reprezentatív minta
A társadalomtudományi kutatás során legtöbb esetben nincs lehetőség arra, hogy a vizsgált személyek teljes körét, a teljes sokaságot kérdőívvel megkérdezzük, mivel az rendkívül időigényes és drága lenne. E helyett a statisztikai mintavétel elmélete szerint megfelelően kiválasztott minta meglehetősen pontos adatokat szolgáltat a teljes sokaságról, pontosabban, hogy a minta alapján kapott eredményeket viszonylag kis hibahatárral ki lehet terjeszteni és általánosítani lehet az egész sokaságra. Egy mint akkor reprezentatív, ha az statisztikai értelemben jellemzi a szóban forgó népességet, illetve ha a sokaság minden tagjának egyenlő esélye van a mintába való bekerülésre, tehát a mintába kerülteket véletlenszerűen választottuk ki a teljes sokaságból.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
társadalmi nem
Az angol társadalomtudományi szaknyelvben a „nem” szónak két megfelelőjét használják: a „sex”-en a genetikailag meghatározott biológiai nemet, míg a „gender” szón a nő és férfi pszichológiai-szociológiai különbségeit A nem fogalma...Tovább olvasomszekularizáció
Folyamat, amelynek során a vallás és az egyház szerepe és befolyása egyre csökken. Bár a modern társadalmak egyre nagyobb mértékben szekularizálódtak, a szekularizáció mértékének a megállapítása igen összetett feladat. A...Tovább olvasomintézmény
Intézményen vagy társadalmi intézményen a társadalomtudományban általában nem egy konkrét vállalatot, szervezetet értünk, hanem egy adott társadalmi tevékenység elvégzésének módját, az ehhez kapcsolódó szabályokat, normákat és értékeket. Például intézmény a...Tovább olvasomvallásosság
Olyan hit- és gyakorlatrendszer, amelynek segítségével valamely embercsoport az emberi élet végső kérdéseire keres választ. Ilyen végső kérdések, amelyekre a vallások válaszokat adnak: Mi az ember életének értelme? Miért van...Tovább olvasomtársadalmi csoport
Egymással rendszeres interakcióban álló egyének összessége. A csoportok a legszűkebb társulásoktól a nagyméretű szervezetekig vagy társadalmakig terjedhetnek. Méretétől függetlenül a csoport meghatározó jellegzetessége, hogy tagjai közös identitástudattal rendelkeznek. Eletünk nagy...Tovább olvasomkapitalizmus
Az a gazdasági, társadalmi rendszer, amelyben a gazdasági életet a piac irányítja, és amelyben a termelőeszközök nagy többsége magántulajdonban van. A gazdasági vállalkozás piaci cserére épülő rendszere. Marx szerint az...Tovább olvasomkasztrendszer
Rétegződési forma, amelyben az egyén társadalmi helyét a születés egyszer s mindenkorra kijelöli. A kasztrendszerben a különböző társadalmi szintek el vannak zárva egymástól, így mindenkinek a születése szerinti kasztban kell...Tovább olvasomtudomány
A fizikai világ szisztematikus, rendszerszerű vizsgálata és tanulmányozása. A tudomány magában foglalja empirikus adatok szigorú rendszerezését, ezzel párhuzamosan elméleti megközelítések és teóriák megalkotását, amelyek a szóban forgó adatokat érthetőbbé teszik...Tovább olvasomnemzetállamok
Az államnak a modern világra jellemző egyik típusa, amelyben egy kormányzat egy meghatározott területen belül szuverenitással bír, és a néptömegek állampolgárok, akik egy egységes nemzet tagjainak vallják magukat. A nemzetállam...Tovább olvasompoligámia
A házasság olyan formája, amelyben egy férfinak vagy nőnek egynél több házastársa van. Poligíniának nevezik azt az esetet, amikor egy férfinak több felesége van, poliandriának pedig azt, amikor egy nőnek...Tovább olvasombiomedicinális egészségmodell
A nyugati orvosi rendszereket és eljárásokat megalapozó elvek halmaza. Ez a modell a betegséget objektív módon, az ismert tünetek jelenléte szerint határozza meg, és feltételezi, hogy a test egészséges állapota...Tovább olvasommélyinterjú
A mélyinterjú a társadalomtudományi adatfelvétel egyik módszere, amelyben a kutató vagy a kérdező hosszú és többé-kevésbé kötetlen beszélgetést folytat a vizsgált személlyel, illetve csak nem előre megfogalmazott kérdéseivel tereli a...Tovább olvasomkonfliktuselmélet
Társadalomtudományi szemléletmód, amely szerint az emberi társadalmak alapvető jellemzője a tagjaik között fennálló konfliktus, így a kutatók figyelme a társadalmi feszültségekre, választóvonalakra és egymással versengő érdekekre kell, hogy irányuljon. A...Tovább olvasomsztereotípia
Egy embercsoport megrögzött, nehezen változtatható jellemzése, mely torzításokon, túlzásokon és leegyszerűsítéseken alapul, és szinte mindig negatív elképzelések, előítéletek együttese valamely csoport tagjaival szemben. Az előítélet, a sztereotípia és a diszkrimináció...Tovább olvasommigráns
Az a személy, aki eredeti (szokásos) lakóhelyének országát elhagyja, azaz részt vesz a nemzetközi vándorlásban. A távozási (kibocsátó) ország szempontjából a személyt kivándorlónak, a fogadó ország szempontjából bevándorlónak nevezik. A...Tovább olvasomfeketegazdaság
A társadalom jólétét nem növelő, kifejezetten bűnöző jellegű haszonszerző tevékenységek. Szembeállítható a szürkegazdasággal, mely azokat a gazdasági tevékenységeket jelöli, amelyek nem kifejezetten tiltottak, de a személyi jövedelemadó alól való kibújás...Tovább olvasomúj rasszizmus
Olyan, kulturális rasszizmusnak is nevezett rasszista nézetrendszer, amely nem biológiai, hanem kulturális vagy vallási különbségekre épül. Amióta a fajok biológiai meghatározottságának elméleteit megcáfolták, a fizikai jegyek eltérésein alapuló, régi stílusú...Tovább olvasomharmadik világ
A „harmadik világ” kifejezés eredetileg a 20. században született, a három fő társadalomtípus szembeállításából. Az első világ országai közé Európa iparosodott államai, az USA, Nyugat-Európa országai, és Japán tartoztak. E...Tovább olvasomviktimizációs vizsgálatok
A viktimológia a kriminológia azon ága, mely az áldozatok tudományos igényű vizsgálatával foglalkozik. Központi kérdése, hogy ki az áldozat, és milyen szerepet játszik a bűncselekményben. A viktimizációs vizsgálat a bűnözés...Tovább olvasominvázió
Inváziónak nevezik a társadalomtudományban, illetve az urbanisztikában azt a jelenséget, amikor a korábbi népességtől eltérő népesség társadalmi réteg vagy etnikai csoport tagjai kezdenek tömegesen beköltözni a településbe vagy városrészbe. Az...Tovább olvasom
