oktatás
Az oktatás a tanulásra, a tartós tudásra, az ismeretek megszerzésére, megértésére, alkalmazására irányuló, a tananyag ismertetését, közvetítését, magyarázatát, rendszerezését, rögzítését, ismétlését, ellenőrzését, értékelését eredményező rendszeres irányítás, folyamatszerű pedagógiai tevékenység. Az oktatás a nevelés része, és mint ilyen főként ismeretek elsajátítása, a műveltség megszerzése, intellektuális képességek kialakítása révén járul hozzá a személyiség fejlesztéséhez. A jártasságok, a készségek és a képességek fejlesztésére hivatott képzés, a nevelés és az oktatás részeként valósul meg. Más értelmezésben a képzés a tanítást és a tanulást egységbe, kölcsönhatásba foglalja. A köznyelv az oktatást és a tanítást azonos értelemben használja. Az oktatásnak meghatározó szerepe van a kultúra közvetítésében, értékeinek, vívmányainak továbbadásában, ezért egységet alkot a művelődéssel.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
emberierőforrás-gazdálkodás külső környezeti kihívásai
Ezek a tényezők folyamatos változáson mennek keresztül, hatásuk időnként felerősödik, vagy éppen gyengül, de vannak olyanok is, amelyek viszonylagos állandóságot mutatnak. Korunkban a legjelentősebbnek a társadalomban, a politikában, a kultúrában...Tovább olvasomegész életen át tartó tanulás
Valamennyi, életünk során folytatott tanulási tevékenység, melyet a tudás, a készségek és a kompetenciák fejlesztésének céljával végzünk egyéni, állampolgári/civil, társadalmi és/vagy foglalkoztatási perspektívában. A tanulás az életút végéig tartó, az...Tovább olvasomközszolgálati emberierőforrás-gazdálkodás humán funkciói
A közszolgálati emberierőforrás-gazdálkodás alapelemei, alkotó sejtjei azok az állandó változást mutató humán funkciók, amelyek tartalmukat, feladatellátásukat, szabályozási környezetüket, belső szakmai logikájukat alapul véve összekapcsolhatók, ezáltal együttesen építik fel a rendszer...Tovább olvasomgyakornok
Gyakornoknak nevezzük azt szakképesítéssel, illetve felsőfokú oklevéllel, diplomával, esetleg rövidebb idejű munkatapasztalattal rendelkező pályakezdőt, aki a választott hivatása, munkaköre betöltésére való felkészülése első stációjaként – még nem véglegesített alkalmazottként –...Tovább olvasomvegyes megoldású munkavégzési rendszer
A vegyes megoldású munkavégzési rendszer a közszolgálatok jelentős hányada és a versenyszektor számos szereplője által is alkalmazott olyan részben nyitott, részben zártrendszerűnek nevezhető munkavégzési rendszermegoldás, amely a munkaköralapú, a kompetenciaalapú...Tovább olvasomhumánstratégia
A humánstratégia a szervezeti (üzleti) stratégia részét alkotó, ahhoz szorosan kapcsolódó olyan funkcionális stratégia, amely közép vagy hosszú távra meghatározza az emberierőforrás-gazdálkodás jövőképét (irányát), céljait, a munkavégzés prioritásait, a szervezeten...Tovább olvasomemberierőforrás-menedzsment
Az emberierőforrás-menedzsment az emberierőforrás-gazdálkodás harmadik fejlődési szakaszának tekinthető, amely a XX. század 80-as éveinek végétől kezdett elterjedni. A felsővezetők a munkaerőre már nem mint költségtényezőre, hanem a versenyképességet biztosító szervezeti...Tovább olvasomhumán monitoring
Az emberierőforrás-gazdálkodás minőségének, hatékonyságának, eredményességének, hozzáadott értékteremtésének, versenyképességének, proaktivitásának, innovatív jellegének, integráltsági fokának, stratégiai szemléletének, elfogadottsági szintjének megállapításához a humán monitoring módszer és eszközrendszere nyújt segítséget. A humán monitoring alkalmaz...Tovább olvasomnevelés
