önkormányzati vagyon
Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon. Ami a helyi önkormányzat vagyonát illeti, ez a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint törzsvagyon vagy üzleti vagyon lehet. Törzsvagyonnak az önkormányzati tulajdon azon része nyilvánítható, amely közvetlenül szolgálja kötelező önkormányzati feladat- és hatáskör ellátását, vagy a közhatalom gyakorlását. A törzsvagyon lehet forgalomképtelen törzsvagyon; a korlátozottan forgalomképes törzsvagyon esetében a korlátozott forgalomképesség az önkormányzatot mint tulajdonost korlátozza rendelkezési joga gyakorlásában. Ez azt jelenti, hogy törvény valamennyi tulajdonosi rendelkezési jogosítvány gyakorlásához állapíthat meg előírásokat, s az önkormányzatnak rendeletében szabályoznia kell a rendelkezési jog minden elemét. Az üzleti vagyonra ilyen megkötések már nem vonatkoznak, az önkormányzatokra e tekintetben a polgári jog szabályai az irányadók.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
vidéki terület
A köznyelvben a vidéki terület fogalma a főváros-vidék viszonyrendszer szerint használatos, ez alapján „vidék” akár Miskolc, vagy Győr is. Alapvetően azonban a vidék fogalma alatt mezőgazdasági területre asszociálunk. Az angol...Tovább olvasomtelepüléshálózat
Településhálózat alatt értjük egy földrajzi vagy közigazgatási területegység (ország, régió, stb.) valamennyi településének összefüggő rendszerét. A településhálózaton belül az egymástól funkció, nagyság, közigazgatási szerepkör, infrastrukturális fejlettség tekintetében eltérő települések között...Tovább olvasomurbanizáció
Az „urbanizáció” kifejezés a latin „urbs” város tőre épül, magyarra hagyományosan kettős értelemmel, városodásként és városiasodásként fordítjuk. A kettős fordítás közül a városodás jelenti az urbanizáció mennyiségi aspektusát: azt, hogy...Tovább olvasomSWOT-analízis
A SWOT-analízis a stratégiai tervezés talán leggyakrabban használt összefoglaló értékelési módszere. Az úgynevezett szoft (matematikai-statisztikai eszközöket nem igénylő) módszerek közé tartozik. A SWOT kifejezés egy angol szavakból összeállított betűszó, amely...Tovább olvasomhulladékgazdálkodás
A hulladék fogalomkörébe lényegében minden olyan tárgy vagy anyag besorolható, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. A hulladékok hatalmas mennyiségű növekedése tette a környezetvédelem egyik kiemelt jelentőségű ágazatává...Tovább olvasomvízilétesítmény
Víziltesítmény az a mű (víziközmű), műtárgy, berendezés, felszerelés vagy szerkezet, amelynek rendeltetése, hogy a vizek lefolyási, áramlási viszonyait, mennyiségét vagy minőségét, medrének vagy partjának állapotát, a vizek kártételeinek elhárítása, a...Tovább olvasomregionalizáció
A regionalizáció jellemzően a felülről lefelé, a központtól a decentrumok felé történő területszervezést és -alakítást takarja. Lényege, hogy a teret elkülönült egységekre bontjuk, amely egységek határait valamely igazgatási szerv (általa)...Tovább olvasombeépítésre szánt terület
Beépítésre szánt területnek nevezzük a település közigazgatási területének a beépített, illetve a további beépítés céljára szolgáló területrészét, amelyen belül az építési övezetekben az építési telkek megengedett beépítettsége legalább 10%. A...Tovább olvasommegye
Az Alaptörvényben rögzítettek értelmében Magyarország területe fővárosra, 19 megyére, városokra és községekre tagozódik. Ezek közül a megye mint statisztikai célú területi egység megfelel az EUROSTAT NUTS 3 regionális szintjének. Mint...Tovább olvasomtelepülési környezet
Absztrakt értelemben egy rendszer környezetének a rendszerre lényeges hatást kifejtő tényezők összességét nevezzük. Ami az ember konkrét („földrajzi”) környezetét illeti, ezen a természeti tényezők (a természeti környezet) és az emberi...Tovább olvasomregionalizmus
Regionalizmusról beszélünk akkor, amikor az identitás, a közös értékek alapján szerveződik teljes egésszé a regionális egység. A politikai-szellemi irányzatként értelmezett regionalizmus az 1970-es években indult hódító útjára mint a szubnacionális...Tovább olvasominfrastruktúra
Az infrastruktúra latin eredetű szó, nyersfordításban az „alapszerkezet”, „alapépítmény” szavakkal adhatjuk vissza jelentését. Paul N. Rosenstein-Rodan lengyel származású amerikai közgazdász definíciója szerint feltételek komplexuma, amely a magántőke és a lakosság...Tovább olvasomtávhőszolgáltatás
Ha a különféle fűtési módokat vizsgáljuk, a fűtés lehet egyedi, mint amikor helyiségenként van elhelyezve egy kályha vagy konvektor. Másképpen: az egyedi fűtéseknél a hőtermelő és a hőleadó egy szerkezeti...Tovább olvasommarketingmix
Az E. Jerome McCarthy által 1960-ban bevezetett marketingmix számba vette azokat az eszközöket, amelyeket egy vállalat marketingcéljainak elérése érdekében igénybe vesz. Az említett eszközöket 4 csoportba osztotta, s ezek angol...Tovább olvasomzöldterület
A zöldfelületet gyakran keverik össze a zöldterület kifejezéssel. Pedig a két fogalom nem azonosítható egymással: a zöldfelületi rendszer részeként értelmezendő zöldterület nem más, mint állandóan növényzettel fedett közterület. Úgy is...Tovább olvasomtelepülési könyvtár
A települési könyvtári ellátás biztosítása a települési önkormányzatok kötelező feladata. Ők kötelezettségeiket nyilvános könyvtár fenntartásával, vagy a megyei könyvtár szolgáltatásainak igénybevételével teljesíthetik. Utóbbi esetben a települési önkormányzat megállapodást köt a...Tovább olvasomNUTS-struktúra
Nomenclature of Territorial Units for Statistics (NUTS), Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája, az Európai Uniónak az Eurostat által kidolgozott ötszintű hierarchikus területi statisztikai kódolási, osztályozási rendszere (Európai Parlament és Tanács...Tovább olvasomterületfejlesztés
A területfejlesztés olyan társadalmi tevékenység, amely a társadalom és a gazdaság területi rendszerét igyekszik- az elérendő célok megvalósításával – a kívánatosnak tekintett szintre fejleszteni. A területfejlesztés tehát a földrajzi tér,...Tovább olvasomvízkárelhárítás
A vízkárelhárítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Célja az élővilág, a társadalom anyagi és kulturális javainak megóvása a víz káros hatásaitól. A víz rombolása elleni védelem és védekezés, a káros...Tovább olvasomurbanisztika
Az urbanisztika a szó legáltalánosabb értelmezése szerint a városi, települési tér alakulásával, alakításával foglalkozó tudományos terület és szakmai tevékenység. Ennek alapján leginkább a városokkal/településekkel foglalkozik, de egy tágabb értelmezés szerint...Tovább olvasom
