utókövetés
Az utókövetés az emberierőforrás-fejlesztésre, a képzési költségek nagyságának és arányának hatékonyságmérésére, a visszacsatolás biztosítására szolgáló értékelési tevékenység. Az értékelés történhet a jövőorientációt szem előtt tartva. Ilyenkor a tanulási célú visszacsatolás kerül előtérbe, ahol a cél a következő, tervezett felkészítések, illetve fejlesztések hatékonyságát javító elemzések és értékelések elkészítése. Amikor az értékelést a múltra orientáltan végzik, akkor a cél a már befejezett képzési programok hatékonyságának a megállapítása, vagyis annak tisztázása történik meg, hogy az erőforrás-ráfordításokat figyelembe véve sikerült-e teljesíteni az elérendő célt. A jelezett kétfajta szemlélet nem zárja ki egymást. Az utókövetés nem csak az egyes képzésekre, hanem a képzési, továbbképzési rendszer egész működésére, működtetésére is kiterjedhet. Az utókövetést szolgáló hatékonyságmérés legfontosabb eszközei: a képzésben résztvevők reakciói, a megtanult, elsajátított ismeretek, képességek, attitűdök szintje, a megváltozott viselkedés és a tanulási transzfer szintje, valamint az eredmények, az egyéni és a szervezeti teljesítmény szintjének rövid és hosszútávon mérhető változásai.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közszolgálati emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatai
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodását humán folyamatokba rendezve célszerű megoldani. A humán folyamatok a rendszermodell állandóságát biztosítják. Ezek az alábbiak: stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés, munkavégzési rendszer, emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés (közszolgálati életpálya-menedzsment működtetésének keretfeltételei,...Tovább olvasomon-the-job jellegű fejlesztések
Ezen eszközök sorába a munkahelyen megvalósuló, a munkavégzéshez kötődő felkészítések és fejlesztések tartoznak. A tárgyalt megoldások – a munkakör betöltéséhez követelményként meghatározott oktatásban való részvételre alapozva – az éles helyzetekhez,...Tovább olvasomkiképzés
Ez alatt a tevékenység alatt olyan, általában viszonylag rövid ideig tartó periódust értünk, amely során a kiképzők egyetlen viselkedést tanítanak, gyakoroltatnak be a kiképzendőkkel. A kiképzők az adott viselkedés minden...Tovább olvasomszemélyzeti menedzsment
A személyzeti menedzsment az emberierőforrás-gazdálkodás második fejlődési szakaszának tekinthető, amely jellemzően a második világháború után kezdődött és az 1980-as évek közepéig tartott. Ebben az egyre specifikusabbá és komplexebbé váló szakaszban...Tovább olvasomoktatás
Az oktatás a tanulásra, a tartós tudásra, az ismeretek megszerzésére, megértésére, alkalmazására irányuló, a tananyag ismertetését, közvetítését, magyarázatát, rendszerezését, rögzítését, ismétlését, ellenőrzését, értékelését eredményező rendszeres irányítás, folyamatszerű pedagógiai tevékenység. Az...Tovább olvasomhumán benchmarking
A HR benchmarking módszer alkalmazásának nevezzük azokat a funkcionális és/vagy folyamat-összeméréseket, összehasonlító vizsgálatokat, amelyek során a felkészült szakemberek, illetve kutatók az emberierőforrás-gazdálkodás különböző tevékenységeit, funkcióit, folyamatait, rendszereit, megoldásait, eredményeit vetik...Tovább olvasommunkaerő kölcsönzés
A munkaerő-kölcsönzés olyan munkavégzésre irányuló jogviszony, amely három fél, a munkavállaló, a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég és egy vagy több munkaadó cég között jön létre azzal a céllal, hogy a munkaerő-kölcsönző...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás alapfeladata
A közszolgálat, valamint a közszolgálati szervezetek jövőképének és stratégiai céljainak teljesítése érdekében a humánstratégiában meghatározottak szerint végzett emberierőforrás-gazdálkodáss biztosítja a felkészült, magas teljesítmény nyújtására kész, elkötelezett, motivált személyi állományt, mégpedig...Tovább olvasommunkakörtervezés
