ptk-n kívüli franchise szerződés
A szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződések egyike, amely esetében szükséges a Ptk-n kívüli jelző használata, ugyanis a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv megalkotásával a franchise szerződés egyes elemeit kodifikálta és beemelte a magánjogi kódexbe, a továbbiakban pedig érintetlenül hagyta a szerződési konstrukciót. Ennek alapján a kódexben nem kodifikált szerződési jegyek tekintetében a franchise szerződés továbbra is atipikusként értékelendő. A szerződés és az általa kiépített hálózat lényege abban áll, hogy a franchise-átvevő a franchise-átadó útmutatása szerint (know-how) valamilyen szolgáltató vagy termelési tevékenységet végez, például a kulcsmásolásra kiépült franchise hálózatok vagy a fast fodd rendszerek esetében. További esete a franchisenak, ha a franchise-átvevő meghatározott terméket vagy termékcsaládot értékesít az átadó kereskedelmi neve, védjegye vagy márkajele alatt.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
naturális obligatio
A bírósági úton nem érvényesíthető követelések. Az ilyen követelések érvényesen és hatályosan létrejött jogügyletekből származnak ugyan, de az állam azokhoz a kikényszeríthetőség lehetőségét mégsem kívánja biztosítani. Bírósági eljárásban nem lehet...Tovább olvasomius retentionis
A viszonos kötelem lényege, hogy a feleket kölcsönösen terhelő szolgáltatások (szolgáltatás és ellenszolgáltatás) szorosan összefüggnek, így gyakori, hogy a szolgáltatások teljesítésére is a felek egyidejűleg kötelesek. A visszatartási jog ideiglenesen...Tovább olvasombankhitelszerződés
Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díjfizetésére köteles. A...Tovább olvasombelátási képesség
A cselekvőképesség alapja a belátási képesség, amely az ember azon képessége, hogy tudata át tudja fogni cselekvésének következményeit, képes előre felmérni magatartásának következményeit és ehhez igazítja magatartását. A cselekvőképes ember...Tovább olvasomelvárható magatartás
Ha e törvény eltérő követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az elvárhatóság elve tehát nem az adott személytől elvárható...Tovább olvasomtöbbletmunka
A vállalkozó köteles elvégezni a vállalkozási szerződés tartalmát képező, de a vállalkozói díj meghatározásánál figyelembe nem vett munkát és az olyan munkát is, amely nélkül a mű rendeltetésszerű használatra alkalmas...Tovább olvasombeszámítás
Amennyiben a polgári jogi jogviszonyban a szembenálló alanyok kölcsönösen követelnek is egymástól és tartoznak is egymásnak, a pénztartozások esetén lehetőség nyílik arra, hogy bármelyik fél (ha a jogi előfeltételek adottak)...Tovább olvasomrészletvétel
Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a vevő a vételárat meghatározott időpontokban, több részletben fizeti meg, de a dolog birtokát a vételár teljes kiegyenlítése előtt a vevőre átruházzák, az...Tovább olvasomkizárás (öröklési jog)
Az öröklési jogi szabályok szerint az örökhagyó azt, aki törvényes örököse vagy azzá válhat, más személynek örökössé nevezésével vagy végrendeletben tett kifejezett nyilatkozattal kizárhatja a törvényes öröklésből. A kötelesrészre jogosult...Tovább olvasomvisszautasítás
Az örökös az öröklés megnyílása után az örökséget egyoldalú nyilatkozattal visszautasíthatja. A visszautasítás a lemondással szemben tehát egyoldalú jognyilatkozatban valósulhat meg. A lemondástól elhatároló ismérve még, hogy nincs helye részleges...Tovább olvasomlakáshasználati szerződés
Mind a házasulók, mind pedig a házastársak a házastársi közös lakás használatát a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetére előzetesen szerződéssel rendezhetik. A szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy...Tovább olvasomörökbefogadás
Az örökbefogadás az örökbefogadó, annak rokonai és az örökbe fogadott gyermek között rokoni kapcsolatot létesít az örökbefogadott gyermek családban történő nevelkedése érdekében. Az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó szülő(k) vérszerinti gyermekének...Tovább olvasomtöbblethasználati díj
A házastársak (élettársak) közös tulajdonában vagy a lakás elhagyására kötelezett házastárs (élettárs) kizárólagos tulajdonában lévő lakás esetében a birtoklás, a ténylege használat jogának a részben tulajdonos, illetve a nem tulajdonos...Tovább olvasomjogszavatosság
A szerződésszerű teljesítés alapján a szolgáltatott dolognak nemcsak fizikailag kell megfelelnie a jogosult által támasztott igényeknek, hanem szükséges az is, hogy a szolgáltatás tárgyán harmadik személynek ne álljon fenn olyan...Tovább olvasomfogyasztói szerződés
Az atipikus szerződések körében megkülönböztetünk olyan szerződéseket, amelyek esetében az egyik szerződő fél maga a fogyasztó, vele szemben pedig a vállalkozás áll. Tekintve, hogy a fogyasztó egy-egy szerződés megkötése során...Tovább olvasomhagyomány (öröklési jog)
A mai magyar öröklési jog megkülönbözteti a dologi és a kötelmi hagyományt. Dologi hagyományról beszélünk, ha a hagyatékban meglévő valamely vagyontárgyat az örökhagyó meghatározott személy javára juttatja, úgy, hogy ez...Tovább olvasomkitagadás
Nem jár kötelesrész annak, akit az örökhagyó végintézkedésében érvényesen kitagadott. A kitagadás a kötelesrészre jogosult törvényes örökössel szembeni speciális kiesési ok, amely őt a kötelesrészétől fosztja meg. A kitagadás relatív...Tovább olvasomsérelemdíj
A Ptk. a személyiségi jogok új szankciójaként határozza meg a sérelemdíjat, és egyúttal megszünteti a nem vagyoni kártérítést. A sérelemdíj a személyhez fűződő jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja...Tovább olvasomzálogjog
Zálogjoga alapján a zálogjogosult a követelésének biztosítására szolgáló vagyontárgyból (zálogtárgy) más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a biztosított követelés kötelezettje nem teljesít. A zálogjog azonban szerződési biztosítékként is szolgálhat....Tovább olvasomszerződésszegés
A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. Mivel azonban egyes – a főkötelezettséget érintő – szerződésszegő magatartások tipikusan jelentkezhetnek, ezért a Ptk. ezen egyes nevesített szerződésszegésekhez fűződő törvényi...Tovább olvasom
