vegyes megoldású munkavégzési rendszer
A vegyes megoldású munkavégzési rendszer a közszolgálatok jelentős hányada és a versenyszektor számos szereplője által is alkalmazott olyan részben nyitott, részben zártrendszerűnek nevezhető munkavégzési rendszermegoldás, amely a munkaköralapú, a kompetenciaalapú és a karrieralapú rendszermegoldások elemeit használja fel, ezekből saját lehetőségeit, adottságait, stratégiai céljait figyelembe véve tetszés szerint, illetve differenciáltan építkezik. A vegyes megoldású munkavégzési rendszert ezért „az összeilleszthető elemek rendszerének” lehet nevezni. A magyar közszolgálat egészében ezt a munkavégzési rendszermegoldást alkalmazzák, mert a megtapasztalható differenciáltság ellenére, mindenhol megtalálhatók a zárt, a nyitott és a teljesen nyitott rendszerek egyes elemei pl. a munkaköri rendszer, a munkavállaló személyéhez kötődő tényezők, a karrieralapját képező életpálya-tervezés, a kompetenciák alkalmazása a fejlesztéseknél, a teljesítményértékelésnél.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
interjú
Az interjú irányított beszélgetés, amely kérdések és az arra adott válaszok egymásutánjából épül fel. Az interjú két vagy több ember között egyidejűleg zajló folyamat, amelynek célja, hogy az interjú készítői...Tovább olvasomkompetencia-modellek
Az ismert kompetencia-modellek – eltérő tartalommal, illetve módon – a szervezetet, a munkakört (a betöltött pozíciót) és a munkavállalót összekötő olyan sajátos keretrendszerek, amelyek elősegítik, hogy az egyes munkakörökhöz köthető...Tovább olvasomfluktuáció
A szó eredeti jelentésének (ingadozás, hullámzás) megfelelően egy munkahelyről önként vagy kényszer hatására távozott munkatársak pótlására felvetteknek a személyi állomány összlétszámához viszonyított, egy éves időintervallumra vetített százalékos arányát fluktuációnak nevezzük....Tovább olvasome-learning (HR)
A hagyományos és a távoktatási, valamint az internet nyújtotta új lehetőségek együttes alkalmazását jelentő új és hatékony tanulási eljárás. Az e-learning olyan képzési forma, amely a tanítási-tanulási folyamatot hatékony, optimális...Tovább olvasomértelmi intelligencia és kompetencia
Az értelmi intelligencia az elme azon elemző és megkülönböztető képessége, amely a környezethez való adekvát alkalmazkodást, a helyzetek megfelelő értelmezését, a jól strukturált gondolkodást, a viselkedés megszervezését és kivitelezését teszi...Tovább olvasombekerülés a közszolgálatba
Az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamatáról van szó, amikor a közszolgálatba történő bekerülés kérdését vizsgáljuk. Ez a részfolyamat általában a toborzásból, a pályáztatásból, a kiválasztásból, az ösztöndíjas, a...Tovább olvasommunkakörcsalád
A hasonló elméleti felkészültséget, tudást, gyakorlati tapasztalatot, felelősséget, problémamegoldást és terhelést igénylő különböző szintű munkakörök csoportját munkakörcsaládnak hívjuk. Az egy munkakörcsaládba tartozó munkakörökkel közel azonos feladatokat látnak el. Ezek a...Tovább olvasommunkaügyi mediáció
A mediáció, így a munkaügyi mediáció is magyarul közvetítést jelent, mégpedig két vagy több fél között felmerült vitában. A mediáció olyan speciális konfliktusmegelőző, konfliktuskezelő módszer, amely során az egymással nézeteltérésben,...Tovább olvasomösztönzésmenedzsment humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasommódszertani és szolgáltató központ
A módszertani és szolgáltató központok osztott szolgáltatási modellt megvalósító, a magasabb hozzáadott értékű tevékenység elérését támogató olyan központosított szervezetek, szervezeti egységek, amelyek általában a létrehozó szervezeten túl egyéb felhasználóknak is...Tovább olvasomintegrált informatikai rendszeralkalmazás
A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás gyakorlatban történő sikeres működtetésének nélkülözhetetlen eszköze az integrált informatikai rendszeralkalmazás. A világban alkalmazott integrált informatikai rendszeralkalmazások közös jellemzője, hogy moduláris építkezést követve egységbe foglalják az...Tovább olvasomhumán Outsourcing
Az outsourcing, a kiszervezés, általános értelemben olyan szerződéses viszonyt keletkeztet, amely során egy külső cég – legyen az hazai, vagy nemzetközi szervezet – folyamatos menedzsmentszolgáltatást nyújt a megrendelő fél számára....Tovább olvasomstresszinterjú
A stresszinterjú az állásinterjúk egy formája, olyan kiválasztási technika, amikor az interjút készítő szakember(ek) a meghirdetett pozícióra jelentkezőt tudatosan, előre kidolgozott szisztéma szerint hozza kellemetlen, feszültséggel teli helyzetbe, annak érdekében,...Tovább olvasomteljesítmény szankcionálása
A teljesítmény szankcionálása valamennyi munkahelyeken, így a közszolgálatban is a teljesítményértékelési rendszerek működtetésének egyik meghatározó jelentőséggel bíró alkotóeleme. A közszolgálaton belül a minősítéssel kiegészülő teljesítményértékelés körfolyamata alatt, amely általában egy...Tovább olvasomtanuló szervezet öt alapelve
A tanuló szervezet öt alapelve egységes rendszerbe foglalja azokat a tényezőket, amelyek a tanuló szervezetté válást, a szervezeti célok fokozatos elérését, a teljesítmény és a versenyképesség fokozását – nem utolsó...Tovább olvasomközszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételei
A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodelljének egyik humán folyamatához, az emberierőforrás-áramláshoz és -fejlesztéshez tartozó részfolyamat a közszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételeit magába foglaló humán funkciók együttese. Ezeknek a keretfeltételeknek a...Tovább olvasomhumán generalista
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő feladatok jelentős hányadának ellátására – elméleti és gyakorlati szinten – felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert humán generalistának nevezik. A humán generalista átlátja az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatait...Tovább olvasomhumánpolitika
A humánpolitika vagy szűkebben értelmezve a személyügyi politika a humánstratégia megvalósításának elvi kérdéseit foglalja össze. A humánpolitika integrálja, egységes rendszerbe foglalja az emberierőforrás-gazdálkodás irányelveit és a munkaerő tervezésére vonatkozó elképzeléseket....Tovább olvasommunkakör-gazdagítás
Munkakör-gazdagítás alatt a hagyományosan értelmezett munkakör átalakítását eredményező olyan munkakörtervezési, munkavégzési rendszermodell megoldást értünk, amelynek eredményeként a munkavállalónak a belső motivációihoz igazodását, autonómiájának növelését elősegítve nagyobb mértékű azonosulása, kötődése érhető...Tovább olvasomközszolgálati humán tükör kutatás
A közszolgálati humán tükör kutatás a magyar közszolgálatban (közigazgatás, rendészet, honvédelem) folyó emberierőforrás-gazdálkodás átfogó, összehasonlító vizsgálatát elvégző tudományos kutatás. Az első, 2013-2014-ben lezajlott vizsgálat a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program által...Tovább olvasom
