közművelődés
Kultúrának nevezzük az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi javak összességét. A kultúra generációról generációra való bővített újratermelése a társadalom fennmaradásának és fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele. Mindez lehetetlen volna akkor, ha a társadalom tagjai a szocializációjuk során, illetve ezt követően folyamatosan – lényegében „élethossziglan” – nem sajátíthatnák el a különféle kulturális javakat. Magát az elsajátítási folyamatot művelődésnek nevezzük. A művelődés legfontosabb színtere az oktatás, ezért az ebben való részvételt a modern állam polgárai számára kötelezettségként írja elő (tankötelezettség). A művelődés másik színterét közművelődésnek nevezhetjük. A közművelődésben való részvétel nem kötelező, s az ide tartozó heterogén tevékenységformák sajátos módon ötvözik a művelődés ismeretszerző funkcióját egyfajta szabadidős – tehát a kikapcsolódást, a rekreációt is szolgáló – tevékenységgel.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
NUTS-struktúra
Nomenclature of Territorial Units for Statistics (NUTS), Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája, az Európai Uniónak az Eurostat által kidolgozott ötszintű hierarchikus területi statisztikai kódolási, osztályozási rendszere (Európai Parlament és Tanács...Tovább olvasomterületfejlesztés
A területfejlesztés olyan társadalmi tevékenység, amely a társadalom és a gazdaság területi rendszerét igyekszik- az elérendő célok megvalósításával – a kívánatosnak tekintett szintre fejleszteni. A területfejlesztés tehát a földrajzi tér,...Tovább olvasomzöldfelület
A települési környezet a természeti tényezők és az emberi szféra produktumainak egységes rendszereként értelmezhető. Ez azt is jelenti, hogy a település felszínének egy része biológiailag aktív felületnek tekinthető. Ezeket a...Tovább olvasomimázs
Az imázs fogalma az 1960-as években tűnt fel, de csak az 1970-es évektől terjedt el a marketingkutatások terén is; azelőtt csak a pszichológiában volt használatos. A szó elterjedésének jelentősége abban...Tovább olvasomzöldterület
A zöldfelületet gyakran keverik össze a zöldterület kifejezéssel. Pedig a két fogalom nem azonosítható egymással: a zöldfelületi rendszer részeként értelmezendő zöldterület nem más, mint állandóan növényzettel fedett közterület. Úgy is...Tovább olvasomgyermekjóléti szolgáltatás
A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének...Tovább olvasomdezurbanizáció
Az urbanizációs folyamat harmadik szakasza. Első jelei a legfejlettebb térségekben (Észak-Amerika, Nyugat-Európa) az 1970-es évektől tapasztalhatók, az emelkedő gazdaságokban való elterjedése azonban csak a közeljövőben várható. A dezurbanizáció szakaszában a...Tovább olvasomtervezési-statisztikai régió
Több megye (a főváros) területére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával határolt, egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység. A tervezési-statisztikai régiók alkalmazkodnak a megyehatárokhoz. Létrehozatalukat a területfejlesztésről és a területrendezésről...Tovább olvasomvízhasznosítás
A vízhasznosítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Vízgazdálkodáson azt a tudatos emberi tevékenységet értjük, amelynek segítségével tudományos, műszaki, gazdasági beavatkozások révén a természet vízháztartásának a társadalom szükségleteivel való – optimálisra...Tovább olvasomtelepülési környezet
Absztrakt értelemben egy rendszer környezetének a rendszerre lényeges hatást kifejtő tényezők összességét nevezzük. Ami az ember konkrét („földrajzi”) környezetét illeti, ezen a természeti tényezők (a természeti környezet) és az emberi...Tovább olvasomtelepülésszerkezeti terv
A településrendezési eszközök részét képező településszerkezeti terv a településfejlesztési koncepcióban foglalt célok megvalósítását biztosító, a település szerkezetét, a területfelhasználást és a műszaki infrastruktúra-hálózatok elrendezését meghatározó hosszútávú terv. A hosszútávra szóló...Tovább olvasomreurbanizáció
Az urbanizációs folyamat negyedik szakasza. A reurbanizáció során a központi városban az egyes városrészek tömeges rehabilitációja kezdődik meg. A lerobbant városrészeket újjáépítik és magas presztízsű lakóparkokká, üzleti negyedekké varázsolják. Ezáltal...Tovább olvasomlakás- és helyiséggazdálkodás
A lakáspolitikánál jóval szűkebb értelmű lakás- és helyiséggazdálkodás a tulajdonosi szerepkörből levezethető tevékenységek gyűjtőfogalma. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások esetében a lakóház-fenntartási feladatok a települési önkormányzatra mint tulajdonosra vonatkoznak. Ezeknek...Tovább olvasomegészségügyi alapellátás
Az egészségügyi alapellátás fogalomkörébe tartozik a betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló ellátás; az egyén egészségi állapotának figyelemmel kísérése, egészségügyi felvilágosítása, nevelése, egészségfejlesztése, egészségtervezésének támogatása; valamint mindazok a gyógykezelési, gondozási...Tovább olvasomkéményseprő-ipari tevékenység
A kéményseprő-ipari tevékenység legfontosabb célja hagyományosan a tűzvédelem, amelyhez azonban egyéb célok is társulnak. Utóbbiak közül a környezetvédelem szempontjából ki kell emelni a kéményseprő-ipari közszolgáltatás szerepét a környezetbarát és gazdaságos...Tovább olvasomút
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény út alatt a járművek és a gyalogosok közlekedésére, vagy csak a járművek, illetve csak a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy...Tovább olvasomközigazgatási urbanisztika
A közigazgatási urbanisztika az urbanisztika sajátos megközelítése, amely a települési tér alakulását, alakítását az igazgatástudomány településfogalmából kiindulva vizsgálja, a település működését-működtetését, valamint a településnek a közigazgatásban játszott szerepét véve alapul....Tovább olvasomtelepülés
A település egy adott földrajzi környezetben, annak elemeivel intenzív kölcsönhatásban élő gazdasági, társadalmi, infrastrukturális és természeti szférák kölcsönhatáson alapuló, együttműködő rendszere. Ha feltételezzük az egyes szférák harmonikus fejlettségét, akkor ideális...Tovább olvasomrégió
Legáltalánosabb értelemben a régió egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag körülhatárolható, az államon belül a nemzeti és a helyi szint közötti szubnacionális egység. Egy...Tovább olvasomhelyi közszolgáltatások
Közszolgáltatásokon olyan feladatok ellátásának biztosítását értjük, amelyek valamilyen mértékig közösségi szervezést igényelnek és társadalmi közös szükségletek kielégítését szolgálják. Ami a helyi jelzőt illeti, a helyi közszolgáltatás fogalmát leggyakrabban a legalapvetőbb,...Tovább olvasom
