háborús térség
A háborús térség fogalma a II. világháború során született, mivel ekkora már kialakultak olyan koalíciók, amelyek területe Európára, az Atlanti-óceánra és Észak-Amerikára egyaránt kiterjedt. A 20. szd. második felétől a fogalom alkalmazása még indokoltabb lett, mert a potenciális hadviselő felek már rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyekkel hatni tudnak interkontinentális mértékben is. A háborús térség egy vagy több kontinenst és a csatlakozó óceánt felölelő szárazföldi, vízi, légi-kozmikus térség, ahol a szemben álló felek teljes hadipotenciálja elhelyezkedik és működik. Egy vagy több különböző típusú hadszínteret foglalhat magába. A háborús térségben a fegyveres küzdelem mellett a szemben álló felek meglévő lehetőségeik kihasználásával a többi dimenzió (politikai, diplomáciai, gazdasági, tudományos) formáit is alkalmazzák, továbbá olyan területek is tartozhatnak hozzá, amelyeken az adott időben nem kerül sor fegyveres összeütközésre.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
fegyverzet-ellenőrzés
A fegyverzet-ellenőrzés sokrétű, egymáshoz szervesen kapcsolódó – alapvetően politikai és jogi – intézkedések, valamint tevékenységek egész sorát magába foglaló rendszer, amely átfogja a fegyverzetek mennyiségi és minőségi korlátozását (csökkentését), a...Tovább olvasomhumanitárius segítségnyújtás
Olyan az Európai Unió, továbbá az ENSZ béketámogató, vagy a NATO válságreagáló műveletei keretén belül végrehajtott művelet, amely az emberi szenvedés csökkentése érdekében végrehajtott feladatokat hivatott ellátni, azon az esetekben...Tovább olvasomközszolgálati átjárhatóság
A Kormányzati Személyzeti Stratégiának köszönhetően a kormányzati, honvédelmi és rendvédelmi hivatásrendek jogi szabályozásának összehangolt fejlesztése, az életpályák koordinált kialakítása lehetővé teszi az egyes életutak közötti átjárhatóságot, a megszerzett közös tudás...Tovább olvasomszerződéses állomány
A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot. Szerződéses az a legénységi állományú, tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot határozott időre szóló (határozott idejű) szerződésben...Tovább olvasomgazdasági háború
A gazdasági háború országoknak vagy országcsoportoknak olyan tevékenysége, amelynek célja gazdasági szankciók sorozatával rontani a potenciális ellenfél katonai, politikai és gazdasági helyzetét, fékezni hadigazdaságának növelését, és ezáltal gyengíteni hadipotenciálját, gazdasági,...Tovább olvasomkiberbiztonság
Napjainkban fokozott veszélyt jelent, hogy az informatikai fejlődést egyes államok, vagy nem-állami – akár terrorista – csoportok arra használhatják fel annak érdekében, hogy megzavarják az információs és kommunikációs rendszereket, kormányzati...Tovább olvasommegelőző diplomácia
Az ENSZ egyik béketámogató művelete. A szervezet meghatározása szerint: a felek között felmerülő viták megelőzésére, a meglévő vitás kérdések konfliktussá válásának megelőzésére, és amikor a konfliktus bekövetkezik, annak továbbterjedésének megakadályozására...Tovább olvasomhonvédelmi felkészítés
A honvédelmi felkészítés a honvédelemben résztvevő állami, közigazgatási, rendvédelmi, nemzetgazdasági, társadalmi szervek, a lakosság és a fegyveres erő (Magyar Honvédség) felkészítése a tervezett honvédelmi, országmozgósítási és háborús feladatainak végrehajtására. A...Tovább olvasomvédelemgazdaság
A védelemgazdaság a gazdaság azon része, amely a védelmi erőforrások előállítását, valamint felhasználását végzi. A védelemgazdaság központi feladata a védelmi szükségleteket megtervezése és azok kielégítése békében, válság időszakában és háborúban....Tovább olvasomtoborzás
A toborzás célja az üres vagy megüresedő, illetve létesítendő munkakörökre potenciális munkavállalók felkutatása, megnyerése, lehetőleg olyanoké, akik a munkaköri követelményeknek megfeleltethetők. Toborozni kell: a) a humánerőforrás tervezés során keletkező döntések...Tovább olvasomhadkiegészítés
A hadkiegészítés a katonai szervezetek személyi állományának és hadfelszerelésének, a meghatározott (rendszeresített) létszámra (illetve mennyiségre) történő kiegészítésére (feltöltésére, pótlására) irányuló katonai igazgatási tevékenységek összessége. Ez épülhet az állampolgárok hadkötelezettségére vagy...Tovább olvasomhadelmélet
Az emberi ismeretek specifikus területe, sajátos társadalomtudományi elmélet. Ebben tükröződik a katonai műveletek elméletének, a hadügy jelenségeinek, folyamatainak objektív dialektikája: a jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentétjeik és ellentmondásaik keletkezésében, a...Tovább olvasomvédelmi igazgatás területi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését: területi és központi szintre tagozódik. E rendszerben a területi szint a védelmi igazgatás alapja. E szint szerve...Tovább olvasomvédelempolitika
A védelempolitika kormányzati szakpolitika, amely az államok, szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderőinek fejlesztésével, alkalmazásával, a haderő és az egész védelmi szektor felépítésével, működésével kapcsolatos tevékenységeket vizsgálja. Magába foglalja a...Tovább olvasombékefenntartó erők
A békefenntartó erők az ENSZ tagállamainak a Biztonsági Tanács rendelkezésére bocsátott katonai kontingensei. A békefenntartó erők felállításáról, összetételéről a Biztonsági Tanács – az állandó tagjainak egyhangú szavazata alapján – határoz....Tovább olvasomhadifogoly
Hadifogoly az a harcos, aki a szemben álló fél hatalmába került, és ez egészen a végleges szabadulásáig, illetve hazaszállításáig fennáll. A hadifogoly a szemben álló fél, nem pedig a foglyul...Tovább olvasombéketámogató műveletek
A béketámogató műveletek olyan összetett tevékenységek, amikor egy régióban vagy egy országban a béke, a biztonság, az emberi jogok tiszteletben tartásáért, vagy a függetlenség megőrzéséért – politikai szervezetek által hozott...Tovább olvasombéketeremtés
Az egymással szembenálló ellenséges felek megegyezésre bírása, alapvetően olyan békés eszközökkel, amelyekről az ENSZ Alapokmányának VI. fejezete rendelkezik. A béketeremtés olyan diplomáciai (esetlegesen megelőző katonai) tevékenységsorozat, amelyet a konfliktus keletkezése...Tovább olvasomHonvédelmi és rendészeti bizottság
Az Alaptörvényben nevesített Honvédelmi bizottság az Országgyűlésről szóló törvény szerint kötelezően létrehozandó bizottság. A Honvédelmi és rendészeti bizottság (Bizottság) az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, ügydöntő és a honvédelemmel, rendvédelemmel összefüggő...Tovább olvasommigráció
A migráció egy olyan emberi magatartás révén megjelenő folyamat, melyben a személyek lakóhelyet és társadalmat váltanak oly módon, hogy ez a váltás átmenetiből huzamossá, vagy tartóssá válik. Évszázados, de inkább...Tovább olvasom
