olvasom
