hagyatéki tartozások
Az örökléssel a hagyaték mint – jogokat és kötelezettségeket magában foglaló – eszmei egész száll át az örökösre (vagy örökösökre). A hagyaték részét képező „passzív elemek” a hagyatéki tartozások, melyek taxatíve kerülnek felsorolásra a Ptk.-ban. A taxatív felsorolás egyben a hagyatéki tartozások sorrendjét is jelenti, vagyis a hagyatéki tartozásokat az örökös főszabályként a Ptk. által megállapított sorrendben köteles kielégíteni, oly módon, hogy a sorrendben előbb álló csoportba eső tartozások a kielégítés alkalmával megelőzik a hátrább álló csoportba soroltakat.
Hagyatéki tartozások:
a) az örökhagyó illő eltemetésének költségei;
b) a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségek (a továbbiakban: hagyatéki költségek), valamint a hagyatéki eljárás költségei;
c) az örökhagyó tartozásai;
d) a kötelesrészen alapuló kötelezettségek;
e) a hagyományon és a meghagyáson alapuló kötelezettségek.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kártalanítás
A jogellenes károkozás a felelősségre vonás objektív feltétele. A Ptk. vélelmezi, hogy minden károkozás jogellenes, azzal, hogy meghatározza azokat az esetköröket, amelyek fennállása esetén ún. jogszerű károkozásról beszélünk. Ilyen pl....Tovább olvasomöröklésről lemondás
Az öröklésről történő lemondás az örökhagyó és a törvényes örökös írásbeli szerződése, ebből következően még az örökhagyó életében kell megkötni. A lemondás köthető harmadik személy javára is. Ilyen esetben további...Tovább olvasombizományi szerződés
Bizományi szerződés alapján a bizományos a megbízó javára a saját nevében ingó dologra adásvételi szerződés kötésére, a megbízó a díj megfizetésére köteles. A bizományi jogviszony – tekintettel annak közvetítői jellegére...Tovább olvasomkönyvvizsgáló
A könyvvizsgáló (kv.) a gazdasági társaság külső ellenőrző szerve, a társasággal szerződő, de attól független, önálló személy. A kv.-t a legfőbb szerv választja, feladata, hogy a könyvvizsgálatot szabályszerűen elvégezze, és...Tovább olvasomactio pauliana
A római jogból ismert keresettípus, ami az adóssal összejátszó vagyonszerzővel szemben kártérítésre, a jóhiszemű ingyenes szerzővel szemben pedig a gazdagodás kiadására irányult. A hatályos jogunkban a fedezetelvonás szabályaiban él tovább,...Tovább olvasomkölcsönszerződés
Kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles. Az adós a kölcsönösszeg igénybevételére nem köteles....Tovább olvasomszétválás
A szétválás a származtatott alapítás egyik esete, szétválásra sor kerülhet különválás, illetve kiválás útján, szétválás esetén egy jogi személyből több jogutód jogi személy jön létre. Különválás esetén a jogi személy...Tovább olvasomági öröklés
Az ági öröklés alapvető célja polgári jogi szempontból, hogy a leszármazó nélkül elhalálozott örökhagyó hagyatékában szereplő, leggyakrabban a szülőtől, illetve valamilyen felmenő rokontól ingyenesen (például örökölés vagy ajándékozás útján) eredeztethető...Tovább olvasomcégjegyzés
A cégjegyzési jog a cég írásbeli képviseletére, a cég nevében történő aláírási jogosultság, amely mindig konkrétan meghatározott személyt vagy személyeket illet meg. A cégjegyzési jog a cég képviseletének egy részjogosítványa,...Tovább olvasompótmunka
A vállalkozó köteles elvégezni az utólag megrendelt, különösen tervmódosítás miatt szükségessé váló munkát is, ha annak elvégzése nem teszi feladatát aránytalanul terhesebbé (pótmunka). A pótmunka elrendelése lényegében a megrendelő sajátos...Tovább olvasomkötelesrész
A kötelesrész az örökhagyó törvény által meghatározott hozzátartozóinak a hagyatékból (az örökhagyó vagyonából) való minimális részesedését biztosítja oly módon, hogy bár az örökhagyónak a vagyonnal való rendelkezését sem élők között,...Tovább olvasomelőzetes szerződésszegés
Előzetes szerződésszegésről akkor beszélünk, ha már a teljesítési határidő lejártát megelőzően nyilvánvalóvá válik, hogy a kötelezett a szolgáltatását az esedékességkor nem fogja tudni teljesíteni vagy teljesítése hibás lesz. Az első...Tovább olvasomházastársi vagyonközösség
Ha a házassági vagyonjogi szerződés eltérően nem rendelkezik, a házastársak között a házassági életközösség időtartama alatt házastársi vagyonközösség (törvényes vagyonjogi rendszer) áll fenn. A házastársi vagyonközösség a közös tulajdon sajátos...Tovább olvasomközkereseti társaság
A közkereseti társaság (kkt.) létesítésére irányuló társasági szerződés megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, és a társaságnak...Tovább olvasombiztosítási szerződés
Biztosítási szerződés alapján a biztosító köteles a szerződésben meghatározott kockázatra fedezetet nyújtani, és a kockázatviselés kezdetét követően bekövetkező biztosítási esemény bekövetkezése esetén a szerződésben meghatározott szolgáltatást teljesíteni; a biztosítóval szerződő...Tovább olvasomosztalék
Az osztalék a gazdasági társaság tagjai részére az adózott eredmény felosztásáról szóló döntés alapján kifizetni elrendelt, az előző üzleti év adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék csökkenéseként elszámolt összeg. Az osztalék...Tovább olvasomlegfőbb szerv
A legfőbb szerv (lsz.) a gazdasági társaság tagjainak legfőbb döntéshozó szerve, feladata a társaság alapvető üzleti és személyi kérdéseiben való döntéshozatal. A lsz. a társaság akaratelhatározó szerve, a tagok a...Tovább olvasomgazdasági társaság
A gazdasági társaságok üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására, a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, amelyekben a tagok a nyereségből közösen részesednek, és a veszteséget közösen viselik. A...Tovább olvasomtámogatott döntéshozatal
A támogatott döntéshozatal jogintézménye arra szolgál, hogy azon személyek esetében, akiknek a belátási képessége kisebb mértékben csökkent, cselekvőképességük korlátozása elkerülhető legyen, viszont döntéseik meghozatalához valamiféle segítséghez jussanak. E tevékenység ellátása...Tovább olvasoméletjáradéki szerződés
Életjáradéki szerződés alapján a járadékadásra kötelezett a járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. Az életjáradékot havonta...Tovább olvasom
