közlevéltár
A közlevéltár a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár.A nem selejtezhető (maradandó értékű) iratokat az illetékes közlevéltár részére át kell adni. Ennek megfelelően a nyílt iratokat főszabályként a keletkezés naptári évétől számított 15 év elteltével kell átadni, az átadás időpontjáról az illetékes közlevéltárral közösen kell megállapodni. A minősített iratok átadására az érvényességi idő lejárta előtt kizárólag az illetékes közlevéltárral egyetértésben kerülhet sor, amennyiben az a megfelelő őrzés és kezelés feltételeit biztosítani tudja.
Tudományterület:
Forrás:
a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. Törvény 13.§ - 15.§
Szerző:
Relációk
egészségbiztosítás
Magyarországon ma az egészségbiztosítás keretein belül, megfelelő jogosultság szerint az állampolgárok természetbeni ellátás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és pénzben nyújtott pénzbeli ellátásokat vehetnek igénybe. A egészségbiztosítási, ún. járulékos jogviszony általában...Tovább olvasomcsaládi pótlék
Az állam által havi rendszerességgel, a gyermek nevelési, óvodáztatási, iskoláztatási költségeihez nyújtott univerzális, de a gyermekek száma, a család típusa, valamint a gyermek egészségi állapota szerint differenciált ellátás. , ami...Tovább olvasomlakóotthon
Szociális ellátási forma. Olyan otthon, amely nyolc-tizenkettő, esetleg tizennégy pszichiátriai beteget vagy fogyatékos személyt – ideértve az autista személyeket is -, illetőleg szenvedélybeteget befogadó intézmény, amely az ellátást igénybevevő részére...Tovább olvasomesélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel,...Tovább olvasomörökbefogadás
Olyan jogi eljárás, mely során rokoni kapcsolat jön létre az örökbefogadott (gyermek) és az őt örökbe fogadó szülő(k) között. Két fajtája van: a nyílt és a titkos. A két típust...Tovább olvasomdiszkalkulia
Számolásbeli tanulási zavarok, amelyek különböző intelligencia szint mellett a számolás bármely témakörének tanulásakor eredménytelenségekben, vagy tartósan alacsony szintű teljesítményekben mutatkoznak meg. A számolási zavar különböző attól függően, hogy mely képességek...Tovább olvasomegészségügyi ellátási jog
Minden betegnek joga van – a jogszabályokban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan (napi 24 órában) hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz....Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasomnyilvános levéltár
A történelmi múlt megismerésének forrásául szolgáló, a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, a nemzet kulturális örökségének részét képező maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, feldolgozásának és rendeltetésszerű...Tovább olvasomközlevéltár
A közlevéltár a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár.A nem selejtezhető (maradandó értékű) iratokat...Tovább olvasomrektor
Az egyetem vagy főiskola kinevezett vezetője, a szenátus elnöke, akit Magyarországon az egyetemi szenátus javaslatára az oktatásért felelős miniszter egyetértésével a köztársasági elnök nevez ki. A felsőoktatási intézmény első számú...Tovább olvasomszociális jog
A szociális jog a társadalombiztosítási jellegű (ideértve a munkanélkülieknek járó ellátásokat is), továbbá a járulékfizetéstől függetlenül létrejövő, jóléti ellátásokra való jogosultságokat keletkeztető jogviszonyok összessége. Utóbbiakon a szociális törvény hatálya alá...Tovább olvasomkulturális igazgatás
A kulturális igazgatás magában hordozza az igazgatás általános fogalmának elemeit, ennek megfelelően az emberi együttműködés során keletkező tevékenység, amely biztosítja a közös, a kultúrához kapcsolódó célok elérését, az ehhez szükséges...Tovább olvasomdepriváció
Eredeti jelentése a latin „privatio” szerint, valami rossztól való szabadulást jelent. A szociálpolitikában valami jótól való megfosztottságra utal. Nem csupán a szükséges jövedelem, hanem a források széles körének (munkavállalás lehetősége,...Tovább olvasomorvosi titoktartási jog
A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátása során közreműködő személyek az ellátása során tudomásukra jutott adatokat csak az arra jogosult személlyel közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék. Továbbá, joga van...Tovább olvasomsegély
Ezeknek a feltétele az, hogy az illető személy rászorult legyen, olyan személy, aki jövedelmi, vagyoni viszonyainál fogva nem képes arra, hogy megélhetését általában, vagy meghatározott alapvető szükségleteit (pl. utazási költséget,...Tovább olvasomkiemelt figyelmet igénylő tanuló
2011-től új fogalomhasználat jelent meg a köznevelési törvényben. Eszerint az átfogó kategória neve: különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló. Ezen a fő kategórián belül vannak a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók,...Tovább olvasomáldozat
Ha valaki közvetlenül (sértettként) vagy közvetett módon (pl. tanúként vagy családtagon keresztül) kapcsolatba kerül valamilyen bűncselekménnyel, fel kell dolgoznia ennek hatásait. Természetes emberi reakció, ha ilyenkor fizikai vagy lelki problémák...Tovább olvasomdependencia
Függőség, ami valamely kémiai anyag rendellenes, túlzott használata során alakul ki. Az egyén a pszichoaktív anyagot folyamatosan használja annak ellenére, hogy az problémákat okoz. Orvosi értelemben függőséget fizikai függőségnél diagnosztizálnak,...Tovább olvasomEurópai Felsőoktatási Tér
A Bolognai Nyilatkozattal (1999) elindított és a miniszteri konferenciák keretében háromévenként értékelt bolognai folyamat összehasonlítható, összeegyeztethető és átfogó európai felsőoktatási rendszer kialakítását fogalmazta meg. Céljai: olyan egyetemi végzettségek rendszerének létrehozása,...Tovább olvasom