A munkakörtervezésnek azt a folyamatot nevezzük, amikor egy munkakör funkcióit, feladatait és felelősségi körét az adott szervezet által biztosított keretek között – a munkakört majdan betöltő személyétől függetlenül – határozzák...Tovább olvasomközszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételei
A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodelljének egyik humán folyamatához, az emberierőforrás-áramláshoz és -fejlesztéshez tartozó részfolyamat a közszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételeit magába foglaló humán funkciók együttese. Ezeknek a keretfeltételeknek a...Tovább olvasomalternatív munkaidőrendszerek
Az alternatív munkaidőrendszerek (másként: atipikus munkaidő és munkarendek) alatt azokat a munkaszervezési megoldásokat értjük, amelyek segítségével – a munkavégzés tartalmának megváltoztatása nélkül – előmozdítható a foglalkoztatás bővítése, a hátrányos helyzetűek...Tovább olvasommunkaköri leírás
A munkaköralapú munkavégzési rendszert felépítő munkakörök általános, állandó (alap) és speciális (kiegészítő) elemeit, elvárásait foglalja egységes rendszerbe a munkaköri leírás, amely a munkakörelemzés egyik legfontosabb eredménytermékének tekinthető. A munkaköri leírás...Tovább olvasomönértékelés
Általános értelemben vett önértékelés alatt az önmagunkról, képességeinkről, tevékenységünkről, magatartásunkról kialakított kritikai megítélést, képet, véleményt értjük. Amennyiben az önértékelés folyamatos önmegfigyelésen és önellenőrzésen alapul, akkor az egészséges személyiségre jellemző önismeret...Tovább olvasomhumán szolgáltató és módszertani központ
A multinacionális cégek fokozatos térnyerésével és a globalizáció következtében, a költség-hatékony, versenyképes működés jegyében, az integrált emberierőforrás-gazdálkodás megvalósításának szándékával felállított központokat nevezik szolgáltató központoknak (Shared Services Center/SSC). A szolgáltató központok...Tovább olvasombelső elégedettségmérés
A belső (dolgozói) elégedettség vizsgálata olyan eszköz, melynek eredménye hozzájárul a stratégiai célok teljesülési szintjének megállapításához, a szervezeti diagnózis elkészítéséhez, emellett konkrét segítséget nyújt a változások menedzseléséhez, a munkatársak szervezethez...Tovább olvasomtanuló szervezet öt alapelve
A tanuló szervezet öt alapelve egységes rendszerbe foglalja azokat a tényezőket, amelyek a tanuló szervezetté válást, a szervezeti célok fokozatos elérését, a teljesítmény és a versenyképesség fokozását – nem utolsó...Tovább olvasomkiáramlás a közszolgálatból
A közszolgálatból való kiáramlás az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamataként értelmezhető, amely – egyebek mellett – a jogviszony megszűnését vagy megszüntetését, a felmentés és a végkielégítés alkalmazását, a...Tovább olvasomgenerációmenedzsment
A generációmenedzsment a stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatainak és humán funkcióinak jelentős hányadára hatást gyakorló, a munkahelyeken együtt foglalkoztatott, de más-más életkorú munkavállalók tevékenységének összehangolására, együttműködésük erősítésére, az életkorukból...Tovább olvasominterim menedzsment
Az interim menedzsmentet főleg az állami szektorra jellemző hosszabb felmondási idő okozta magas elbocsájtási költségek csökkentése érdekében kezdték alkalmazni az emberierőforrás-gazdálkodás területén is, mégpedig úgy, hogy a szervezeten kívülről érkező...Tovább olvasomtudástranszfer
A tudástranszfer az adott szervezeten belül meglévő, valamint a folyamatosan keletkező, illetve tudatosan létrehozott új tudás eljuttatása azokhoz a szervezeti tagokhoz, akik nem rendelkeznek a szükséges tudással, vagy akik nem...Tovább olvasom
