települési infrastruktúra
Az infrastruktúrának – a térbeli rendszerekre jellemző módon – világosan elkülöníthető területi szintjei vannak. A szakirodalomban szokás beszélni nemzetközi, országos, interregionális, regionális és szubregionális infrastruktúrákról. A szubregionális infrastruktúrák között között foglal helyet az infrastrukturális rendszerek lokális szintjéhez sorolható települési infrastruktúra, amelyhez – Kőszegfalvi György megközelítését követve – az infrastruktúra azon szektorai tartoznak, melyek a legszorosabban kapcsolódnak a településekhez, zavartalan működésük, kiegyensúlyozott fejlődésük döntő feltételét jelentik.
Tudományterület:
Forrás:
Buskó Tibor László: Településüzemeltetés. Közigazgatási urbanisztika II. Budapest, Aula Kiadó, 2011. [41. o.]. Kőszegfalvi György: Települési infrastruktúra. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990.
Szerző:
Relációk
közfoglalkoztatás
Az egységes közfoglalkoztatási rendszer egy sajátos átmenetet képez az aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök, valamint a rászorultsági alapú szociális ellátások között. A közfoglalkoztatási rendszernek az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökhöz hasonló eleme,...Tovább olvasomhelyi közszolgáltatások
Közszolgáltatásokon olyan feladatok ellátásának biztosítását értjük, amelyek valamilyen mértékig közösségi szervezést igényelnek és társadalmi közös szükségletek kielégítését szolgálják. Ami a helyi jelzőt illeti, a helyi közszolgáltatás fogalmát leggyakrabban a legalapvetőbb,...Tovább olvasomtelepülés-üzemeltetés
A településügy operatív komponensét alkotó településüzemeltetés fogalomkörébe szűkebb értelemben azok a települési önkormányzatok által kötelezően és szabadon felvállalandó/felvállalható operatív jellegű feladatok tartoznak, amelyeket az önkormányzat közvetlenül (mint szolgáltató) vagy közvetett...Tovább olvasomkéményseprő-ipari tevékenység
A kéményseprő-ipari tevékenység legfontosabb célja hagyományosan a tűzvédelem, amelyhez azonban egyéb célok is társulnak. Utóbbiak közül a környezetvédelem szempontjából ki kell emelni a kéményseprő-ipari közszolgáltatás szerepét a környezetbarát és gazdaságos...Tovább olvasomközművelődési intézmény
A 1997. évi CXL. törvény szerint tágabb értelemben közművelődési intézmény a művelődési otthon, ház, központ, szabadidő központ, közösségi ház, ifjúsági, illetve gyermekház, faluház, az oktatási és közművelődési, illetőleg egyéb feladatokat...Tovább olvasomtervezési-statisztikai régió
Több megye (a főváros) területére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával határolt, egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység. A tervezési-statisztikai régiók alkalmazkodnak a megyehatárokhoz. Létrehozatalukat a területfejlesztésről és a területrendezésről...Tovább olvasomtermészetvédelem
A természetvédelem célja a természeti értékek és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának elősegítése, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényének...Tovább olvasomvízkárelhárítás
A vízkárelhárítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Célja az élővilág, a társadalom anyagi és kulturális javainak megóvása a víz káros hatásaitól. A víz rombolása elleni védelem és védekezés, a káros...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati környezetvédelmi alap
A települési önkormányzatok – Budapesten a Fővárosi Önkormányzat is – környezetvédelmi feladataik megoldásának elősegítése érdekében önkormányzati rendelettel települési önkormányzati környezetvédelmi alapot hozhatnak létre. Az alap bevételei között a törvény a...Tovább olvasomtelepülés
A település egy adott földrajzi környezetben, annak elemeivel intenzív kölcsönhatásban élő gazdasági, társadalmi, infrastrukturális és természeti szférák kölcsönhatáson alapuló, együttműködő rendszere. Ha feltételezzük az egyes szférák harmonikus fejlettségét, akkor ideális...Tovább olvasomhelyi építési szabályzat
A településrendezési eszközök részét képező helyi építési szabályzat az építés rendjét a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapító és biztosító települési (fővárosban kerületi) önkormányzati rendelet. A helyi építési szabályzat a településszerkezeti tervvel...Tovább olvasomtelepülésmarketing
A marketingtudomány és -gyakorlat részeként értelmezhető településmarketingről azóta beszélhetünk, amióta Philip Kotler egy 1986-os munkájában bevezette a „helymarketing” fogalmát. Eszerint a helymarketing mindazon tevékenységek gyűjtőfogalma, amelyeknek a célja az egyes...Tovább olvasomterületfejlesztés
A területfejlesztés olyan társadalmi tevékenység, amely a társadalom és a gazdaság területi rendszerét igyekszik- az elérendő célok megvalósításával – a kívánatosnak tekintett szintre fejleszteni. A területfejlesztés tehát a földrajzi tér,...Tovább olvasomlakás- és helyiséggazdálkodás
A lakáspolitikánál jóval szűkebb értelmű lakás- és helyiséggazdálkodás a tulajdonosi szerepkörből levezethető tevékenységek gyűjtőfogalma. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások esetében a lakóház-fenntartási feladatok a települési önkormányzatra mint tulajdonosra vonatkoznak. Ezeknek...Tovább olvasomurbanisztika
Az urbanisztika a szó legáltalánosabb értelmezése szerint a városi, települési tér alakulásával, alakításával foglalkozó tudományos terület és szakmai tevékenység. Ennek alapján leginkább a városokkal/településekkel foglalkozik, de egy tágabb értelmezés szerint...Tovább olvasomtelepülési könyvtár
A települési könyvtári ellátás biztosítása a települési önkormányzatok kötelező feladata. Ők kötelezettségeiket nyilvános könyvtár fenntartásával, vagy a megyei könyvtár szolgáltatásainak igénybevételével teljesíthetik. Utóbbi esetben a települési önkormányzat megállapodást köt a...Tovább olvasomtelepülésfejlesztési koncepció
A településfejlesztési koncepció a település környezeti, társadalmi, gazdasági adottságaira alapozó, a település egészére készített, a változások irányait és a fejlesztési célokat hosszútávra meghatározó dokumentum. A hosszútávra szóló koncepciót az önkormányzat...Tovább olvasomrégió
Legáltalánosabb értelemben a régió egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag körülhatárolható, az államon belül a nemzeti és a helyi szint közötti szubnacionális egység. Egy...Tovább olvasomklasszikus urbanizáció
Az urbanizációs folyamat első szakasza. Elsőként Nyugat-Európában kezdődött a 18. században, ahonnan az ipari forradalom vívmányaival együtt terjedt tovább a periférikus területek felé. A kelet-közép-európai térségben nagyjából 100 éves késéssel...Tovább olvasomintegrált településfejelesztési stratégia
Az integrált településfejlesztési stratégia a településfejlesztési koncepcióban foglalt környezeti, társadalmi és gazdasági célok megvalósítását egyidejűleg szolgáló középtávú fejlesztési program. A középtávra szóló stratégiát az önkormányzat a megállapításról szóló döntés mellékleteként...Tovább olvasom