település-üzemeltetés
A településügy operatív komponensét alkotó településüzemeltetés fogalomkörébe szűkebb értelemben azok a települési önkormányzatok által kötelezően és szabadon felvállalandó/felvállalható operatív jellegű feladatok tartoznak, amelyeket az önkormányzat közvetlenül (mint szolgáltató) vagy közvetett módon (például a paraadminisztratív szervek, a nonprofit és/vagy a magánszféra közreműködésével) teljesít. Az önkormányzati törvény szellemében azt mondhatjuk, hogy ezek a feladatok nagyjából-egészében megfeleltethetők a helyi közszolgáltatásoknak. Tágabb értelemben azonban ide tartozhat minden olyan, az önkormányzati feladatokhoz nem kapcsolható – pl. állami feladatnak minősülő – szolgáltatásforma is, amelyek a települési infrastruktúra működtetéséhez kapcsolhatók, azaz elsődlegesen a településszinthez köthetők, a településen élő embercsoport bővített társadalmi újratermelését szolgálják.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
klasszikus urbanizáció
Az urbanizációs folyamat első szakasza. Elsőként Nyugat-Európában kezdődött a 18. században, ahonnan az ipari forradalom vívmányaival együtt terjedt tovább a periférikus területek felé. A kelet-közép-európai térségben nagyjából 100 éves késéssel...Tovább olvasomkegyeleti közszolgáltatás
A kegyeleti közszolgáltatás elnevezés alatt foglalhatjuk össze a köztemető fenntartását, továbbá üzemeltetését magába foglaló egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összességét. A köztemető fenntartása...Tovább olvasomgyermekjóléti szolgáltatás
A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének...Tovább olvasomcélcsoport
A fogyasztók szükségleteinek és igényeinek feltárása a marketingtervezés kritikus területe. A vásárlók még akkor is eltérnek egymástól, ha ugyanazon terméket választják. Az egyedi igények kielégítésére számos területen kellő lehetőség nyílik,...Tovább olvasomgyermekvédelmi ellátások
A gyermekvédelem tágabb értelemben minden gyermekre és ifjúra kiterjedő gondoskodás, pedagógiai, pszichológiai, szociális, egészségügyi, jogi tennivalók összessége, amelyek a gyermekek és fiatalok gondozását, ellátását, eltartását, nevelését, érdekvédelmét hivatott biztosítani. Szűkebb...Tovább olvasommárka
A márka az Amerikai Marketing Szövetség meghatározása szerint egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn vagy ezek kombinációja, amelynek célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és...Tovább olvasomtávhőszolgáltatás
Ha a különféle fűtési módokat vizsgáljuk, a fűtés lehet egyedi, mint amikor helyiségenként van elhelyezve egy kályha vagy konvektor. Másképpen: az egyedi fűtéseknél a hőtermelő és a hőleadó egy szerkezeti...Tovább olvasomintegrált településfejelesztési stratégia
Az integrált településfejlesztési stratégia a településfejlesztési koncepcióban foglalt környezeti, társadalmi és gazdasági célok megvalósítását egyidejűleg szolgáló középtávú fejlesztési program. A középtávra szóló stratégiát az önkormányzat a megállapításról szóló döntés mellékleteként...Tovább olvasomimázs
Az imázs fogalma az 1960-as években tűnt fel, de csak az 1970-es évektől terjedt el a marketingkutatások terén is; azelőtt csak a pszichológiában volt használatos. A szó elterjedésének jelentősége abban...Tovább olvasomközszolgáltatási szerződés
A közszolgáltatási szerződés fogalmának definíciója a magyar közjogban a közfeladatokhoz köthető. A közszolgáltatási szerződés olyan írásbeli szerződés, amelyet valamely közfeladat – vagy annak egy része – ellátására kötöttek az állami/önkormányzati...Tovább olvasomtelepülés-üzemeltetés
A településügy operatív komponensét alkotó településüzemeltetés fogalomkörébe szűkebb értelemben azok a települési önkormányzatok által kötelezően és szabadon felvállalandó/felvállalható operatív jellegű feladatok tartoznak, amelyeket az önkormányzat közvetlenül (mint szolgáltató) vagy közvetett...Tovább olvasomhulladékgazdálkodás
A hulladék fogalomkörébe lényegében minden olyan tárgy vagy anyag besorolható, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. A hulladékok hatalmas mennyiségű növekedése tette a környezetvédelem egyik kiemelt jelentőségű ágazatává...Tovább olvasomvízhasznosítás
A vízhasznosítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Vízgazdálkodáson azt a tudatos emberi tevékenységet értjük, amelynek segítségével tudományos, műszaki, gazdasági beavatkozások révén a természet vízháztartásának a társadalom szükségleteivel való – optimálisra...Tovább olvasomtelepülésügy
A településügy (másképpen: települési ügyek) egy intuitív megfogalmazás szerint a településsel való törődést, foglalkozást jelenti, amelyek közé az operatív jellegű településüzemeltetési, valamint a stratégiai jellegű településfejlesztési és településrendezési (együtt: településtervezési)...Tovább olvasomdezurbanizáció
Az urbanizációs folyamat harmadik szakasza. Első jelei a legfejlettebb térségekben (Észak-Amerika, Nyugat-Európa) az 1970-es évektől tapasztalhatók, az emelkedő gazdaságokban való elterjedése azonban csak a közeljövőben várható. A dezurbanizáció szakaszában a...Tovább olvasomközösségi közlekedés
A közösségi közlekedés, melynek szinonimájaként korábban főleg a „tömegközlekedés”, napjainkban pedig a „közforgalmú közlekedés” vagy „kollektív közlekedés” fogalmát is használják, tágabb és általánosabb értelmezés szerint – magában foglal minden közlekedési...Tovább olvasomterületfejlesztés
A területfejlesztés olyan társadalmi tevékenység, amely a társadalom és a gazdaság területi rendszerét igyekszik- az elérendő célok megvalósításával – a kívánatosnak tekintett szintre fejleszteni. A területfejlesztés tehát a földrajzi tér,...Tovább olvasomtemetkezési szolgáltatás
A temetkezési szolgáltatások a kegyeleti közszolgáltatásokkal összehasonlítva jóval közelebb állnak a piaci szolgáltatásokhoz, hiszen ezeket a feladatokat általában magánvállalkozások látják el a kereskedelmi vállalkozásokra jellemző általános szabályok szerint. A temetkezési...Tovább olvasomtervezési-statisztikai régió
Több megye (a főváros) területére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával határolt, egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység. A tervezési-statisztikai régiók alkalmazkodnak a megyehatárokhoz. Létrehozatalukat a területfejlesztésről és a területrendezésről...Tovább olvasomközigazgatási urbanisztika
A közigazgatási urbanisztika az urbanisztika sajátos megközelítése, amely a települési tér alakulását, alakítását az igazgatástudomány településfogalmából kiindulva vizsgálja, a település működését-működtetését, valamint a településnek a közigazgatásban játszott szerepét véve alapul....Tovább olvasom