A nevelés olyan értékátadó, értékrendszert kialakító, fejlesztő folyamat, melynek célja, hogy az egyént életfeladatai megoldására képessé tegye. A nevelés folyamatában nagyon fontos a „hatás, hatásrendszer” szerepe. Ez jelenti magát a...Tovább olvasomfejvadász
A fejvadászok és fejvadász cégek által folytatott fejvadászat olyan keresési és kiválasztási módszer, illetve szolgáltatás, amelynek során egy betöltetlen állásra a jelöltet nem hirdetés, hanem közvetlen keresés során választják ki...Tovább olvasommunkaerő-tervezés
Az emberierőforrás-gazdálkodás egyik meghatározó humán funkciója a munkaerő- vagy létszámtervezés. E tevékenység középpontjában a szervezeti célok eléréséhez szükséges számú, összetételű és felkészültségű alkalmazott megfelelő időben történő biztosítása áll. A munkaerő-...Tovább olvasom360 fokos felmérések és értékelések
A szervezet teljes körű átvilágítására szolgáló felmérési és visszajelzési módszer, amely során egy-egy fejlesztési területre fókuszálva a módszert alkalmazó szervezet több irányból, a felmérésbe bevont kör válaszai alapján kaphat képet...Tovább olvasomkompetenciaelemzés
A kompetenciaelemzés a munkakörelemzés és a munkakör-értékelés részeként vagy ezektől függetlenül is elvégezhető elemzési és értékelési módszer. A kompetenciaelemzés alkalmazása lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy a meghatározott elemzési és...Tovább olvasomteljesítmény elismerése
A teljesítmény elismerése valamennyi munkahelyeken, így a közszolgálatban is a teljesítményértékelési rendszerek eredményes működtetésének egyik meghatározó jelentőséggel bíró alkotóeleme. A közszolgálaton belül a minősítéssel kiegészülő teljesítményértékelés körfolyamata alatt, amely általában...Tovább olvasomkiképzés
Ez alatt a tevékenység alatt olyan, általában viszonylag rövid ideig tartó periódust értünk, amely során a kiképzők egyetlen viselkedést tanítanak, gyakoroltatnak be a kiképzendőkkel. A kiképzők az adott viselkedés minden...Tovább olvasomkompetencia-térkép
A kompetencia-térkép vagy kompetencia-szótár a korszerűen végzett emberierőforrás-gazdálkodás nélkülözhetetlen eszköze. A kompetencia-térkép az érintett szervezeten belül működtetett munkakörökhöz kapcsolódó egyes kompetenciaprofilok szervezeti szintű, egységes rendszerbe foglalt kompetenciaprofil készletét tartalmazza, azoknak...Tovább olvasome-learning (HR)
A hagyományos és a távoktatási, valamint az internet nyújtotta új lehetőségek együttes alkalmazását jelentő új és hatékony tanulási eljárás. Az e-learning olyan képzési forma, amely a tanítási-tanulási folyamatot hatékony, optimális...Tovább olvasomhumán szolgáltató és módszertani központ
A multinacionális cégek fokozatos térnyerésével és a globalizáció következtében, a költség-hatékony, versenyképes működés jegyében, az integrált emberierőforrás-gazdálkodás megvalósításának szándékával felállított központokat nevezik szolgáltató központoknak (Shared Services Center/SSC). A szolgáltató központok...Tovább olvasomrugalmas és alternatív munkaidőrendszerek
Rugalmas, alternatív vagy atipikus foglalkoztatáson a megszokott, taradicionálisan értelmezett, általában munkaszerződéssel megkötött és szociális jogokkal védett munkavállalástól eltérő munkavégzést értik. A rugalmas és alternatív munkaidőrendszerek azért terjedtek el, mert a...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás versenyképességi tényezői
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodása akkor képes megvalósítani a versenyelőnyt biztosító stratégiát, ha a működéséhez szükséges erőforrásokat nem csak megszerzi, hanem ezek egyedi, sokoldalú, és jelentős hozzáadott értéket képviselő integrációját, kombinációját is...Tovább olvasom
