közigazgatási statisztika
A statisztika a társadalmi és gazdasági jelenségekkel és folyamatokkal foglalkozó, azokat tömören, számszerűen jellemző tudomány (számanyag + tevékenység). Feladata: tömegesen előforduló jelenségek egyedeire vonatkozó információk, adatok gyűjtése, feldolgozása, elemzése, s ezek által a vizsgált jelenség egészének tömör, számszerű jellemzése. Célja, hogy valósághű, tárgyilagos képet adjon a társadalom, a gazdaság, a környezet állapotáról és változásairól az állami szervek, az önkormányzatok, a gazdasági, a civil és a nemzetközi szervezetek (EU), a közvélemény, a média stb. számára. A közigazgatási statisztika a közigazgatási szervek működését, tevékenységét, gazdálkodását, teljesítményeit, eredményeit vizsgálja, az igazgatási egységek szerint történő csoportosításaiban, adatközléseiben felöleli a szakstatisztikák lényeges adatgyűjtéseinek eredményeit is. Tárgyát a közigazgatás szerveinek tervező, ellátó, gazdálkodó, szolgáltató, koordináló, ellenőrző, nyilvántartó munkája alkotja.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
KSH-ELEKTRA rendszer
Adatszolgáltatói kliens program, a KSH elektronikus adatgyűjtési rendszere. A statisztikai célú elektronikus adatgyűjtés kiterjesztéséről szóló 288/2009. (XII. 15.) Kormányrendelet mellékletében kijelölt adatgyűjtések esetében az előírt adatszolgáltatást e rendszer használatával, Internetes...Tovább olvasomközérdekű adat
Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó, vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá...Tovább olvasomnépmozgalom (statisztika)
A népesség számának változását okozó jelenségek összessége. A természetes népmozgalom elemei: az élveszületés (natalitás), a termékenység (fertalitás), a halálozás (mortalitás) és a szaporodás (reprodukció). Szervezett adatforrása a polgári anyakönyvezés (népmozgalmi...Tovább olvasomstatisztikai számjelek
A jogi személyek, valamint a gazdasági tevékenységet folytató természetes személyek és személyes joga szerint jogképes szervezetek (adószámmal rendelkező gazdasági szervezetek, egyéni vállalkozók, adószámmal rendelkező magánszemélyek, non-profit szervezetek) nyilvántartásában használt azonosító,...Tovább olvasomfogyasztói árindex
Az életszínvonal változásának méréséhez alkalmazott, a KSH által havi rendszerességgel számított és közzétett mutatószám. A különböző termékek, árucikkek, szolgáltatások árainak (árszínvonal) együttes, átlagos változását fejezi ki. Önálló jelentése: az infláció...Tovább olvasomárolló
Az árarányok változásának vizsgálatára szolgáló, az árindexek egyik fontos felhasználási területét jelentő mutatószámok. Két eltérő, de egymással összefüggő terület árindexének hányadosával számolhatók. Legfontosabbak, amelyek egy ágazat kiadásai és bevételei oldalának...Tovább olvasomOrszágos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP)
Az adott tárgyévre vonatkozó, a Hivatalos Statisztikai Szolgálat által végzett, adatszolgáltatási kötelezettséggel járó statisztikai adatgyűjtéseket – kivéve a külön törvényben elrendelteket – tartalmazó adatfelvételi programjegyzék. A program tervezetét a hivatalos...Tovább olvasomindexszám
Általánosságban: valamilyen szempontból összetartozó változók időbeli vagy térbeli összehasonlítását segítő mérőszám, egy összetett, összehasonlító viszonyszám. A gazdaságban és a pénzügyi szektorban reprezentatív adatok változásának statisztikai mérését szolgálja. Egyszerűen megfogalmazva az...Tovább olvasomnépszámlálás
