formális államfogalom
Georg Jellinek klasszikus megfogalmazása szerint az állam “a földfelszín elhatárolt területén letelepedett, legfőbb hatalommal rendelkező és azáltal egységgé összefogott emberi sokaság”. A formális államdefiníció tehát a terület, a népesség és a közhatalom fogalmi hármasát követeli meg ahhoz, hogy egy politikai entitás államnak minősüljön. A formális megközelítés előnye, hogy (viszonylag) objektív, külsődleges jellemzők segítségével határozza meg az állam fogalmát, amelyekre azonban inkább minimumfeltételekként célszerű tekinteni az államiság megítélésekor. A formális meghatározást a nemzetközi jog is használja, Az államok jogairól és kötelezettségeiről szóló montevideói egyezmény (1933) szerint az államnak a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie: a.) állandó lakosság b.) meghatározott terület c.) kormányzat d.) más államokkal való kapcsolattartás képessége.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
liberális állam
A ‘liberális állam’ kifejezés egyszerre utal a modern állam XIX. században létrejött történeti típusára és a liberális ideológiához kapcsolódó állameszmény különféle alakváltozataira (pl. minimális állam, semleges állam, korlátozott állam). A...Tovább olvasomintervenciós állam
Az intervenciós állam az állami beavatkozást helyezi a középpontba, történeti államtípusként a liberális állam problémáira adott válaszként értelmezhető. A beavatkozástól mentes tőkés termelés a 19. század végére jelentős társadalmi egyenlőtlenségekhez...Tovább olvasomjóléti állam
A XX. század második felében megjelenő államtípus, amely a társadalmi javak szociális célú újraelosztására helyezi a hangsúlyt. Fénykorát az 1950-es és 70-es évek között élte, elsősorban Nyugat- és Észak-Európára jellemző....Tovább olvasomkodifikáció
A kodifikáció egy joganyag törvénykönyvekben (ún. kódexekben) való összefoglalását és közzétételét jelenti. A kodifikációs tevékenység a jogtörténet egészét végigkíséri, amire a legkorábbi időszakoktől kezdve találunk példát (pl. Hammurapi törvényoszlopa, a...Tovább olvasomjogszabály érvényessége
A jogszabály érvényessége azt jelenti, hogy a jogszabály kötelező erővel rendelkezik és joghatás kiváltására alkalmas. A jogszabályok érvényességét a modern jogrendszerek rendszerint négy alapvető feltételhez kötik. (1) A jogszabálynak a...Tovább olvasomEurópai Unió Bírósága
Az Európai Unió Bírósága (röviden: EUB) az Európai Unió legfőbb bírósági szerve, amely 28, a tagállamok által hat évre delegált bírából áll. Hatáskörének gyakorlása meghatározott eljárásokhoz kapcsolódik, ilyen például az...Tovább olvasomidőbeli hatály
Az időbeli hatály a jogszabály alkalmazhatóságának kezdetét és végét határozza meg. A jogszabály általában kihirdetésének időpontjától, a hivatalos lapban való közzétételtől kezdve lép hatályba. A jogalkotó, amennyiben a jogszabály alkalmazására...Tovább olvasomEmberi Jogok Európai Egyezménye
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (röviden: EJEE) az Európa Tanács által létrehozott regionális emberi jogi egyezmény, amelynek szinte az összes európai állam (jelenleg 47 ország, Fehéroroszország kivételével) tagja. Az egyezményt...Tovább olvasomjogértelmezés
A jogértelmezés a jogszabály jelentésének feltárására irányuló tevékenység. A jogalkalmazói tevékenység szükségszerű részét képezi, mivel a jogszabályok gyakran nyelvileg pontatlan formában jelennek meg. A jogalkalmazói jogértelmezés mellett megkülönböztethető még jogszabályi...Tovább olvasommodernizáló állam
A modernizáló állam a XIX. század során, elsősorban Közép- és Kelet-Európában, illetve Észak- és Dél-Európában létrejött történeti államtípus. A modernizáló állam a Nyugat-Európaihoz képest lassabban végbemenő polgári átalakulás és tőkés...Tovább olvasomjogalkalmazói jog
A jogalkalmazói jog a jogalkalmazó szervek tevékenysége során létrejövő joganyag. Kiemelkedő jelentősége van ezen belül a bíró alkotta jognak, amikor egy bírói ítélet vagy ítéletek sorozata döntési mintává válik a...Tovább olvasomjogi norma
A jogi norma a jogrendszer legkisebb, önmagában értelmezhető egysége, amely egy konkrét cselekvési mintát határoz meg. Logikai szerkezetét tekintve három részből, a hipotézisből (feltételből), a diszpozícóból (rendelkezésből) és a jogkövetkezményből...Tovább olvasomigazságosság
Az igazságosság egy olyan erkölcsi kategória, amelyet gyakran elvárásként fogalmaznak meg az állami intézményrendszer, különösen a bíróságok és az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatban. Az igazságosság fogalmi változatai közül érdemes annak disztributív...Tovább olvasomállamszövetség
Az államszövetség (konföderáció) szuverén államok laza szövetsége, amelyet a részes államok valamilyen közös javukat szolgáló cél érdekében, szerződés segítségével hoznak létre. Közös cél lehet pl. a kereskedelmi kapcsolatok élénkítése vagy...Tovább olvasomjogi pozitivizmus
A jogi pozitivizmus egy olyan jogelméleti irányzat, amely a tételes (ún. pozitív) jogot állítja a jogi gondolkodás középpontjába. Szemléletmódként az ókortól kezdve jelen van, önálló elméletként való megjelenése azonban csak...Tovább olvasomvisszaható hatály
Visszaható hatályú jogalkotás esetén a jogalkotó a jogszabály előírásait a jogszabály kihirdetését megelőző időre is alkalmazni rendeli. Ez azért ellentmondásos, mert olyan elvárásokat támaszt(hat) a jogalanyok irányába, amelyeket korábban nem...Tovább olvasomjogállamiság
A jogállamiság követelménye az állam jogszabályok szerinti működését feltételezi. Egy jogállamban a közhatalmat a jogszabályoknak megfelelően gyakorolják, az állam szervei és az állampolgárok egyaránt a jogszabályoknak megfelelően cselekszenek. Eltérő történeti...Tovább olvasomjogalkalmazás
A jogi előírások érvényre juttatása önkéntes jogkövetés elmaradása esetén jogalkalmazás révén történik. Jogalkalmazói tevékenységet az erre feljogosított állami szervek (elsősorban bíróságok és hatósági jogkörrel rendelkező közigazgatási szervek), kivételesen nem állami...Tovább olvasomtotális állam
A totális állam történeti államtípusként a XX. század első felében, a náci Németországban, a fasiszta Olaszországban és a sztálini Szovjetunióban jött létre. Politikai szempontból a diktatórikus berendezkedés, a demokratikus intézményrendszer...Tovább olvasomállamtöredék
Az államtöredékek az államiság nem minden elemével rendelkező államszerű képződmények. A kifejezést eredetileg Georg Jellinek vezette be, ide sorolva például a függő közjogi rendszereket és az államok külső tartományait (pl....Tovább olvasom