alanyi jog – igény
Alanyi jognak nevezzük a közvetlenül a törvényből folyó és más által nem korlátozható jogokat. A polgári jog, mint tipikusan jogosító (attributív) normák foglalata, számtalan alanyi jogot biztosít a személyek számára. Az egyes autonóm jogalanyok mozgástere ugyanakkor egymással „határos”, vagyis az alanyi jog korlátai általában a többi alanyi jog sérthetetlenségében keresendők. Az alanyi jog társadalmi rendeltetésével ellentétes gyakorlása ugyanis a joggal való visszaélés tilalmába ütközhet. Ha egy konkrét alanyi jog sérelmet szenved, az igény állapotába kerül: a jogosultnak módjában áll jogi védelmet igénybe venni, vagyis az alanyi jog főszabályként az állam által biztosított kényszer segítségével is érvényesül. Azért főszabályként, mert egyes alanyi jogok, az ún. naturalis obligációk vagy a kifogás útján érvényesíthető elévült követelések peres úton nem kényszeríthetők ki.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
aedificium solo cedit (superficies solo cedit)
Az alapelv a dologi jogban ismert, lényege a magyar jogban, hogy az épület jogi sorsa osztja a föld jogi sorsát, azaz akié a föld, annak a tulajdonába kerül a vele...Tovább olvasomvezető tisztségviselő
A jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe, egy vagy több vezető tisztségviselő (vt.) vagy a vt.-kből álló testület jogosult. Az...Tovább olvasomelévülés (polgári jogi igény
Az elévülés a polgári jogviszonyokban időmúlás hatására a jogosult mulasztásából bekövetkező jogvesztés, mely értelmében az alanyi jog nem vész el, viszont az igény bíróság előtti kikényszeríthetőségének lehetősége megszűnik. Amennyiben a...Tovább olvasomgazdasági társaság
A gazdasági társaságok üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására, a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, amelyekben a tagok a nyereségből közösen részesednek, és a veszteséget közösen viselik. A...Tovább olvasomknow-how
Az üzleti titokkal azonos védelemben részesül az azonosításra alkalmas módon rögzített, vagyoni értéket képviselő műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, tapasztalat vagy ezek összeállítása (védett ismeret), ha a jóhiszeműség és tisztesség...Tovább olvasomsurrogatum
A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, azaz a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a káresemény meg sem történt volna. A teljes kártérítésbe beletartozik mind a tényleges kár,...Tovább olvasommegbízás nélküli ügyvitel
Aki valamely ügyben más helyett eljár anélkül, hogy arra megbízás alapján vagy egyébként jogosult volna, az ügyet úgy köteles ellátni, amint azt annak érdeke és feltehető akarata megkívánja, akinek javára...Tovább olvasomtartozáselvállalás
A tartozáselvállalás, mint egyfajta „továbbgördített teljesítésátvállalás” ugyanúgy egy harmadik személy és a kötelezett közötti kétoldalú, a kötelezett tartozásának átvállalására irányuló megállapodás, amelyhez viszont többletelemként már kapcsolódik a jogosult értesítése. Ez...Tovább olvasomtörzsbetét
A törzsbetét a korlátolt felelősségű társaság tagjának a társaság vagyonához történő vagyoni hozzájárulása. Az egyes tagok törzsbetétei eltérő mértékűek lehetnek, azonban egyik tag törzsbetétének mértéke sem lehet kevesebb százezer forintnál....Tovább olvasomvétkességi elv
A házassági bontójogban a vétkességi elv érvényesülése esetében a házasság felbontását csak akkor lehet kérni, ha valamelyik házastárs vétkesen megszegte a házasságból folyó kötelezettségét. Ilyenkor is kizárólag a vétlen fél...Tovább olvasomatipikus szerződés
Az atipikus szerződések elnevezés gyűjtőfogalom, a XX. század végi gazdasági és joggyakorlati változások hívták életre ezt a szerződési kategóriát. Egységes fogalmi meghatározás ezen szerződési csoportra nem adható, pusztán csoportismérvekkel tudjuk...Tovább olvasomszerződésszegés
A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. Mivel azonban egyes – a főkötelezettséget érintő – szerződésszegő magatartások tipikusan jelentkezhetnek, ezért a Ptk. ezen egyes nevesített szerződésszegésekhez fűződő törvényi...Tovább olvasomrosszhiszeműség
A rosszhiszeműség szubjektív, tudati állapot. Rosszhiszemű az, aki tud, s kellő körültekintés tanúsítása mellett is tudnia kellene a látszattal ellentétes valóságról. Ez az alapelv a polgári jogviszonyokban mindenkitől...Tovább olvasomvégelszámolási eljárás
A végelszámolási eljárás lefolytatására a cég jogutód nélkül történő megszűnése esetén kerülhet sor, ha a cég nem fizetésképtelen, azaz saját vagyona fedezi valamennyi tartozását. A jogutód nélküli megszűnésről és a...Tovább olvasomjogképesség
A jogképesség az embernek, az államnak és a jogi személynek az a képessége, hogy polgári jogviszony, azaz polgári jogok és kötelezettségek alanya lehessen. Az ember jogképessége általános, azaz minden személyt...Tovább olvasomfelmerült költség
Kárnak nevezzük mindazt a bekövetkezett vagyoni hátrányt, amely valakit valamely károsító esemény folytán vagyonában ér. A vagyoni kárnak három elemét ismerjük: felmerült kár (damnum emergens), elmaradt vagyoni előny (lucrum cessans),...Tovább olvasomgaranciaszerződés
A garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott feltételek esetén köteles a jogosultnak fizetést teljesíteni. A garancia, a kezességgel azonosan, olyan fizetési ígéret,...Tovább olvasombankhitelszerződés
Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díjfizetésére köteles. A...Tovább olvasomrészvény
A részvény a kibocsátó részvénytársaságban (rt.) gyakorolható tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező, forgalomképes, azaz szabadon átruházható értékpapír. A részvény tehát értékpapír, ami egy olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely papíralapú...Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség relatív – azaz feltételes – formája. Amennyiben egy szerződés tekintetében valamely megtámadási ok alkalmazhatósága áll fenn, a szerződés csak a törvényben meghatározott...Tovább olvasom