Rendszeresen (általában 10 évente) ismétlődő, kötelező jellegű, teljes körű, adott (eszmei) időpontra vonatkozó állapotfelvétel, demográfiai, gazdasági és szociális adatok gyűjtése, feldolgozása és közzététele. Célja a lakáskörülmények, az élet- és társadalmi...Tovább olvasomEUROSTAT
Az Európai Unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatala. Feladata, hogy a közösségről és a tagországokról hiteles beszámolókat adjon, biztosítsa, hogy európai szinten rendelkezésre álljanak a központi döntéshozó szervezetek és más főigazgatóságok...Tovább olvasomkapcsolatháló-elemzés (SNA)
A hálózati megközelítés, a social network analysis a szociológia egyik legfiatalabb, dinamikusan fejlődő kutatási irányzata. A hálózati kapcsolatok feltérképezésével, a csoportok szerveződésének, a kisközösségeken belüli társas kapcsolatok rejtett struktúráinak és...Tovább olvasomsztochasztikus kapcsolat
Egy adott sokaságot jellemző különböző ismérvek között fennálló valószínűségi kapcsolat, összefüggés: az egyik ismérv szerinti hovatartozásból következtethetünk a másik szerinti hovatartozásra, de nem kizárólagosan. Átmenet a kapcsolat hiánya (függetlenség) és...Tovább olvasomszóródási mutatószámok
A vizsgált sokaságot jellemző mennyiségi ismérv értékeinek különbözőségét, változékonyságát kifejező mutatószámok. A szóródási mérőszámok megmutatják, hogy az átlag mennyire jellemzi jól a sokaságot, azaz az átlag mögött mennyire szóródó ismérvértékek...Tovább olvasomstatisztikai (közigazgatási) regiszter
A statisztikai adat-előállítási folyamat támogatása és egységesítése céljából a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjai által vezetett olyan jegyzék, nyilvántartás, amiből elérhetők a különböző adatfelvételek sokaságainak aktuális és történeti állapotai, a változások...Tovább olvasomügyforgalmi kimutatás
Az államigazgatási szervek munkájának mennyiségi alakulásáról áttekintést nyújtó, az ügyforgalom és ügyintézés adataira (pl. az önkormányzatok osztályainak munkájára, tevékenységéhez kapcsolódó, összehasonlításra, ellenőrzésre stb. alkalmas adatokra) vonatkozó közvetlen adatgyűjtések. A II....Tovább olvasomhipotézisvizsgálat
Matematikai statisztikai kutatási-elemzési módszer, a mintából való statisztikai következtetés egyik fő formája (a becslés mellett). Célja a sokaságra vonatkozó valamely állítás helyességének ellenőrzése a mintából származó információ alapján, meghatározott feltételek...Tovább olvasomterületi statisztika
Elsősorban a megyék, községek területeire vonatkozó statisztikai feldolgozások és összeállítások készítésével, az ésszerűtlen községhatárok feltárásával, a területváltoztatások nyilvántartásainak vezetésével foglalkozó tudományág. A közigazgatási területek, a mezőgazdasági és ipari termelési körzetek,...Tovább olvasomstatisztikai tájékoztatási rendszer
A statisztikai adatgyűjtési tevékenység eredményeként kapott adatok, illetve az azok feldolgozása alapján nyerhető statisztikák nyilvánosságra hozatala feladatának teljesítését szolgáló rendszer. Nyilvánosságra hozatal alatt szűkebb értelemben az adatoknak nyilvános kiadványokban (nyomtatásban...Tovább olvasomtermészetes szaporodás-fogyás
A népesedési folyamatok alakulásának egyik alapjellemzője. Számítása: az élveszületések és a halálozások számának különbsége (a migrációt figyelmen kívül hagyva). Mérőszáma a természetes szaporodási arányszám, ami az élveszületési arányszám és a...Tovább olvasomreprezentatív mintavétel
A részleges adatgyűjtési módszerek, eljárások egyike. Az adatgyűjtés során a sokaságnak csak egy kiválasztott részét figyeljük meg, amely részben a mintába került elemek ugyanolyan arányban vannak jelen, mint az alapsokaságban,...Tovább olvasom
