származtatott alapítás
A származtatott alapítás vagy átalakulás esetén a új jogi személy egy korábban már létezett jogi személy jogutódjaként jön létre. Átalakulás esetén az átalakuló jogi személy megszűnik, jogai és kötelezettségei az átalakulással keletkező jogi személyre mint általános jogutódra szállnak át. Az átalakulás kezdeméyezéséről a jogi személy tagjai és alapítói, azaz a legfőbb szerv dönt. Az átalakulás kezdeményezéséről szóló döntés meghozatalát követően az ügyvezetés köteles átalakulási vagyonmérleg-tervezetet is tartalmazó átalakulási tervet készíteni és azt a tagokkal közölni. Az átalakulási terv közlését követően a tagok dönthetnek úgy, hogy nem kívánnak az átalakulásban részt venni, ezzel tagsági jogviszonyuk megszűnik és sor kerül az elszámolásra. Az átalakulásról a tagok az átalalkulási terv elfogadásával határoznak, háromnegyedes szótöbbséggel. A származtatott alapítás esetei három nagy csoportba sorolhatók, ezek a társasági formaváltás, az egyesülés, valamint a szétválás.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
életjáradéki szerződés
Életjáradéki szerződés alapján a járadékadásra kötelezett a járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. Az életjáradékot havonta...Tovább olvasomsemmisség
A semmisség a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség abszolút formája, mely esetén a semmisségi ok önmagában – a törvény erejénél fogva (ipso iure) – kiváltja a szerződés érvénytelenségét. A semmis...Tovább olvasomüzleti titok
Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás,...Tovább olvasomkonzorciós szerződés
A konzorciós szerződés, mint atipikus fogyasztói szerződés megkötésével a fogyasztó egy fogyasztói csoportba lép be, aminek a célja az, hogy a fogyasztó által megjelölt ingó vagy ingatlan dolog tulajdonjogát a...Tovább olvasomvétőképtelen
A károkozó akkor vétőképtelen, ha a belátási képessége oly mértékben korlátozott, hogy a károkozással kapcsolatos magatartása következményeit nem képes felmérni, vagyis aki a konkrét cselekvősségét tekintve nem rendelkezik olyan belátási...Tovább olvasomlegfőbb szerv
A legfőbb szerv (lsz.) a gazdasági társaság tagjainak legfőbb döntéshozó szerve, feladata a társaság alapvető üzleti és személyi kérdéseiben való döntéshozatal. A lsz. a társaság akaratelhatározó szerve, a tagok a...Tovább olvasomtávollévők közötti szerződés
A fogyasztó és a vállalkozás között létrejövő fogyasztói szerződés. Jellegzetességét az adja, hogy a szerződést kötő felek nem egy térben vannak, hanem a távollévők közötti kommunikációt lehetővé tevő olyan eszköz...Tovább olvasomszétválás
A szétválás a származtatott alapítás egyik esete, szétválásra sor kerülhet különválás, illetve kiválás útján, szétválás esetén egy jogi személyből több jogutód jogi személy jön létre. Különválás esetén a jogi személy...Tovább olvasompro viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasomelőreláthatósági klauzula
Az előreláthatósági klauzula egyik fontos területe a deliktuális felelősség témakörében az okozati összefüggés értelmezése. Nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet a károkozó nem látott előre...Tovább olvasomági öröklés
Az ági öröklés alapvető célja polgári jogi szempontból, hogy a leszármazó nélkül elhalálozott örökhagyó hagyatékában szereplő, leggyakrabban a szülőtől, illetve valamilyen felmenő rokontól ingyenesen (például örökölés vagy ajándékozás útján) eredeztethető...Tovább olvasomkontraktuális felelősség
Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem...Tovább olvasomresiduum
A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, melybe beletartozik mind a tényleges kár, az elmaradt haszon, valamint az indokolt költség. A kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó...Tovább olvasomkorlátolt felelősségű társaság
A korlátolt felelősségű társaság (kft.) olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével alakul, és amelynél a tag kötelezettsége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben...Tovább olvasomcsaládbafogadás
A szülői felügyeletet közösen gyakorló szülők kérelmére vagy a szülői felügyeletet egyedül gyakorló szülő kérelmére – a különélő másik szülő meghallgatásával – a gyámhatóság hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülő egészségi...Tovább olvasomálképviselet
Ha törvény eltérően nem rendelkezik, más személy útján is lehet jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. Ha a más személy nevében eljáró személy...Tovább olvasomptk-n kívüli franchise szerződés
A szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződések egyike, amely esetében szükséges a Ptk-n kívüli jelző használata, ugyanis a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv megalkotásával a franchise szerződés egyes elemeit kodifikálta és...Tovább olvasomvétkességi elv
A házassági bontójogban a vétkességi elv érvényesülése esetében a házasság felbontását csak akkor lehet kérni, ha valamelyik házastárs vétkesen megszegte a házasságból folyó kötelezettségét. Ilyenkor is kizárólag a vétlen fél...Tovább olvasomtartozás-elismerés
A tartozáselismerés egyoldalú, címzett akaratnyilatkozat, melynek legfontosabb joghatása, hogy megváltoztatja a szóban forgó kötelmi jogviszonyban egyébként irányadó bizonyítási terhet, vagyis a nyilatkozat hatályosulását követően a tartozáselismerőt terheli annak bizonyítása, hogy...Tovább olvasomrészvénytársaság
A részvénytársaság (rt.) olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényből álló alaptőkével működik, és a részvényes kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására...Tovább olvasom
