tehetséggondozás a munkahelyen
A munkahelyen folyó tehetséggondozás a karriermenedzsment részeként végzett nagy jelnetőséggel bíró humán funkció, amely szoros kapcsolatban áll a kiválasztással, a beillesztéssel, az ösztöndíjas programokkal, a mentoring tevékenységgel, a vezetői és a szakértői utánpótlás biztosításával, az emberierőforrás fejlesztéssel és az ösztönzésmenedzsmenttel. A munka világában, a munkahelyen értelmezhető tehetség összetevőit sokan sokféle képen határozták meg, ezek közül az egyik elfogadott modell a következő elemekből épül fel: az átlag feletti általános képességből (pl. magas szintű elvont gondolkodás, jó memória, hatékony információ feldolgozási stratégia), a kreativitásból (pl. originalitás, flexibilitás, problémaérzékenység), a feladat iránti elkötelezettségből (érdeklődés, versenyszellem, kitartás, emocionális stabilitás) és az átlagot meghaladó speciális képességekből. A tehetségek menedzselése, a tehetségmenedzsment feltételezi a folyamat tervezését, szervezését, irányítását és permanens kontrollingját. A tehetségmenedzsment nemcsak emberierőforrás-gazdálkodási feladat, hanem a szervezeti stratégia megvalósításának kulcskérdése is.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
humán generalista
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő feladatok jelentős hányadának ellátására – elméleti és gyakorlati szinten – felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert humán generalistának nevezik. A humán generalista átlátja az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatait...Tovább olvasomteljesítményértékelés kommunikációja
A teljesítménymenedzsment humán folyamatán belül megvalósuló egyéni teljesítményértékelés humán funkciójának meghatározóan fontos eleme az elért eredmények vagy kudarcok kommunikációja, megbeszélése, amely az értékelő vezető és az értékelt munkatárs között zajlik,...Tovább olvasomtréning
A tréning a mai kor egyik legelterjedtebb komplex képzési, továbbképzési, fejlesztési módszeregyüttese. A tréning keretében az igényekhez és az elvárásokhoz igazított, célirányos tartamú, meghatározott kompetenciák fejlesztésére irányuló olyan felkészítés történik,...Tovább olvasommunkaügyi kapcsolatok
Munkaügyi kapcsolatok alatt a munkavállalók, a kollektív érdekeket képviselő (képviseleti, érdekképviseleti, üzemi tanácsi, kamarai stb.) szervezetek és a munkadók megállapodásokon alapuló és/vagy jogilag szabályozott keretek között folyó formalizált, intézményes egyeztetési...Tovább olvasommunkakörelemzés
A munkafolyamatelemzéshez és a kompetenciaelemzéshez kapcsolható módszert munkakörelemzésnek hívják, amely segítségével feltárható, beazonosítható a vizsgált munkakör létesítésének célja, funkciója, a szervezeti struktúrában elfoglalt helye, a munkavégzés tartalma, feladategyüttese, problémamegoldási, felelősségi...Tovább olvasomnemzetközi emberierőforrás-menedzsment
A nemzetközi emberierőforrás-menedzsmentet nem tekinthetjük az emberierőforrás-gazdálkodás következő fejlődési szakaszának. Ez esetben inkább olyan társadalmi változásokhoz pl. a globalizáció térnyeréséhez, a nemzetközi multikulturális környezet erősödéséhez, a munkaerő szabad áramlásához, a...Tovább olvasomösztönzésmenedzsment humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasomhumán asszisztens
Az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatainak és humán funkcióinak működtetéséhez, a jogszabályi előírások teljesítéséhez kapcsolódó adminisztratív, nyilvántartási, adatkezelés, szervezési, ügyintézési és ügykezelési jellegű személyzeti, munkaügyi, valamint humánigazgatási részfeladatokat teljesítő szakapparátus tagjait humán...Tovább olvasomösztöndíjasprogram
