teljesítmény nyomon követése
A hatékony teljesítményirányító rendszer második fázisa a teljesítmény nyomon követése. A teljesítmény nyomon követése a teljesítményértékelési folyamat legfontosabb, legmeghatározóbb fázisa, amely során az értékelő vezetőnek minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy munkatársai sikerrel, eredményesen láthassák el kitűzött feladataikat, maradéktalanul meg tudjanak felelni a velük szemben támasztott teljesítményelvárásoknak. A teljesítmény nyomon követése a teljesítményértékelés egész időszakában végzendő tevékenység, amelynek gerincét a folyamatos és azonnali vezetői (pozitív és ha indokolt a negatívumok megszüntetésére, az értékeltek fejlesztésére irányuló) visszajelzések adják. A teljesítmény nyomon követését más szóval a teljesítmény edzésének is szokták nevezni, amelyet, ha jól és következetesen végeznek az értékelő vezetők, a féléves vagy az év végi teljesítményértékelésnél, illetve a minősítésnél már nem fordulhatnak elő meglepetések, felesleges, nehezen megoldható konfliktusok.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
bekerülés a közszolgálatba
Az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamatáról van szó, amikor a közszolgálatba történő bekerülés kérdését vizsgáljuk. Ez a részfolyamat általában a toborzásból, a pályáztatásból, a kiválasztásból, az ösztöndíjas, a...Tovább olvasomcafetéria
A cafeteria a munkaadó által biztosított béren kívüli juttatás egyik meghatározó formája. A cafeteria tehát azoknak a béren kívüli juttatásoknak az összessége, amelyben – a jogszabályokban rögzített keretek betartásával –...Tovább olvasomtoborzás
Az emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés humán folyamatának a személyzetbiztosítás szempontjából első eleme, meghatározó humán funkciója a toborzás, amely során a szervezetben megüresedet munkakörökről, pozíciókról a lehetséges jelentkezői kört tájékoztatják a kínálkozó lehetőségekről...Tovább olvasomintegrált informatikai rendszeralkalmazás
A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás gyakorlatban történő sikeres működtetésének nélkülözhetetlen eszköze az integrált informatikai rendszeralkalmazás. A világban alkalmazott integrált informatikai rendszeralkalmazások közös jellemzője, hogy moduláris építkezést követve egységbe foglalják az...Tovább olvasommunkaerő-piac
A munkaerőpiac – eltérően más piaci szegmensektől – a munka, a munkaerő és a munkaerőt megjelenítő ember adásvételének a színtere. Ezen az adásvételen belül a munkavállalók munkatapasztalatokkal (munkahelyekkel) történő összekapcsolódása,...Tovább olvasomfoglalkozás-egészségügyi ellátás
A törvényi előírásnak megfelelően a munkáltatók által valamennyi munkavállaló számára kötelezően biztosítandó ellátást foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásnak hívják. A jogszabályok arról rendelkeznek, hogy a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást kiknek kell megszervezni, milyen formában, állománykategóriákat...Tovább olvasomkiáramlás a közszolgálatból
A közszolgálatból való kiáramlás az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamataként értelmezhető, amely – egyebek mellett – a jogviszony megszűnését vagy megszüntetését, a felmentés és a végkielégítés alkalmazását, a...Tovább olvasommunkakör
A munkakör a szervezet legkisebb azonosítható egysége, amelynek célja, dinamikája és a munkakörbetöltő által egyéni felelőse van. A munkakör a munkavállaló munkafolyamatait, tevékenységeit, feladatait, funkcióit és kapcsolatrendszerét tartalmazza, beleértve ebbe...Tovább olvasomemberierőforrás-áramlás- és fejlesztés humán folyamata
