kizárás (öröklési jog)
Az öröklési jogi szabályok szerint az örökhagyó azt, aki törvényes örököse vagy azzá válhat, más személynek örökössé nevezésével vagy végrendeletben tett kifejezett nyilatkozattal kizárhatja a törvényes öröklésből. A kötelesrészre jogosult törvényes örökös kizárásának következménye, hogy az örökhagyó ezáltal az örökös öröklési igényét a kötelesrészre szorítja. A kizárás történhet kifejezett nyilatkozattal, vagy hallgatólagosan mellőzéssel (amikor az örökhagyó a teljes hagyatékra más örökös(öke)t rendel). Az örökhagyónak a kizárást nem kell indokolnia.
Tudományterület:
Forrás:
Ptk. 7:29.§ (1) bek.; Barzó-Juhász-Pusztahelyi-Sápi: Öröklési jog, Novotni Kiadó, Miskolc, 2016. [21.-22.o.]
Szerző:
Relációk
létesítő okirat
A létesítő okirat az alapítók jogi személy létrehozására irányuló szándékának írásbeli kifejezése. A létesítő okiratban a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni a jogi személy nevét,...Tovább olvasompossessorius birtokvédelem
A posessorius birtokvédelem az igazgatási úton megvalósuló birtokvédelem, mely a tényleges birtoklási helyzeten alapszik. Az igazgatási út igénybevételének módja, hogy a birtokos a birtoksértés felismerésétől számított egy éven belül a...Tovább olvasomöröklésről lemondás
Az öröklésről történő lemondás az örökhagyó és a törvényes örökös írásbeli szerződése, ebből következően még az örökhagyó életében kell megkötni. A lemondás köthető harmadik személy javára is. Ilyen esetben további...Tovább olvasomközszerzeményi vagyonjogi rendszer
Ha a házasulók vagy a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben közszerzeményi rendszer kikötésében állapodtak meg, a házassági életközösség fennállása alatt önálló vagyonszerzők, ennek megfelelően közöttük a vagyonelkülönítés szabályai érvényesülnek. Az...Tovább olvasommeghagyás
A meghagyás olyan végrendeleti juttatás, mely esetében az örökhagyó a hagyatékban részesülő személyt valamilyen harmadik személy javára teljesítendő kötelezettséggel terheli. A meghagyás teljesítésének a követelésre a végrendeletben megjelölt személy válik...Tovább olvasompetitorius birtokvédelem
A birtok alapján a birtokos követelheti, hogy mindenki más tartózkodjék a fennálló birtokállapot jogalap nélküli megváltoztatásától vagy megzavarásától. Tilos önhatalom esetén a birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás...Tovább olvasommögöttes apaság
Házasságon alapuló apasági vélelem alapján a gyermek apjának azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy...Tovább olvasomüzlethelyiségen kívüli szerződés
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés olyan atipikus fogyasztói szerződés, amely során a szerződés megkötésére a vállalkozás üzlethelyiségében vagy attól eltérő helyen kerül sor, a felek egyidejű jelenléte mellett, avagy a...Tovább olvasomletéti szerződés
Letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésére köteles. A letéti szeződésnek van ingyenes alakzata is. A...Tovább olvasomdolog
A dolog birtokba vehető testi tárgy, mely tulajdonjog tárgya lehet. A Polgári Törvénykönyv szabályozása dolognak tekinti a fogalom kiterjesztéseként az uralom alá hajtható természeti erőket (például villamosenergia) illetve természetükből adódó...Tovább olvasomkoncessziós szerződés
A koncessziós szerződés a gazdasági társaságok létesítését és egzisztálását érintő atipikus szerződés, ami a koncessziós pályázat nyertese részére részleges vagy teljes piaci monopóliumot biztosít. A monopólium az állam kizárólagos hatáskörébe...Tovább olvasomüzembentartó
A fokozott veszéllyel járó tevékenység (pl. gépi meghajtású járművek, magasfeszültségű elektromos vezeték üzemben tartása, fakitermelés, nyári bobpálya üzemeltetése, repülőgépes vegyszeres permetezés stb.) folytatójának, azaz üzembentartójának az minősül, akinek érdekében a...Tovább olvasomvegyes szerződés
A magánjogban a kötelmi jogi szerződéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a nevesített és a nevesítetlen szerződések kategóriájára. A nevesítetlen szerződéseket vegyes és de facto innominát (ténylegesen nevsítetlen) megállapodásokra tudjuk tovább...Tovább olvasomföldhasználati jog
Ha a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga nem ugyanazt a személyt illeti meg, az épület tulajdonosát az épület fennállásáig az épület rendeltetésszerű használatához szükséges mértékben a földre földhasználati...Tovább olvasoméletjáradéki szerződés
Életjáradéki szerződés alapján a járadékadásra kötelezett a járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. Az életjáradékot havonta...Tovább olvasomkötelesrész
A kötelesrész az örökhagyó törvény által meghatározott hozzátartozóinak a hagyatékból (az örökhagyó vagyonából) való minimális részesedését biztosítja oly módon, hogy bár az örökhagyónak a vagyonnal való rendelkezését sem élők között,...Tovább olvasomszékhely
A jogi személyeknek, így a cégeknek és azon belül gazdasági társaságoknak is saját székhellyel kell rendelkezniük. A jogi személy székhelye a jogi személy bejegyzett irodája, ahol biztosítania kell a részére...Tovább olvasomkötbér
A kötelezett pénz fizetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti. A kötbér a szerződés megerősítésére...Tovább olvasomhagyatéki tartozások
Az örökléssel a hagyaték mint – jogokat és kötelezettségeket magában foglaló – eszmei egész száll át az örökösre (vagy örökösökre). A hagyaték részét képező „passzív elemek” a hagyatéki tartozások, melyek...Tovább olvasomegészségügyi kezelési szerződés
Az egészségügyi kezelési szerződés olyan atipkus, szolgátatási jellegű szerződés, amely az egészségügyi szolgáltató és a beteg között egészségügyi szolgáltatás nyújtására jön létre. Ilyen egészségügyi szolgáltatásnak tekinthető egy plasztikai műtét, a...Tovább olvasom
