etnicitás
Az etnicitás egy adott csoport tagjait más csoportoktól elválasztó kulturális értékek és normák. Az etnikai csoportok egymástól való megkülönböztetésére különféle jellemző vonások szolgálhatnak, de leggyakrabban a csoport nyelvét, történelmét, hagyományait és vélt vagy valóságos örökségét, továbbá vallását és külsődleges jegyeit, például öltözködési vagy szépítkezési szokásait használják fel erre a célra. Bár egyes csoportokat gyakran tekintettek „uralkodásra termettnek”, vagy „lustának”, esetleg „bűnözőnek”, az etnikai jellegzetességek teljes mértékben tanultak.
Tudományterület:
Forrás:
Giddens, Anthony: Szociológia, Budapest, Osiris, 2008, 379. o.
Szerző:
Relációk
személyes tér
Fizikai távolság, amelyet egyének egymás között tartanak. Szorosabb kapcsolat esetén lehet bizalmas, formális érintkezésben pedig társasági távolságról, előadó és közönsége között nyilvános távolságról beszélhetünk. A személyes tér nagysága kultúránként különbözik....Tovább olvasombinukleáris család
Olyan , a válást követő családszerkezet, amelyben a gyermek szülei szétköltöztek és két külön háztartásban élnek új partnereikkel, de mindkét szülő részt vesz a gyermek felnevelésében és a két érintett...Tovább olvasomszociológia
A szociológia emberi csoportokat és társadalmakat elemző elméleti és gyakorlati tudomány, amely különleges hangsúlyt fektet az iparosodott világ vizsgálatára. A szociológia a társadalomtudományok családjába tartozik, amely magában foglalja az antropológiát,...Tovább olvasomkortárscsoport
Hasonló életkorú és társadalmi státusú egyénekből álló baráti kör. A kortárskapcsolatok gyakran a gyermek- és serdülőkor után, egészen életünk végéig fontosak maradnak. A hasonló korú emberek informális csoportjai a munkahelyen...Tovább olvasomposztindusztriális társadalom
Az ipari társadalmakat követő társadalmi-gazdsági berendezkedés, mely az 1970 – 1980-as években jelent meg a legfejlettebb államokban. Olyan társadalmi berendezkedés, ahol a foglalkoztatottak nagy része a szolgáltatások területén dolgozik, és...Tovább olvasompauperizáció
Szó szerinti értelemben az emberek koldussá tétele, elszegényítése. Marx a fogalmat arra használta, hogy leírja azt a folyamatot, amely során a munkásosztály a tőkésosztályhoz képest egyre inkább szegénnyé válik. Napjainkban...Tovább olvasomkulturális újratermelés
A kulturális értékek és normák átadása nemzedékről nemzedékre. A kulturális újratermelés azokra a mechanizmusokra utal, amelyek segítségével a kulturális tapasztalatrendszer folyamatosságát az idők során fenntartják. Bár a modern társadalmakban a...Tovább olvasommortalitás
Egy adott populációban megfigyelhető halálozások gyakoriságára vonatkozó statisztikai mutatószám, melynek számítási módja a bármely évben ezer lakosra jutó elhalálozások száma. A különböző társadalmi csoportokra számított halálozási mutatók szoros kapcsolatban állnak...Tovább olvasomosztály
Bár a társadalomtudomány egyik leggyakrabban használt fogalma, világos megegyezés nincs arról, hogyan lehetne legjobban meghatározni jelentését. Marx értelmezésében az osztály a termelőeszközök,szempontjából azonos helyzetben lévő emberek csoportja. Weber is gazdasági...Tovább olvasomdevianciagerjesztés
Akaratlan következmény, amely akkor alakulhat ki, ha egy ellenőrző szerv valamilyen viselkedést deviánsnak címkéz, továbbá ha a felcímkézett személy beépíti a címkét a saját identitásába így maga a címkézés ugyanannak...Tovább olvasomfélperiferiális országok
Wallerstein világrendszer elméletében a centrum és periféria között átmeneti helyzetet elfoglaló országok vagy régiók. Azok az országok, amelyek a munkaerő és a nyersanyagok forrásait szolgáltatják a mag- vagy centrumországok ipari...Tovább olvasomfiltráció
A filtráció azt a folyamatot jelenti, hogy az idők folyamán a lakások lakói kicserélődnek, azaz a lakásokba egyre szegényebb rétegek költöznek be, míg a korábbi lakók fokozatosan nagyobb és jobb...Tovább olvasomjóléti állam
Azoknak a jóléti programoknak a komplex rendszere, amelyeken keresztül az állam a polgárainak jólétéről gondoskodik. A jóléti államok a második világháború után fejlődtek ki Nyugat-Európában. Esping-Andersen az államok jóléti szerepvállalásának...Tovább olvasomslum
Az angol slum kifejezést használja a magyar szakirodalom is a városok, elsősorban nagyvárosok fizikailag leromlott állapotú és szegények által lakott városrészeinek megnevezésére. A magyar „nyomornegyed” kifejezés a slum kifejezésnél valamivel...Tovább olvasomnemi foglalkoztatási szegregáció
A nemi foglalkozási szegregáció azt a tényt fejezi ki, hogy a férfiak és a nők – annak megfelelően, hogy milyen uralkodó felfogás alakul ki a „férfi”, illetve „női” munka tekintetében...Tovább olvasomtársadalom
Általánosságban az élőlények szervezett közössége. A társadalom az egyik legfontosabb fogalom a szociológiában. A társadalom strukturált társas kapcsolatok rendszere, amelyek a közös kultúra révén összeköti a benne élőket. A társadalom...Tovább olvasomkulturális tőke
Az egyén iskolai végzettsége, szakképzettsége, tudása, műveltsége. Azok az ismeretek, az a tág értelemben vett kultúra, amellyel az egyén rendelkezik. A kulturális töke fogalmát használó társadalomkutatók szerint a modern társadalmakban...Tovább olvasomtöbb családmagból álló háztartás
Olyan háztartás, amelyben egynél több családmag él együtt, legtöbbször a szülők és házas gyermekük házastársával, ezen belül megkülönböztethetünk több sajátos típust. A törzscsalád-háztartást, ezen belül a szülők egyetlen házas gyermekükkel...Tovább olvasometnikai kisebbségek
Etnikai kisebségi csoportnak tekintjük az olyan közösséget, amelynek tagjai egy olyan közös kulturális identitástudattal rendelkeznek, amely megkülönbözteti, elkülöníti őket a körülöttük élő más csoportoktól. Az etnikai kisebbségekkel szembeni előítélet és...Tovább olvasomagresszív nacionalizmus
A nacionalizmus egy radikális váfaja. Az a felfogás, amely szerint a nemzetnek, amelyhez az egyén tartozik, más nemzetekkel vagy a társadalmon belüli kisebbségekkel szemben, amelyeket nem tekintenek a nemzet részének,...Tovább olvasom
