politikai erőszak
Politikai erőszak a legáltánosabb értelemben minden olyan erőszak, melyet a biztonságpolitikai szereplők politikai célok elérése érdekében használnak. A politikai erőszak használatával kapcsolatban megkülönböztethetünk legitim és illegítim politikai erőszakot. A nemzetközi jog, amely alapesetben tiltja az erőszak alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokban, az államokat ruházza fel a politikai erőszak legitim használatának legszélesebb jogával (akár saját állampolgáraival szemben is), az állam fenntartásához szükséges erőszakmonopolium biztosítása érdekében. Az jogos vagyis legitim állami erőszakmonopolium ugyanakor csupán a külső támadással szembeni védelemre (a jogos önvédelemre) és a belső biztonság biztosításának szavatolásához szükséges mértékű és szabályzott erőszakra korlátozódik. Ez utóbbit nem csupán a rendőrségi és belbiztosági szerveken, hanem a törvényeken és a törvények betartását biztosító államapparátuson keresztül is gyakorolja az államhatalom.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Védelmi szektor
A katonai kérdésekkel foglalkozó védelmi szektor a biztonsági szektor gyakran szinonimaként használt fogalma, amely szűkebb a biztonsági szektornál, s nem különül el attól élesen. „Technikai” értelemben a védelmi (katonai) kérdésekkel...Tovább olvasomállami biztonságpolitikai szereplők
Mindazon cselekvő alanyok, akik egy adott államon belül az állam biztonságát alakítják. E tekintetben beszélhetünk intézményi szereppel bíró és ilyen szereppel nem bíró állami biztonságpolitikai szereplőkről. Míg előbbiek közé azokat...Tovább olvasomDiplomáciai hatalom
Diplomáciai hatalmon mások magatartásának diplomáciai eszközökkel való befolyásolásának képességét értjük, annak érdekében, hogy együttműködővé tegyük saját külpolitikánk céljainak elérése során. A diplomácia hatalom egyaránt érvényesülhet a kétoldalú kapcsolatokban, a multilaterális...Tovább olvasomterrorizmus
Bár a terrorizmusnak nincs nemzetközileg elfogadott konszenzusos definíciója, tartalma viszonylag pontosan körülírható. A különböző terrorizmusdefiníciók közös elemei közé az erőszak használata és az erőszakkal való fenyegetés, a politikai célok, a...Tovább olvasomglobális biztonság
A globális biztonság fogalma a 20. század fejlődésének a terméke, kialakulása szorosan kapcsolódik a biztonság szűken vett értelmezésének (katonai biztonság) kiszélesedéséhez (átfogó biztonság). Ennek eredményeképpen a nemzetközi biztonságról szóló diskurzus...Tovább olvasomkockázat
A kockázatok olyan biztonságot veszélyeztető tényezőként határozhatók meg, amelyek egy adott közösséget érő, negatív hatású, konkretizálható kimenetelű esemény eshetőségét tartalmazzák. Ilyen esemény bekövetkeztekor sérülhetnek a közösségi/nemzeti érdekek, ezáltal veszteségek keletkezhetnek...Tovább olvasomkihívás
A kihívások testesítik meg a biztonságot veszélyeztető tényezők legáltalánosabb, legszélesebb kategóriáját. A kihívás olyan helyzetek és állapotok összességét jelenti, amelyek a lehetséges legalacsonyabb megnyilvánulási szinten negatívan befolyásolják az általánosan értelmezett...Tovább olvasomnemzeti biztonsági stratégia
A nemzeti biztonsági stratégia egy állam biztonságpolitikai céljait azonosító, abban súlypontokat képző, előíró szemléletű, a célok eléréséhez eszközöket és erőforrásokat rendelő, valamint a végrehajtót, a végrehajtás módját és időkeretét pontosan...Tovább olvasomStratégia
A stratégia kifejezést eredetileg a hadviselésben használták, ahol a katonai műveletek legmagasabb szintjét, azaz a hadászatot jelentette. Napjainkban a stratégia egy hosszabb távú terv, amelynek célja egy bizonyos cél elérése...Tovább olvasomszuverenitás
A nemzetközi jog alanyai közül csak az állam szuverén, azaz rendelkezik saját területén főhatalommal és saját ügyeiben dönthet jogilag függetlenül minden más államtól. Az állam belső szuverenitása az államnak azt...Tovább olvasomHatalmi képességek
Egy állam nemzetközi hatalmi képességeit demográfiai adottságai (pl. népességszáma, demográfiai folyamatai), katonai képességei (haderejének létszáma és fegyverzete, erőkivetítési képessége), gazdasági teljesítménye (részesedése a világgazdaságból, helye a nemzetközi munkamegosztásban), technológiai fejlettsége,...Tovább olvasomGazdasági képesség
A gazdasági hatalom gazdasági képességekből ered. E képességek közé tartozik például a gazdasági teljesítmény (GDP), az erőforrásokkal való rendelkezés, a termelékenység; a technológiai fejlettség, a munkaerő minősége, az innováció- és...Tovább olvasomtársadalmi biztonság
A társadalmi biztonság azoknak az eszméknek és gyakorlatoknak az összessége, amelyek az egyént egy társadalmi csoport tagjaként a közösséghez kötik, a biztonság e dimenziója arra irányul, hogy miként tartható fenn...Tovább olvasomVédelempolitika
A védelempolitika az államok és szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderők fejlesztésével, alkalmazásával és működésével kapcsolatos szakpolitika, amely magában foglalja a védelempolitikai célok, stratégiák, eljárások és eszközök összességét. A védelempolitika...Tovább olvasomlokális biztonság
A lokális biztonság a biztonság területi kiterjedésének legalacsonyabb szintje, azaz a helyi biztonság. Tartalma szerint ez azt jelenti, hogy egy állam a közvetlen környezetében olyan feltételeket teremt, amelyek kiküszöbölik, illetve...Tovább olvasomnagyhatalom
Nagyhatalmaknak nevezzük azokat a hatalmakat a hatalmakat tekintjük, amelyek hatalmi képességeik révén nemcsak saját közvetlen régiójuk hatalmi viszonyainak meghatározó, integratív főszereplői, de emellett a nemzetközi hatalom egyik vagy másik területén...Tovább olvasomkülpolitika
A külpolitika a nemzetközi rendszernek egy adott ország szempontjából való megközelítése, melynek részeként a hatalmon lévő pártok, érdekcsoportok egyezségre jutnak abban, mit kell tennie az államnak, hogy érdekeit minél hatékonyabban...Tovább olvasomkulturális diplomácia
A kulturális diplomácia egy adott állam széles értelemben vett kulturális értékeinek (művészet, tudomány, oktatás, világnézet, turizmus stb.) bemutatásával, vonzóvá tételével, cseréjével kívánja elősegíti az országok állampolgárai közötti kölcsönös megértést, s...Tovább olvasombiztonsági helyzet
Olyan létfenyegetéssel, túléléssel járó helyzet vagy annak társadalmi érzete, melyet az állam vagy annak képviselői rendkívüli intézkedésekkel, a normál politikai menetből kiemelve, vagy speciális politikai kereteket teremtve képesek vagy kívánnak...Tovább olvasomgazdasági biztonság
A gazdasági biztonság a állami és nemzetközi politikai struktúra és a gazdasági piacstruktúra közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot, a társadalom jólétéhez és az államhatalom elfogadható szinten tartásához szükséges erőforrásokhoz, pénzeszközökhöz és piachoz...Tovább olvasom
