emberierőforrás-gazdálkodás külső környezeti kihívásai
Ezek a tényezők folyamatos változáson mennek keresztül, hatásuk időnként felerősödik, vagy éppen gyengül, de vannak olyanok is, amelyek viszonylagos állandóságot mutatnak. Korunkban a legjelentősebbnek a társadalomban, a politikában, a kultúrában és a technológia területén bekövetkező változások, hangsúlyeltolódások számítanak. Továbbá a globalizációból, a környezeti változásokból, az újraéledő gazdasági válságokból, a makrogazdaság helyzetéből, a munkaerő-piac folytonos mozgásából adódó kihívások. A közszolgálat egészét tekintve az emberierőforrás-gazdálkodást is befolyásoló jogrendszer és szabályozási környezet jellege, módosulásai. A közszolgálattal és szervezeteivel kapcsolatban álló külső érintettek (stakeholderek) igényei és elvárásai, illetve a közszolgálatnak és szervezeteinek a külső érintettek felé irányuló igényei, elvárásai közötti egyensúly megteremtésének nehézségei. A külső munkaügyi kapcsolatokban és az érdekegyeztetésben végbemenő változások hatásai.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés humán folyamata
Ez a humán folyamat közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban áll, illetve hatást gyakorol az egyéb humán folyamatokra és humán funkciókra. Kiemelt szerepe van abban, hogy megfelelő körülményeket alakítson ki a szervezeti...Tovább olvasomnemzetközi emberierőforrás-menedzsment
A nemzetközi emberierőforrás-menedzsmentet nem tekinthetjük az emberierőforrás-gazdálkodás következő fejlődési szakaszának. Ez esetben inkább olyan társadalmi változásokhoz pl. a globalizáció térnyeréséhez, a nemzetközi multikulturális környezet erősödéséhez, a munkaerő szabad áramlásához, a...Tovább olvasomközszolgálati humán tükör kutatás
A közszolgálati humán tükör kutatás a magyar közszolgálatban (közigazgatás, rendészet, honvédelem) folyó emberierőforrás-gazdálkodás átfogó, összehasonlító vizsgálatát elvégző tudományos kutatás. Az első, 2013-2014-ben lezajlott vizsgálat a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program által...Tovább olvasomkiválasztási-értékelő központ (új tétel)
A kiválasztási-értékelő központ a munkaerő kiválasztásának egyik eredményesen alkalmazható, minőségi módszere. A feladatra minden vonatkozásban felkészített értékelők integrált formában, több képesség-és személyiségvizsgáló eszköz (tesztek, helyzetgyakorlatok, egyéni, páros, csoportos feladatok) együttes,...Tovább olvasomhumán generalista
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő feladatok jelentős hányadának ellátására – elméleti és gyakorlati szinten – felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert humán generalistának nevezik. A humán generalista átlátja az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatait...Tovább olvasomgyakorlati intelligencia és kompetencia
A gyakorlati intelligencia a szakértelem és a tapasztalat egyfajta kombinációjának tekinthető. A szakértelem (mint alapvető gyakorlati kompetencia) a józan észnek, a speciális tudásnak és annak a gyakorlatban megszerezhető tapasztalatra épülő...Tovább olvasommunkaerő-tervezés
Az emberierőforrás-gazdálkodás egyik meghatározó humán funkciója a munkaerő- vagy létszámtervezés. E tevékenység középpontjában a szervezeti célok eléréséhez szükséges számú, összetételű és felkészültségű alkalmazott megfelelő időben történő biztosítása áll. A munkaerő-...Tovább olvasomrészmunkaidő
A rész vagy rövidített munkaidős foglalkoztatás, mint a munkaerő-gazdálkodás egyik meghatározó eszköze, rugalmas foglalkoztatási formája a kérdéses munkakörre általában megállapított teljes munkaidőnél rövidebb időre, jellemzően napi 4-6 órára terjed ki,...Tovább olvasomvegyes megoldású munkavégzési rendszer
