hadkötelezettség
A hadkötelezettség (a katonai szolgálati kötelezettség és a járulékos kötelezettségek) a honvédelmi kötelezettség részeként, törvényi előírások alapján, az állampolgárok meghatározott részének személyesen teljesítendő kötelezettsége. Célja, hogy az arra kötelezett állampolgárok adatainak nyilvántartásával, katonai kiképzésével és továbbképzésével a honvédelmi alapelvekben meghatározott feladatokra alkalmas fegyveres erő kerüljön kialakításra és fenntartásra. A kötelező sorkatonai szolgálat, illetve az általános hadkötelezettség közötti különbség abban mutatkozik, hogy a hadkötelezettség bizonyos esetekben továbbra is fennmaradt, addig a kötelező sorkatonai szolgálat véglegesen megszűnt. A hadkötelezettség bevezetése azt jelenti, hogy rendkívüli állapot idején automatikusan, továbbá a megelőző védelmi helyzetben az országgyűlés külön döntése alapján, újra bevezethető. Magyarország területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú, magyar állampolgárságú férfi hadköteles.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hadkiegészítés
A hadkiegészítés a katonai szervezetek személyi állományának és hadfelszerelésének, a meghatározott (rendszeresített) létszámra (illetve mennyiségre) történő kiegészítésére (feltöltésére, pótlására) irányuló katonai igazgatási tevékenységek összessége. Ez épülhet az állampolgárok hadkötelezettségére vagy...Tovább olvasomhumanitárius segítségnyújtás
Olyan az Európai Unió, továbbá az ENSZ béketámogató, vagy a NATO válságreagáló műveletei keretén belül végrehajtott művelet, amely az emberi szenvedés csökkentése érdekében végrehajtott feladatokat hivatott ellátni, azon az esetekben...Tovább olvasomhadifogoly
Hadifogoly az a harcos, aki a szemben álló fél hatalmába került, és ez egészen a végleges szabadulásáig, illetve hazaszállításáig fennáll. A hadifogoly a szemben álló fél, nem pedig a foglyul...Tovább olvasomközszolgálati átjárhatóság
A Kormányzati Személyzeti Stratégiának köszönhetően a kormányzati, honvédelmi és rendvédelmi hivatásrendek jogi szabályozásának összehangolt fejlesztése, az életpályák koordinált kialakítása lehetővé teszi az egyes életutak közötti átjárhatóságot, a megszerzett közös tudás...Tovább olvasommegelőző diplomácia
Az ENSZ egyik béketámogató művelete. A szervezet meghatározása szerint: a felek között felmerülő viták megelőzésére, a meglévő vitás kérdések konfliktussá válásának megelőzésére, és amikor a konfliktus bekövetkezik, annak továbbterjedésének megakadályozására...Tovább olvasomönkéntes tartalékos rendszer
Az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése hozzájárul a Magyar Honvédség katonai képességeinek növeléséhez és a hazafiság eszméjének erősítéséhez. Az önkéntes tartalékos rendszernek képesnek kell lennie a munkaerőpiacról szakképzett, elhivatottsággal rendelkező, motivált,...Tovább olvasomgeopolitika
A geopolitika politikatudományi és politikai irányzat, amely az állam társadalmi-gazdasági viszonyait, fejlődését, nemzetközi törekvéseit elsősorban földrajzi tényezőkre vezetik vissza, azoknak meghatározó jelnetőséget tulajdonít. A geopolitika elmélete a 19. szd. végén,...Tovább olvasomvédelemgazdaság
A védelemgazdaság a gazdaság azon része, amely a védelmi erőforrások előállítását, valamint felhasználását végzi. A védelemgazdaság központi feladata a védelmi szükségleteket megtervezése és azok kielégítése békében, válság időszakában és háborúban....Tovább olvasombékefenntartás
A békefenntartás az ENSZ által meghatározott elvek alapján – ENSZ katonai és/vagy rendőri, valamint polgári rendőri személyi állomány bevonásával – végrehajtott béketámogató művelet, amelynek keretében csak önvédelemre alkalmas könnyű-fegyverzettel rendelkező...Tovább olvasomhadszíntér
A hadszíntér az a földrajzi térség, ahol a hadviselő felek haderőiket összevonják, szétbontakoztatják és egységes hadászati elgondolás és terv alapján haditevékenységet folytatnak. Napjainkban (meghatározóan a hagyományos pusztító eszközökkel vívott fegyveres...Tovább olvasomháború
A háború Clausewitz-i meghatározása: erőszak alkalmazása, hogy ellenfelünket saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük. A mindennapi szóhasználatban az államok fegyveres összeütközése, amikor a politikai célok elérése érdekében hadra kelnek a fegyveres erők...Tovább olvasomkülönleges jogrend
A különleges jogrend – a békeidőszaki jogrendtől eltérő – olyan biztonsági, védelmi rendszer, amely biztosítja a rendkívüli körülmények során felmerülő azon feladatok végrehajtását, továbbá az olyan veszélyek elhárítását, amelyekre a...Tovább olvasomcivil-katonai együttműködés(i képesség)
A civil és a katonai oldal, a kormányzati, nem kormányzati szervezetek, a nemzeti hatóságok, a nemzetközi szervezetek és a helyi lakosság között kiépített, fenntartott koordináció, valamit együttműködés a támogatott parancsnok...Tovább olvasomHonvédelmi Tanács
Magyarország Alaptörvényében rögzített előírások szerint kihirdetett rendkívüli állapot (a hadiállapot kinyilvánítása vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye [háborús veszély]) esetén az ország honvédelmének legfelsőbb irányító szerve a Honvédelmi Tanács,...Tovább olvasomkritikus információs infrastruktúra
Azok a mindennapi élethez ma már nélkülözhetetlen rendszerek, amelyek kiesése vagy teljes működésképtelensége komoly anyagi és közvetve akár humán károkat is okozhat. Ilyen rendszerek például az energiaellátó rendszerek rendszerirányító számítógép-hálózatai,...Tovább olvasomszerződéses állomány
A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot. Szerződéses az a legénységi állományú, tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot határozott időre szóló (határozott idejű) szerződésben...Tovább olvasomhadijog
A hadijog (ius in bello /lat./ – a hadviselés nemzetközi jogi szabályai) a nemzetközi jog részeként a hadviselés módjaira és eszközeire, valamint a hadicselekményekkel érintett meghatározott személyek és dolgok védelmére...Tovább olvasomhazafias és honvédelmi nevelés
A globalizáció miatt a hazaszeretet, a hazafiság, a honvédelem ismerete és oktatása fontos feladattá vált. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék ezen fogalmak valódi tartalmát és megértsék személyes kötelezettségeiket, feladataikat annak...Tovább olvasomHonvédelmi és rendészeti bizottság
Az Alaptörvényben nevesített Honvédelmi bizottság az Országgyűlésről szóló törvény szerint kötelezően létrehozandó bizottság. A Honvédelmi és rendészeti bizottság (Bizottság) az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, ügydöntő és a honvédelemmel, rendvédelemmel összefüggő...Tovább olvasomcivil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasom
