egészségügyi alkalmatlanság
Az egészségügyi alkalmasság, illetve alkalmatlanság kérdése a közigazgatási köztisztviselők jogviszonyának két elemében bír különös jelentőséggel. Egyrészt a törvény szerint a jogviszony keletkezésekor jogszabály vagy annak felhalmazása alapján a közigazgatási szerv az általános és speciális alkalmazási feltételeken túl egészségi (és pszichikai) alkalmassághoz kötheti a felvételt. Másrészt a közszolgálati jogviszonyt a munkáltató felmentéssel meg kell szüntesse, ha a tisztviselő egészségügyi okból a feladatai ellátására alkalmatlan. Igaz, ez utóbbi esetben csak akkor menthető fel a közszolgálati tisztviselő, ha nincs a hivatali szervezetben a képzettségének, besorolásának és egészségi állapotának megfelelő betöltetlen munkakör (pl. olyan, ahol a keletkezett mozgásszervi problémája nem akadályozza a helyszíni szemlék lebonyolításában), vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéséhez a tisztviselő nem járul hozzá.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
személyzeti politika
A közigazgatási személyzeti politika – átfogó értelemben – olyan célok, alapelvek kidolgozása és érvényesítése, amelyek meghatározzák az adott állam közigazgatásában foglalkoztatottak létszámát, valamint a közszolgálati pragmatika valamennyi elemét, így különösen...Tovább olvasomjogviszonymegszűnés
A közszolgálati jogviszony megszűnése kifejezés gyűjtő fogalom. Magában foglalja mindazt az esetet, módot, mely következtében a munkáltató és a közszolgálati dolgozó között fennálló jogviszony a jövőre nézve megszűnik. Két fő...Tovább olvasomigazgatási szünet
Az igazgatási szünet hasonló a bíróságoknál alkalmazott törvénykezési szünethez. Lényege, hogy a nyári szabadságolások és az év végi ünnepek idején csak a legszükségesebb létszámmal lássák el a közigazgatási szervek a...Tovább olvasomszemélyi anyag
A közszolgálati tisztviselői jogviszony fennállása alatt számtalan jognyilatkozat, illetve irat keletkezik. Ezek egy része a tisztviselő személyével kapcsolatos adatokat tartalmazza. Ezek az un. személyi iratok, melyeket tovább lehet osztályozni. A...Tovább olvasomáthelyezés
Az áthelyezésnek a közszolgálatban két fő válfaja van. A határozott idejű áthelyezés esetén a közszolgálati tisztviselő, az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv megállapodnak egymással, hogy meghatározott...Tovább olvasommerytsystem
A merit system magyarul érdemeken alapuló kiválasztási és előmeneteli rendszert jelent. A közszolgálati pragmatika e két elemét szokás kiemelni a meit system jellemzésekor, de valójában a közszolgálati pálya majd’ minden...Tovább olvasomtanulmányi szerződés
Tanulmányi szerződést a közigazgatási szerv akkor köt a közszolgálati tisztviselővel, ha támogatásra érdemesnek tartja a tanulmányait. Ennek keretében a munkáltató vállalja a tanulmányok támogatását (elengedi tisztviselőjét, kifizeti a térítési díjat,...Tovább olvasomrendes munkaidő
A rendes munkaidő azt az időtartamot jelöli, amelyet a közszolgálati tisztviselő a kinevezésében, illetve a reá irányadó jogszabályokban meghatározottak szerint köteles munkával eltölteni, s amely időről a jogviszony alanyai már...Tovább olvasomkiválasztási eljárás
A kiválasztási eljárás egy olyan eszköz, módszer, amelynek segítségével a közigazgatási szervek a lehető legjobb munkatársat próbálják kiválasztani a jelöltek közül egy közszolgálati állás betöltésekor. Sok fajtája ismeretes, gyakorta alkalmazzák...Tovább olvasomképzés
Képzés alatt a törvény a továbbképzésnek nem minősülő alap- vagy mesterképzést, doktori képzést, illetve szakirányú továbbképzést érti. A képzések során lehet megszerezni azokat a közigazgatásban fontos ismereteket, amelyek – képesítési...Tovább olvasomdepolitizált rendszer
A depolitizált rendszer a közigazgatási személyi állomány politikához fűződő viszonyának egyik modellje a mérsékelt semlegesség rendszere és a zsákmányrendszer mellett. Minta országa e modellnek Anglia. A depolitizált rendszerben élesen elválasztják...Tovább olvasomhivatásetika
A közszolgálati hivatásetika (mint bármely más szaketika) a közszolgálati pálya területén uralkodó erkölcsi-magatartási szabályokat jelöli. Egy klasszikus meghatározás szerint a közszolgálati etika a közszolgálat tevékenységi körébe vágó, gyakran jogszabályokban is...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (általános)
Az összeférhetetlenség (s különösen annak terjedelme és szigorúsága) a közszolgálat egyik jellemző intézménye. Jelentése: arra tekintettel, hogy valaki közszolgálati tisztviselő, olykor jelentős korlátozásokat kell elfogadjon. Így bizonyos tisztségeket nem vállalhat,...Tovább olvasomöszeférhetetlenség (preztizs)
A kormányzati tisztviselői szolgálati jogviszonyban a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom fenntartásának szem előtt tartásával kell eljárni. Ebből következően a közszolgálati tisztviselő a pálya presztizsének és a közbizalom fenntartásának érdekében...Tovább olvasomközszolgálati szakvizsga
A közigazgatási szakvizsga az úgynevezett karriervizsga funkcióját tölti be. Ennek megfelelően – szemben a közszolgálati alapvizsgával – letétele nem a pályán maradás feltétele, de az előmenetel szempontjából alapvető jelentőségű. Ugyanis...Tovább olvasomhivatásos állomány
A fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai a széles értelemben vett közszolgálati alkalmazottak egyik csoportját képezik. E csoport önmagában is összetett, mert ide soroljuk egyfelől a honvédek jogállásáról szóló...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hozzátartozók)
A hozzátartozói összeférhetetlenséget másként együttalkalmazási tilalomnak nevezhetjük. A törvény tiltja a hozzátartozók olyan alkalmazását, amelynek következtében közöttük bármely vonatkozásban hierarchikus kapcsolat keletkezne. Nem létesíthető így olyan közszolgálati tisztviselői jogviszony, amelyben...Tovább olvasomegyenlő bánásmód
Az egyenlő bánásmód azt jelenti, hogy hogy nem lehet különbséget tenni a dolgozók között, nem szabad hátrányos megkülönböztetést alkalmazni senkivel szemben. A törvény kiemeli a az egyenlő bánásmód megtartartásának követelményét...Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a megállapodások (jognyilatkozatok) érvénytelenségének egyik esete. Úgynevezett feltételes érvénytelenségről beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy az érvénytelenség megállapításához és kimondásához valamilyen eljárásra, végső soron bíróság előttire van szükség. Megtámadható...Tovább olvasomegészségügyi alkalmatlanság
Az egészségügyi alkalmasság, illetve alkalmatlanság kérdése a közigazgatási köztisztviselők jogviszonyának két elemében bír különös jelentőséggel. Egyrészt a törvény szerint a jogviszony keletkezésekor jogszabály vagy annak felhalmazása alapján a közigazgatási szerv...Tovább olvasom