A vegyes megoldású munkavégzési rendszer a közszolgálatok jelentős hányada és a versenyszektor számos szereplője által is alkalmazott olyan részben nyitott, részben zártrendszerűnek nevezhető munkavégzési rendszermegoldás, amely a munkaköralapú, a kompetenciaalapú...Tovább olvasomönképzés
Az ismeretek elsajátításának az általános vagy a szakirányú műveltség gyarapításának a rendszeres oktatáson kívüli, külső irányítás nélküli önálló útja. Az önképzés tisztán egyéni erőkifejtés útján végbemenő, az érintett belső motivációján...Tovább olvasomkompetencia-térkép
A kompetencia-térkép vagy kompetencia-szótár a korszerűen végzett emberierőforrás-gazdálkodás nélkülözhetetlen eszköze. A kompetencia-térkép az érintett szervezeten belül működtetett munkakörökhöz kapcsolódó egyes kompetenciaprofilok szervezeti szintű, egységes rendszerbe foglalt kompetenciaprofil készletét tartalmazza, azoknak...Tovább olvasomkarriermenedzsment
Karrier-vagy életpálya menedzsmentnek nevezik azt a tevékenységet, melynek során – a kölcsönös előnyök reményében – az egyén sikercéljai megvalósításához a munkaadó beruházási célzattal anyagi és nem anyagi támogatást, segítséget nyújt....Tovább olvasomnevelés
A nevelés olyan értékátadó, értékrendszert kialakító, fejlesztő folyamat, melynek célja, hogy az egyént életfeladatai megoldására képessé tegye. A nevelés folyamatában nagyon fontos a „hatás, hatásrendszer” szerepe. Ez jelenti magát a...Tovább olvasomösztöndíjasprogram
Ösztöndíjas programnak nevezzük – a közszolgálat vonatkozásában – az utánpótlásképzéssel és a tehetséggondozás szándékával indított, magasan képzett, friss szemlélettel rendelkező fiatal pályakezdők megnyerésére irányuló, mentoring alapú programokat. Ezeket az ösztöndíjas...Tovább olvasomtoborzás
Az emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés humán folyamatának a személyzetbiztosítás szempontjából első eleme, meghatározó humán funkciója a toborzás, amely során a szervezetben megüresedet munkakörökről, pozíciókról a lehetséges jelentkezői kört tájékoztatják a kínálkozó lehetőségekről...Tovább olvasommunkaügyi kapcsolatok
Munkaügyi kapcsolatok alatt a munkavállalók, a kollektív érdekeket képviselő (képviseleti, érdekképviseleti, üzemi tanácsi, kamarai stb.) szervezetek és a munkadók megállapodásokon alapuló és/vagy jogilag szabályozott keretek között folyó formalizált, intézményes egyeztetési...Tovább olvasommunkaerő-piac
A munkaerőpiac – eltérően más piaci szegmensektől – a munka, a munkaerő és a munkaerőt megjelenítő ember adásvételének a színtere. Ezen az adásvételen belül a munkavállalók munkatapasztalatokkal (munkahelyekkel) történő összekapcsolódása,...Tovább olvasomkompetenciaelemzés
A kompetenciaelemzés a munkakörelemzés és a munkakör-értékelés részeként vagy ezektől függetlenül is elvégezhető elemzési és értékelési módszer. A kompetenciaelemzés alkalmazása lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy a meghatározott elemzési és...Tovább olvasommunkaerő-mozgás
A munkaerő-mozgás a gazdaságilag aktív népesség számában és összetételében bekövetkező változásokat jeleníti meg. A munkaerőmozgás a munkaerő-forgalom útján valósul meg, amelynek két fő formája ismert, a demográfiai csere és a...Tovább olvasombeillesztés
A beillesztés a szervezetbe újként belépőket, vagy az új pozícióba, munkakörbe kerülőket segítő több elemből építkező, tudatosan kialakított, változó időtartamú program, amely az érintettek minél gyorsabb és hatékonyabb munkavégzését, biztonságérzetének...Tovább olvasom
