saját részvény
A részvénytársaság az alaptőke huszonöt százalékát meg nem haladó mértékben megszerezheti megszerezheti az általa kibocsátott részvényeket, ezek a saját részvények. Saját részvények megszerzése esetén a részvénytársaság az általa kibocsátott részvények tulajdonosává válik, részvényesi jogokat azonban a saját részvény alapján nem gyakorolhat. Saját részvények megszerzésére nem kerülhet sor az alapítás, valamint az alaptőke felemelése során, valamint nem szerezhetőek meg saját részvényként azok a részvények, amelyek névértékének, illetve kibocsátási értékének teljes befizetése vagy rendelkezésre bocsátása nem történt meg. A saját részvények ellenérték fejében történő megszerzésére csak akkor kerülhet sor, ha fennállnak az osztalékfizetés feltételei. A saját részvény megszerzésének a feltétele, hogy a részvénytársaság közgyűlése előzetesen felhatalmazza az igazgatóságot a saját részvény megszerzésére. A közgyűlés felhatalmazó határozatában meg kell határozni a megszerezhető részvények fajtáját, osztályát, számát, névértékét, valamint visszterhes megszerzés esetén az ellenérték legalacsonyabb és legmagasabb összegét.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Casus nocet domino elv
A Casus nocet domino a római jogban kialakult polgári jogi elv, a kártelepítési fajták egyike. Annak a kárnak a viselését jelenti, amely kárnak a megtérítését mástól (pl. károkozótól, biztosítótól) nem...Tovább olvasomcselekvőképesség
A cselekvőképesség az embernek, és csak az embernek az a képessége, hogy saját akaratelhatározásával, cselekményével és akaratnyilatkozatával önállóan szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. A cselekvőképességnek három fokozata van: 1) Cselekvőképtelenség....Tovább olvasomjóhírnév
A hírnév az adott természetes személy vagy jogi személy közösségi, társadalmi, közéleti, gazdasági ismertségét, elismerését, megbecsülését jelenti Ennek bármely formában történő rombolása személyhez fűződő jogot sért, amit védelemben kell részesíteni....Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség relatív – azaz feltételes – formája. Amennyiben egy szerződés tekintetében valamely megtámadási ok alkalmazhatósága áll fenn, a szerződés csak a törvényben meghatározott...Tovább olvasomvégrendelet
Végrendelet az örökhagyó egyoldalú, nem címzett jognyilatkozata, amelyben vagyonáról, vagy vagyona egy részéről halála esetére rendelkezik. A végrendelet egyoldalú, mert csak az örökhagyótól származik, vagyis nem szerződéses jellegű, nem két...Tovább olvasomszavatossági igények
A kötelezett a hibátlan (szerződésszerű) teljesítésért szavatossággal tartozik. A szavatosság nem más, mint a hibátlan teljesítésért való, kimentést nem ismerő, objektív helytállási kötelezettség. A szavatosság magában foglalja a szolgáltatás fizikai...Tovább olvasomeredeti alapítás
Jogi személy eredeti alapítása során egy új, korábban nem létezett jogalany jön létre, szemben a származtotott alapítással, ahol a létrejövő jogi személy egy korábban már létező és működő szervezet jogutódja....Tovább olvasomrészletvétel
Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a vevő a vételárat meghatározott időpontokban, több részletben fizeti meg, de a dolog birtokát a vételár teljes kiegyenlítése előtt a vevőre átruházzák, az...Tovább olvasomrosszhiszeműség
A rosszhiszeműség szubjektív, tudati állapot. Rosszhiszemű az, aki tud, s kellő körültekintés tanúsítása mellett is tudnia kellene a látszattal ellentétes valóságról. Ez az alapelv a polgári jogviszonyokban mindenkitől...Tovább olvasomegyesülés
Egyesülés a származtott alapítás egyik esete, két fajtája az összeolvadás és a beolvadás. Egyesülés esetén több jogelőd jogi személyből egy jogutód jön létre. Összeolvadás során az összeolvadó jogi személyek megszűnnek,...Tovább olvasomközbenső szerződésszegés
A szerződéses kötelezettség megszegésének speciális esete az ún. közbenső szerződésszegés, amely mulasztásban jelentkezik, és a másik fél szerződésszerű teljesítésének akadályát képezi: a fél szerződésszegést követ el, ha elmulasztja megtenni azokat...Tovább olvasompro viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasombankhitelszerződés
Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díjfizetésére köteles. A...Tovább olvasombeszámítás
Amennyiben a polgári jogi jogviszonyban a szembenálló alanyok kölcsönösen követelnek is egymástól és tartoznak is egymásnak, a pénztartozások esetén lehetőség nyílik arra, hogy bármelyik fél (ha a jogi előfeltételek adottak)...Tovább olvasomhagyatéki tartozások
Az örökléssel a hagyaték mint – jogokat és kötelezettségeket magában foglaló – eszmei egész száll át az örökösre (vagy örökösökre). A hagyaték részét képező „passzív elemek” a hagyatéki tartozások, melyek...Tovább olvasomtámogatott döntéshozatal
A támogatott döntéshozatal jogintézménye arra szolgál, hogy azon személyek esetében, akiknek a belátási képessége kisebb mértékben csökkent, cselekvőképességük korlátozása elkerülhető legyen, viszont döntéseik meghozatalához valamiféle segítséghez jussanak. E tevékenység ellátása...Tovább olvasomvezető tisztségviselő
A jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe, egy vagy több vezető tisztségviselő (vt.) vagy a vt.-kből álló testület jogosult. Az...Tovább olvasomatipikus szerződés
Az atipikus szerződések elnevezés gyűjtőfogalom, a XX. század végi gazdasági és joggyakorlati változások hívták életre ezt a szerződési kategóriát. Egységes fogalmi meghatározás ezen szerződési csoportra nem adható, pusztán csoportismérvekkel tudjuk...Tovább olvasomptk-n kívüli franchise szerződés
A szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződések egyike, amely esetében szükséges a Ptk-n kívüli jelző használata, ugyanis a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv megalkotásával a franchise szerződés egyes elemeit kodifikálta és...Tovább olvasomjogosulti egyetemlegesség
Ha a követelés több jogosultat úgy illet meg, hogy a szolgáltatás egészét bármelyikük követelheti jogosulti egyetemlegességről beszélhetünk. A kötelezettet csak egyszeri szolgáltatás terheli, tehát a kötelezettség minden jogosulttal szemben megszűnik,...Tovább olvasom
