apartheid
Olyan állami berendezkedés, mely jogi eszközökkel választja el a különböző társadalmi vagy etnikai csoportokat. Az intézményes rasszizmus leglátványosabb példája. Jellemzően más, így gazdasági-oktatási-kulturális hátrányokkat eredményez a hátrányosabban érintett csoportoknál, illetve a korábban fennálló hátrányokat konzerválja, mélyíti. Az apartheid holland eredetű szó, mely megkülönböztetést jelent, melyet a dél afrikai búr telepesek alkalmaztak. A apartheid a hivatalos faji elkülönítés (szegregáció) Dél-Afrikában 1948-1994 között fennállt rendszere, amely a fehér és színesbőrű lakosság teljes elválasztására törekedett. Mára nagyrészt megszűnt.
Tudományterület:
Forrás:
Giddens, Anthony: Szociológia, Budapest, Osiris, 2008, 240. o.
Szerző:
Relációk
felügyeleti társadalom
Olyan társadalom, amelynek tagjait az állami és nem állami szervezetek rendszeresen megfigyelik, tevékenységüket dokumentálják, információkat gyűjtenek az életükről. A munkaszervezetek által végzett felügyeleti tevékenységet a hatékonysággal kapcsolják össze, ám a...Tovább olvasomkonfliktuselmélet
Társadalomtudományi szemléletmód, amely szerint az emberi társadalmak alapvető jellemzője a tagjaik között fennálló konfliktus, így a kutatók figyelme a társadalmi feszültségekre, választóvonalakra és egymással versengő érdekekre kell, hogy irányuljon. A...Tovább olvasomracionalizálódás
Weber által használt fogalom annak a folyamatnak a leírására, amelynek során a pontos kalkuláció és szervezés módjai, beleértve az absztrakt szabályok és eljrások használatát, meghódítják a társadalmat. A folyamat során...Tovább olvasoméletciklus
Az egyéni életében az alébbi életciklusokatlehet megkülönböztetni, mint 1, a csecsemőkort (0-1 éves), 2. gyermekkort (1-12 éves). 3, serdülőkort (12-16 éves), 4. ifjúságot (16 éves kortól a kereső munkavállalásig és...Tovább olvasomkisebbségi csoport
Bár statisztikai értelemben sokféle kisebbségről beszélhetünk (így a 180 centiméternél magasabb köztisztviselők csoportjáról is), mégis a társadalomtudomány egy adott társadalom azon csoportját tekinti kisebbségnek, akik valamely sajátos fizikai vagy kulturális...Tovább olvasomcentrum
Wallerstein világrendszer elméletében azok a legfejlettebb ipari országok vagy régiók, amelyek a világ gazdasági rendszeréből a profit legnagyobb részét mondhatják magukénak. Wallerstein a fejlett és kevésbé fejlett országok egyenlőtlen gazdasági...Tovább olvasomegész életen át tartó tanulás
Az az elképzelés, hogy a tanulás és a készségek elsajátítása végigkíséri az egyén életének minden szakaszát, nem korlátozódik a fiatalkori formális oktatásra. A felnőttképzési programok, a munkahelyi továbbképzés, az internetre...Tovább olvasomszociológia
A szociológia emberi csoportokat és társadalmakat elemző elméleti és gyakorlati tudomány, amely különleges hangsúlyt fektet az iparosodott világ vizsgálatára. A szociológia a társadalomtudományok családjába tartozik, amely magában foglalja az antropológiát,...Tovább olvasomreprezentatív minta
A társadalomtudományi kutatás során legtöbb esetben nincs lehetőség arra, hogy a vizsgált személyek teljes körét, a teljes sokaságot kérdőívvel megkérdezzük, mivel az rendkívül időigényes és drága lenne. E helyett a...Tovább olvasomtársadalmi kirekesztés
A társadalmi kirekesztettség azokat az akadályokat jelöli, amelyek révén az egyének vagy csoportok el vannak vágva attól, hogy a szélesebb társadalomban teljes értékűen vehessenek részt a gazdasági, szociális és politikai...Tovább olvasombiológiai nem
Az anatómiai és fiziológiai különbségek, amelyek megkülönböztetik egymástól a férfiakat és a nőket. A szociológusok gyakran szembeállítják a társadalmi nemmel (gender). A férfiak és a nők között számos olyan különbség...Tovább olvasomurbanizáció
A társadalomtudományban használt urbanizáció fogalmának két magyar fordítása lehetséges: városodás és városiasodás. Városodásnak nevezi a magyar szakirodalom azt a tendenciát, hogy a városi népesség aránya nő. Ettől szokás megkülönböztetni a...Tovább olvasomingázás
Ingázásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az aktív keresőnek más településen van lakóhelye és munkahelye, tehát amikor lakóhelyéről a munkahelyére és onnan visszamegy, településhatárt lép át. Megkülönböztetjük a napi ingázást,...Tovább olvasomemberi beruházás
Mindazok a ráfordítások, amelyek az egyén munkájának termelékenységét közvetlenül, a tárgyi termelőeszközöktől függetlenül növelik. Ide tartoznak elsősorban az oktatás és az egészségi állapotjavítására fordított ráfordítások. Az emberi beruházások elmélete –...Tovább olvasomosztály
Bár a társadalomtudomány egyik leggyakrabban használt fogalma, világos megegyezés nincs arról, hogyan lehetne legjobban meghatározni jelentését. Marx értelmezésében az osztály a termelőeszközök,szempontjából azonos helyzetben lévő emberek csoportja. Weber is gazdasági...Tovább olvasomszocializáció
Az a folyamat, amelynek során a társadalom tagja elsajátítja a társadalmi normákat és értékeket, megtanulja a különféle társadalmi szerepekben elvárható viselkedést. A szocializáció nagy része a gyermekkorban történik, de a...Tovább olvasombűnbakképzés
Egy személy vagy csoport hibáztatása olyan kedvezőtlen események miatt, amelyekről az adott személy vagy csoport nem tehet. A bűnbakképzés a pszichológiai háttere a sztereotípiáknál felbukkanó eltolás mechanizmusa, mikor ellenségesség vagy...Tovább olvasomcsalád
A társadalmak alapegysége. Olyan együtt élő kiscsoport, amelynek tagjait házassági vagy leszármazási, más szóval vérségi (esetleg örökbefogadási) kapcsolat köti össze. A család felnőtt tagjai felelősek a következő generáció felneveléséért. Bár...Tovább olvasomintézményes rasszizmus
Az intézményes rasszizmus fogalma azt fejezi ki, hogy a rasszizmus szisztematikus módon áthatja a társadalom egész struktúráját. Az olyan etnikai hovatartozásra épülő diszkriminációs minták, amelyek az személyközi viszonyokon túlmenően beépültek...Tovább olvasomszubkultúra
Egy nagyobb társadalmon belül élő kisebb társadalmi csoport sajátos kultúrája, mely értékeiben, normáiban jelentősen eltér a többség kultúrájától. A társadalmakon belül többé-kevésbé különálló szubkultúrák élnek párhuzamosan. A legegyszerűbb szubkultúrák a...Tovább olvasom
