közszolgálat
A közszolgálat összetett értelmű, tartalmú kifejezés, melynek három jelentős értelmezési kerete különíthető el. Az első a közszférában dolgozó személyek csoportja, a széles értelemben felfogott közszolgálati alkalmazottak köre. A második megközelítésben a közszolgálat a közszférában foglalkoztatott személyzet sajátos alkalmazási módja, a közszféra személyzeti, újabb kifejezéssel humán erőforrás menedzsment (HR) rendszere. Ez magában foglalja azokat a célkitűzéseket, amelyeket a személyzettel el kívánnak érni (stratégiai tervezés), illetve e célok elérésének eszközeit. Végül a harmadik értelmezés az előzőeknél jóval tágabb, a közszolgáltatások biztosításának rendszere. Közszolgáltatáson azokat szolgáltatásokat értjük, amelyeket az állampolgárok mindegyike vagy többsége igénybe vesz, vagy vehet, s melyek vagy ingyenesen érhetők el, vagy az értéküknél jóval alacsonyabb áron.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
cafetéria
A cafetéria magyarul béren kívüli juttatást jelent. Fő funkciója, hogy igénybevételével a közszolgálati alkalmazott (s természetesen a többi munkavállaló is) támogatást kapjon a pihenéséhez, rekreációjához. Korábban a közszolgálati tisztviselők meglehetősen...Tovább olvasomvezetői munkakör
A vezetői előmenetel az előmenetel egyik formája a besorolásban és a címekben való előmenetel mellett. Hatályos törvényünk vezetői munkakörről beszél, amely – eltérően a vezetői megbízástól – erőteljesen összekapcsolja a...Tovább olvasomközjogi szabályozás
A közszolgálati jog a közjogi-magánjogi jogág csoportosításban a közjoghoz tartozik, amelyre speciális szabályozási mód jellemző. A közjogias szabályozás az un. közszolgálati pragmatikában ölt testet. A közjogias szabályozás személytelen, nem ad...Tovább olvasomközszolgálati ellenőrzés
A közszolgálati ellenőrzés célja a közszolgálati tisztviselői szolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának vizsgálata. A közszolgálati ellenőrzést a Kormány nevében a központi államigazgatási szervekben a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter,...Tovább olvasomigazgatási szünet
Az igazgatási szünet hasonló a bíróságoknál alkalmazott törvénykezési szünethez. Lényege, hogy a nyári szabadságolások és az év végi ünnepek idején csak a legszükségesebb létszámmal lássák el a közigazgatási szervek a...Tovább olvasomáthelyezés
Az áthelyezésnek a közszolgálatban két fő válfaja van. A határozott idejű áthelyezés esetén a közszolgálati tisztviselő, az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv megállapodnak egymással, hogy meghatározott...Tovább olvasomközszolgálati alkalmazott
A közszolgálati alkalmazott kifejezés tartalma mind a jogszabályokban, mind a szakirodalmakban, s még a nemzetközi gyakorlatban is sok bizonytalanság hordozója. Kérdés, hogy milyen ismérvek alapján tekinthetünk valakit közszolgálati dolgozónak. Egy...Tovább olvasompihenőidő
A pihenőidők célja, hogy olyan hosszabb-rövidebb időszakokat biztosítsanak a közszolgálati tisztviselők számára, amelyek alatt kipihenhetik a munkavégzés fáradalmait, visszanyerhetik munkavégzési képességüket és regenerálódhatnak. Ide tartozik a munkaközi szünet, amely lehetőséget...Tovább olvasomtanulmányi szerződés
Tanulmányi szerződést a közigazgatási szerv akkor köt a közszolgálati tisztviselővel, ha támogatásra érdemesnek tartja a tanulmányait. Ennek keretében a munkáltató vállalja a tanulmányok támogatását (elengedi tisztviselőjét, kifizeti a térítési díjat,...Tovább olvasomméltatlanság
A méltatlanság a kötelező felmentési okok egyike. Hivatalára akkor méltatlan a közszolgálati tisztviselő, ha olyan magatartást tanúsít akár a hivatali munkája során, akár a munkahelyén kívül, amely alkalmas arra, hogy...Tovább olvasomkinevezésmódosítás
A kinevezés tartalmát módosítani – fő szabályként – csak a munkáltató és a közszolgálati tisztviselő közös megegyezésével lehet. A módosításkor a kinevezésre irányadó szabályokat kell alkalmazni (pl. írásba foglalási kötelezettség)....Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hatalommegosztás)
Az összeférhetetlenségi szabályok e típusa a hatalmi ágak megosztásának elvét juttatja érvényre. A rendelkezések célja a hatalomkoncentráció elkerülése, a hatalommal való visszaélés megakadályozása és a közigazgatás jogszerű működésének a biztosítása....Tovább olvasomközszolgálat
A közszolgálat összetett értelmű, tartalmú kifejezés, melynek három jelentős értelmezési kerete különíthető el. Az első a közszférában dolgozó személyek csoportja, a széles értelemben felfogott közszolgálati alkalmazottak köre. A második megközelítésben...Tovább olvasomközszolgálati jogviszony jogellenes megszüntetése
A közszolgálati tisztviselő és a munkáltató közötti bírósági jogvita speciális esete, amikor a bíróság megállapítja a jogviszony megszüntetésének jogellenességét és dönt a jogkövetkezményekről. A tisztviselő ilyenkor az eredeti munkakörbe való...Tovább olvasombüntetlen előélet
A közszolgálati jogviszony keletkezésének egyik feltétele a büntetlen előélet. Ezt hatósági bizonyítvánnyal (erkölcsi bizonyítvány) kell igazolni. A Kttv. Azonban túlmegy a büntetlen előélet megkövetelésén és bizonyos bűncselekmények esetén (pl. emberölés,...Tovább olvasomátirányítás
Az átirányítás a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája. Erre tekintettel nem is jár együtt a kinevezés módosításával. Lényege, hogy a közszolgálati tisztviselő az eredeti munkaköre mellett vagy helyett más...Tovább olvasomvégkielégítés
A végkielégítés a közszolgálati tisztviselői jogviszony megszűnésének egyes eseteiben jár, s funkciója a munka (s így az illetmény) elvesztésével járó anyagi hátrányok kompenzációja. Végkielégítés jár: felmentéskor, a közigazgatási szerv jogutód...Tovább olvasomrendkívüli munkaidő
A rendkívüli munkaidő alkalmazásával a munkáltatói jogkör gyakorlója a közszolgálati tisztviselőt a szabadidejében, a jogszabály által meghatározott feltételek fennállása esetén a beosztás szerinti rendes munkaidőn felül is munkavégzésre vagy rendelkezésre...Tovább olvasomjogviszonymegszűnés
A közszolgálati jogviszony megszűnése kifejezés gyűjtő fogalom. Magában foglalja mindazt az esetet, módot, mely következtében a munkáltató és a közszolgálati dolgozó között fennálló jogviszony a jövőre nézve megszűnik. Két fő...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hozzátartozók)
A hozzátartozói összeférhetetlenséget másként együttalkalmazási tilalomnak nevezhetjük. A törvény tiltja a hozzátartozók olyan alkalmazását, amelynek következtében közöttük bármely vonatkozásban hierarchikus kapcsolat keletkezne. Nem létesíthető így olyan közszolgálati tisztviselői jogviszony, amelyben...Tovább olvasom