A közszolgálati szervezet stratégiájának és humán stratégiájának megfelelően kialakított, az alkalmazott munkavégzési rendszer szerint működtetett legösszetettebb, legtöbb humán funkciót magába foglaló humán folyamat. Ez a humán folyamat öt részfolyamatból építkezik...Tovább olvasomhumán generalista
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő feladatok jelentős hányadának ellátására – elméleti és gyakorlati szinten – felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert humán generalistának nevezik. A humán generalista átlátja az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatait...Tovább olvasomkiképzés
Ez alatt a tevékenység alatt olyan, általában viszonylag rövid ideig tartó periódust értünk, amely során a kiképzők egyetlen viselkedést tanítanak, gyakoroltatnak be a kiképzendőkkel. A kiképzők az adott viselkedés minden...Tovább olvasomhumán Outsourcing
Az outsourcing, a kiszervezés, általános értelemben olyan szerződéses viszonyt keletkeztet, amely során egy külső cég – legyen az hazai, vagy nemzetközi szervezet – folyamatos menedzsmentszolgáltatást nyújt a megrendelő fél számára....Tovább olvasomönértékelés
Általános értelemben vett önértékelés alatt az önmagunkról, képességeinkről, tevékenységünkről, magatartásunkról kialakított kritikai megítélést, képet, véleményt értjük. Amennyiben az önértékelés folyamatos önmegfigyelésen és önellenőrzésen alapul, akkor az egészséges személyiségre jellemző önismeret...Tovább olvasomstratégiai jellegű személyügyi szolgáltatások
A közszolgálat stratégiai alapú integrált emberierőforrás-gazdálkodás részét alkotó személyügyi szolgálatatások és tevékenységek humán folyamatának egyik feladatcsoportját a stratégiai jellegű személyügyi szolgáltatások köre alkotja. Ebbe a feladatcsoportba azok a közép és...Tovább olvasomempowerment
Az empowerment az emberekben szunnyadó energiák felszabadítását jelenti és a munkatársak energiájának (tudásának, tapasztalatának, motivációjának) a hierarchikus szervezet megkötöttségei alól való felszabadítását célozza meg. Az empowerment lényege, hogy az embereket...Tovább olvasommunkaügyi kapcsolatok
Munkaügyi kapcsolatok alatt a munkavállalók, a kollektív érdekeket képviselő (képviseleti, érdekképviseleti, üzemi tanácsi, kamarai stb.) szervezetek és a munkadók megállapodásokon alapuló és/vagy jogilag szabályozott keretek között folyó formalizált, intézményes egyeztetési...Tovább olvasomérzelmi intelligencia és kompetencia (új tétel)
Az érzelmi intelligencia azt fejezi ki, hogy az emberek képesek-e önmaguk és mások érzéseit felismerni, azokat a helyén kezelni, tudják-e önmagukat motiválni, és érzelmeikkel önmagukban, valamint emberi kapcsolataikban megfelelően bánni....Tovább olvasomoktatás
Az oktatás a tanulásra, a tartós tudásra, az ismeretek megszerzésére, megértésére, alkalmazására irányuló, a tananyag ismertetését, közvetítését, magyarázatát, rendszerezését, rögzítését, ismétlését, ellenőrzését, értékelését eredményező rendszeres irányítás, folyamatszerű pedagógiai tevékenység. Az...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodellje
A stratégiai emberierőforrás-menedzsment elvei szerint felépülő, a magyar közszolgálaton (közigazgatáson, rendészeten, honvédelmen) belül alkalmazható olyan stratégiai alapú, integrált keretrendszer, amely az emberierőforrás-gazdálkodással szemben támasztott alapfeladatot és az annak teljesítésétől remélt...Tovább olvasomutánpótlás-menedzsment
Az utánpótlás-menedzsment a szakértői és a vezetői utánpótlás biztosításának megtervezését, a tevékenységek megszervezését, lebonyolítását, a szükséges emberi, pénzügyi, jogi, informatikai és egyéb feltételek, erőforrások megteremtését, a folyamatok irányítását, koordinálását, értékelését,...Tovább olvasom
