e-kereskedelmi szerződés
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatással összefüggő szerződés a technikai fejlődés eredményeként létrejött atipikus szerződés, amely szerződést a fogyasztói szerződések alcsoportjába tudunk besorolni. Olyan elektronikus úton létrejött szerződéseket értünk az elnevezés alatt, amelyek az online kereskedelemre és az online aukcióra vonatkoznak. A szerződés jellegzetességét az adja hogy a szerződő felek a szerződés megkötése során fizikailag nem egy térben vannak, hanem egymástól távol, elektronikus úton folytatnak kommunikációt. Gyakorlatban előforduló példája az interneten néhány kattintással megvalósuló vásárlás vagy biztosítás megkötése.
Tudományterület:
Forrás:
Papp Tekla (szerk.): Atipikus szerződések, Opten Kiadó, 2015. Budapest, [127-159.o.]; Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. Törvény; A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részeletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet
Szerző:
Relációk
öröklésről lemondás
Az öröklésről történő lemondás az örökhagyó és a törvényes örökös írásbeli szerződése, ebből következően még az örökhagyó életében kell megkötni. A lemondás köthető harmadik személy javára is. Ilyen esetben további...Tovább olvasomelőtársaság
A gazdasági társaság a létesítő okirat közjegyzői okiratba foglalásától vagy ügyvédi, jogtanácsosi ellenjegyzésétől kezdődően a létrehozni kívánt társaság előtársaságaként működhet. Üzletszerű gazdasági tevékenységet az előtársaság a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtását követően...Tovább olvasomtényleges kár
A tényleges kár a károsult vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés, melynek meghatározása a bírósági eljárásban rendszerint szakértő közreműködésével történik. Bizonyos szempontokat azonban a bírói gyakorlat ebben a körben kialakított, így pl. a...Tovább olvasomptk-n kívüli franchise szerződés
A szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződések egyike, amely esetében szükséges a Ptk-n kívüli jelző használata, ugyanis a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv megalkotásával a franchise szerződés egyes elemeit kodifikálta és...Tovább olvasomszerződésszegés
A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. Mivel azonban egyes – a főkötelezettséget érintő – szerződésszegő magatartások tipikusan jelentkezhetnek, ezért a Ptk. ezen egyes nevesített szerződésszegésekhez fűződő törvényi...Tovább olvasomelőleg
A szerződés megkötésekor a kötelezettségvállalás jeléül adott pénzösszeg, mely a foglalóval ellentétben a szerződés meghiúsulásának minden esetében visszajár a kötelezettnek. Az előlegnek nincs biztosítéki, szankciós jellege. Az előleg a vételár...Tovább olvasomszülői felügyelet
A szülői felügyelet a szülő-gyermek viszonyából fakadó jogok és kötelezettségek átfogó megjelölése. A kiskorú gyermek korából adódóan nevelésre, gondozásra szorul, ezért ő szülői felügyelet vagy – ha a szülei nem...Tovább olvasomszármaztatott alapítás
A származtatott alapítás vagy átalakulás esetén a új jogi személy egy korábban már létezett jogi személy jogutódjaként jön létre. Átalakulás esetén az átalakuló jogi személy megszűnik, jogai és kötelezettségei az...Tovább olvasomaedificium solo cedit (superficies solo cedit)
Az alapelv a dologi jogban ismert, lényege a magyar jogban, hogy az épület jogi sorsa osztja a föld jogi sorsát, azaz akié a föld, annak a tulajdonába kerül a vele...Tovább olvasomkapcsolattartás (családjog)
A családjogi szabályok alapján a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. A gyermekétől...Tovább olvasomsaját részvény
A részvénytársaság az alaptőke huszonöt százalékát meg nem haladó mértékben megszerezheti megszerezheti az általa kibocsátott részvényeket, ezek a saját részvények. Saját részvények megszerzése esetén a részvénytársaság az általa kibocsátott részvények...Tovább olvasomházassági vagyonjogi szerződés
Házassági vagyonjogi szerződésben a házasulók és a házastársak maguk határozhatják meg azt a vagyonjogi rendszert, amelyet a házastársi vagyonközösség helyett a szerződésben meghatározott időponttól életközösségük időtartama alatt a vagyoni viszonyaikra...Tovább olvasomtámogatott döntéshozatal
A támogatott döntéshozatal jogintézménye arra szolgál, hogy azon személyek esetében, akiknek a belátási képessége kisebb mértékben csökkent, cselekvőképességük korlátozása elkerülhető legyen, viszont döntéseik meghozatalához valamiféle segítséghez jussanak. E tevékenység ellátása...Tovább olvasomközbenső szerződésszegés
A szerződéses kötelezettség megszegésének speciális esete az ún. közbenső szerződésszegés, amely mulasztásban jelentkezik, és a másik fél szerződésszerű teljesítésének akadályát képezi: a fél szerződésszegést követ el, ha elmulasztja megtenni azokat...Tovább olvasomzálogjog
Zálogjoga alapján a zálogjogosult a követelésének biztosítására szolgáló vagyontárgyból (zálogtárgy) más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a biztosított követelés kötelezettje nem teljesít. A zálogjog azonban szerződési biztosítékként is szolgálhat....Tovább olvasomptk-n kívüli faktoring-szerződés
A szolgáltatási jellegű atipikus szerződések egy típusa, amely esetében szükséges a Ptk-n kívüli jelző használata, ugyanis a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv megalkotásával a faktoring-szerződés egyes elemeit kodifikálta és beemelte...Tovább olvasomrei vindicatio
A tulajdonos eltiltási kereset formájában követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog a birtokából kikerült, követelheti a dolog visszaadását (rei vindicatio). Ugyanúgy, ahogy a birtoklásban való...Tovább olvasomletéti szerződés
Letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésére köteles. A letéti szeződésnek van ingyenes alakzata is. A...Tovább olvasomosztalék
Az osztalék a gazdasági társaság tagjai részére az adózott eredmény felosztásáról szóló döntés alapján kifizetni elrendelt, az előző üzleti év adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék csökkenéseként elszámolt összeg. Az osztalék...Tovább olvasomjogvesztő határidő
Az idő folyása általában kihat a jogok érvényesítésére. Ha az idő folyása valamely alanyi jogot a maga egészében megszűntet, és magát az érvényesítését is kizárja, jogvesztő (vagy záros) határidőről beszélünk....Tovább olvasom