bekerülés a közszolgálatba
Az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamatáról van szó, amikor a közszolgálatba történő bekerülés kérdését vizsgáljuk. Ez a részfolyamat általában a toborzásból, a pályáztatásból, a kiválasztásból, az ösztöndíjas, a próbaidős és a gyakornoki programok teljesítéséből, a felvételből (kinevezésből, megbízásból, állományba vételből), a beillesztésből és a visszavételből tevődhet össze. Mivel a közszolgálaton belül különböző állományviszonyban foglalkoztatott munkavállalók tevékenykednek és alkalmazásukra nézve eltérő szabályok érvényesek, ezért az ágazatba történő bekerülésük is más-más formában valósul meg. Vannak olyan területek, illetve állományviszonyok, ahová szigorú és komplex követelmények teljesítésén keresztül, lényegében „zárt, egycsatornás” pályán juthatnak be a jelentkezők (pl. rendészet, honvédelem) és olyanok is, ahová „nyitott, többcsatornás” lehetőségek felhasználásával, kevésbé rigorózus előírások teljesítése után léphetnek be.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés humán folyamata
Ez a humán folyamat közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban áll, illetve hatást gyakorol az egyéb humán folyamatokra és humán funkciókra. Kiemelt szerepe van abban, hogy megfelelő körülményeket alakítson ki a szervezeti...Tovább olvasomkompetenciamegfelelés
A kompetenciamegfelelés egy olyan minőségi mutató, amely arra ad választ, hogy az adott munkakör betöltése szempontjából relevanciával bíró kompetenciák által támasztott elvárásoknak a munkavállaló milyen mértékben, milyen szinten képes megfelelni....Tovább olvasomkompetencia-modellek
Az ismert kompetencia-modellek – eltérő tartalommal, illetve módon – a szervezetet, a munkakört (a betöltött pozíciót) és a munkavállalót összekötő olyan sajátos keretrendszerek, amelyek elősegítik, hogy az egyes munkakörökhöz köthető...Tovább olvasomrugalmas és alternatív munkaidőrendszerek
Rugalmas, alternatív vagy atipikus foglalkoztatáson a megszokott, taradicionálisan értelmezett, általában munkaszerződéssel megkötött és szociális jogokkal védett munkavállalástól eltérő munkavégzést értik. A rugalmas és alternatív munkaidőrendszerek azért terjedtek el, mert a...Tovább olvasomstratégiai gondolkodás
A stratégiai gondolkodás, a stratégiai szemlélet és látásmód megjelenése, illetve fokozatos elterjedése nélkülözhetetlen előfeltétele a stratégiai tervezés gyakorlatban történő megvalósításának a szervezeti működés valamennyi szintjén, így az emberierőforrás-gazdálkodásban is. A...Tovább olvasommunkaerő-tervezés
Az emberierőforrás-gazdálkodás egyik meghatározó humán funkciója a munkaerő- vagy létszámtervezés. E tevékenység középpontjában a szervezeti célok eléréséhez szükséges számú, összetételű és felkészültségű alkalmazott megfelelő időben történő biztosítása áll. A munkaerő-...Tovább olvasomhumán kontrolling
A humán kontrolling az emberierőforrás-gazdálkodás olyan eszköze, amely a szervezet szintjén segíti elérni a racionális és költségérzékeny működtetést. A tervezés, az elemzés, az értékelés, a beszámolás, a koordináció és az...Tovább olvasomszemélyügyi tevékenységek és szolgáltatások humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás alapfeladata
A közszolgálat, valamint a közszolgálati szervezetek jövőképének és stratégiai céljainak teljesítése érdekében a humánstratégiában meghatározottak szerint végzett emberierőforrás-gazdálkodáss biztosítja a felkészült, magas teljesítmény nyújtására kész, elkötelezett, motivált személyi állományt, mégpedig...Tovább olvasomoktatás
Az oktatás a tanulásra, a tartós tudásra, az ismeretek megszerzésére, megértésére, alkalmazására irányuló, a tananyag ismertetését, közvetítését, magyarázatát, rendszerezését, rögzítését, ismétlését, ellenőrzését, értékelését eredményező rendszeres irányítás, folyamatszerű pedagógiai tevékenység. Az...Tovább olvasomkompetenciaelemzés
A kompetenciaelemzés a munkakörelemzés és a munkakör-értékelés részeként vagy ezektől függetlenül is elvégezhető elemzési és értékelési módszer. A kompetenciaelemzés alkalmazása lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy a meghatározott elemzési és...Tovább olvasomteljesítménymenedzsment humán folyamata
Ez a humán folyamat az emberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodelljének központi eleme, mely jelentős hatást gyakorol az egyéb humán folyamatokra. A teljesítménymenedzsment egységbe foglalja a szervezeti, a szervezetei egység szintű és az...Tovább olvasomtréning
A tréning a mai kor egyik legelterjedtebb komplex képzési, továbbképzési, fejlesztési módszeregyüttese. A tréning keretében az igényekhez és az elvárásokhoz igazított, célirányos tartamú, meghatározott kompetenciák fejlesztésére irányuló olyan felkészítés történik,...Tovább olvasommódszertani és szolgáltató központ
A módszertani és szolgáltató központok osztott szolgáltatási modellt megvalósító, a magasabb hozzáadott értékű tevékenység elérését támogató olyan központosított szervezetek, szervezeti egységek, amelyek általában a létrehozó szervezeten túl egyéb felhasználóknak is...Tovább olvasombeillesztés
A beillesztés a szervezetbe újként belépőket, vagy az új pozícióba, munkakörbe kerülőket segítő több elemből építkező, tudatosan kialakított, változó időtartamú program, amely az érintettek minél gyorsabb és hatékonyabb munkavégzését, biztonságérzetének...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás eredménymutatói
Az emberierőforrás-gazdálkodással kapcsolatos stratégiai döntések, befektetések megtérüléséről, a tevékenység jellemzőiről, minőségéről, hatékonyságáról, jogszerűségéről, értékteremtő képességéről az eredménymutatók folyamatos nyomon követése és számbavétele révén kapunk képet. Az eredménymutatók egy részét –...Tovább olvasomemberierőforrás-áramlás- és fejlesztés humán folyamata
A közszolgálati szervezet stratégiájának és humán stratégiájának megfelelően kialakított, az alkalmazott munkavégzési rendszer szerint működtetett legösszetettebb, legtöbb humán funkciót magába foglaló humán folyamat. Ez a humán folyamat öt részfolyamatból építkezik...Tovább olvasommunkavégzési rendszer humánfolyamata
A stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés humán folyamatához igazodva a közszolgálatban alkalmazott munkavégzési rendszermegoldás kiindulási alapot biztosít az egyéb humán folyamatok és humán funkciók által igénybe vehető stratégiai és operatív válaszlehetőségek...Tovább olvasomalternatív munkaidőrendszerek
Az alternatív munkaidőrendszerek (másként: atipikus munkaidő és munkarendek) alatt azokat a munkaszervezési megoldásokat értjük, amelyek segítségével – a munkavégzés tartalmának megváltoztatása nélkül – előmozdítható a foglalkoztatás bővítése, a hátrányos helyzetűek...Tovább olvasommunkakörbővítés
Munkakörbővítésnek nevezzük azt a munkakörtervezési, munkavégzési rendszermodellt, amely során a munkavállalónak a korábban ellátott szűkebb feladatkörét újakkal egészítik ki. Ezáltal olyan szélesebb, összetettebb munkakört alakítanak ki, amely – az előzetes...Tovább olvasom