Ösztöndíjas programnak nevezzük – a közszolgálat vonatkozásában – az utánpótlásképzéssel és a tehetséggondozás szándékával indított, magasan képzett, friss szemlélettel rendelkező fiatal pályakezdők megnyerésére irányuló, mentoring alapú programokat. Ezeket az ösztöndíjas...Tovább olvasomközszolgálati humán tükör kutatás
A közszolgálati humán tükör kutatás a magyar közszolgálatban (közigazgatás, rendészet, honvédelem) folyó emberierőforrás-gazdálkodás átfogó, összehasonlító vizsgálatát elvégző tudományos kutatás. Az első, 2013-2014-ben lezajlott vizsgálat a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program által...Tovább olvasomkarrieralapú munkavégzési rendszer
A karrieralapú munkavégzési rendszer a közszolgálatok jelentős hányada által alkalmazott olyan zártrendszerűnek nevezett, alapvetően a munkavállaló személyéhez – az iskolai végzettséghez, a letöltött szolgálati időhöz és a teljesítendő feladathoz –...Tovább olvasomfejvadász
A fejvadászok és fejvadász cégek által folytatott fejvadászat olyan keresési és kiválasztási módszer, illetve szolgáltatás, amelynek során egy betöltetlen állásra a jelöltet nem hirdetés, hanem közvetlen keresés során választják ki...Tovább olvasomtoborzás
Az emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés humán folyamatának a személyzetbiztosítás szempontjából első eleme, meghatározó humán funkciója a toborzás, amely során a szervezetben megüresedet munkakörökről, pozíciókról a lehetséges jelentkezői kört tájékoztatják a kínálkozó lehetőségekről...Tovább olvasomkompetencia
A kompetencia latin eredetű szó, melynek jelentése: valamire képes. A kompetencia alatt a tanulás (tapasztalás, gyakorlás) hatására kialakuló, az egyénre jellemző – alapvető, meghatározó, egymással összefüggő – alkotóelemek olyan strukturált...Tovább olvasomrészmunkaidő
A rész vagy rövidített munkaidős foglalkoztatás, mint a munkaerő-gazdálkodás egyik meghatározó eszköze, rugalmas foglalkoztatási formája a kérdéses munkakörre általában megállapított teljes munkaidőnél rövidebb időre, jellemzően napi 4-6 órára terjed ki,...Tovább olvasommunkakör-értékelés
A munkakörelemzés során összegyűjtött elemzési tényezők felhasználásával elkészülő munkakör-értékelés alatt azt a módszert, illetve eljárást értjük, amely alapján a kérdéses szervezeten belül és a piaci viszonyokkal történő összevetésben is megállapítható...Tovább olvasomhumánpolitika
A humánpolitika vagy szűkebben értelmezve a személyügyi politika a humánstratégia megvalósításának elvi kérdéseit foglalja össze. A humánpolitika integrálja, egységes rendszerbe foglalja az emberierőforrás-gazdálkodás irányelveit és a munkaerő tervezésére vonatkozó elképzeléseket....Tovább olvasom360 fokos felmérések és értékelések
A szervezet teljes körű átvilágítására szolgáló felmérési és visszajelzési módszer, amely során egy-egy fejlesztési területre fókuszálva a módszert alkalmazó szervezet több irányból, a felmérésbe bevont kör válaszai alapján kaphat képet...Tovább olvasomrotáció
A munkakör változatosságának növelését szolgáló egyik munkaszervezési megoldás a rotáció. A rotáció lényegét az adja, hogy a munkavállalók előre meghatározott rendszerességgel (heti, napi, vagy akár néhány órás ciklusokban), vagy a...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás belső környezeti hatásai
Ezek a hatástényezők állandóan változnak, átalakulnak. Többségük jól meghatározható és mérhető, ezért ezeket a kemény (hard) tényezők közé soroljuk. A közszolgálat és az érintett közszolgálati szervezetek, valamint az emberierőforrás-gazdálkodás kialakítása,...Tovább olvasom
