települési önkormányzati környezetvédelmi alap
A települési önkormányzatok – Budapesten a Fővárosi Önkormányzat is – környezetvédelmi feladataik megoldásának elősegítése érdekében önkormányzati rendelettel települési önkormányzati környezetvédelmi alapot hozhatnak létre. Az alap bevételei között a törvény a települési önkormányzat által jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság teljes összegét, az illetékes környezetvédelmi hatóság által a települési önkormányzat területén jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírságok összegének harminc százalékát, a környezetterhelési díjak és az igénybevételi járulékok külön törvényben meghatározott részét, a települési önkormányzat bevételeinek környezetvédelmi célokra elkülönített összegét és a külön nem nevesített „egyéb bevételeket” sorolja fel. Magának az önkormányzati környezetvédelmi alapnak a létrehozatala nem kötelező, de az ezzel nem rendelkező önkormányzatok elesnek a környezetterhelési díjak és az igénybevételi járulékok önkormányzatot megillető részétől.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
zöldterület
A zöldfelületet gyakran keverik össze a zöldterület kifejezéssel. Pedig a két fogalom nem azonosítható egymással: a zöldfelületi rendszer részeként értelmezendő zöldterület nem más, mint állandóan növényzettel fedett közterület. Úgy is...Tovább olvasomhulladékgazdálkodás
A hulladék fogalomkörébe lényegében minden olyan tárgy vagy anyag besorolható, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. A hulladékok hatalmas mennyiségű növekedése tette a környezetvédelem egyik kiemelt jelentőségű ágazatává...Tovább olvasomtervezési-statisztikai régió
Több megye (a főváros) területére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával határolt, egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység. A tervezési-statisztikai régiók alkalmazkodnak a megyehatárokhoz. Létrehozatalukat a területfejlesztésről és a területrendezésről...Tovább olvasomközszolgáltatási szerződés
A közszolgáltatási szerződés fogalmának definíciója a magyar közjogban a közfeladatokhoz köthető. A közszolgáltatási szerződés olyan írásbeli szerződés, amelyet valamely közfeladat – vagy annak egy része – ellátására kötöttek az állami/önkormányzati...Tovább olvasomönkormányzati bevételek
Az önkormányzatok költségvetése, bár az államháztartás részét képezi, mégis elkülönül az állami költségvetéstől. Az egyes önkormányzatok feladataik ellátásának feltételeit saját, illetve külső bevételekből teremti meg. A saját bevételek közé sorolhatók...Tovább olvasomszuburbanizáció
Az urbanizációs folyamat második szakasza. Először a fejlett európai, észak-amerikai országokban jelent meg a városrobbanás „csendesedésével”, az emelkedő gazdaságok egy részében és a fejlődő országokban azonban „összecsúszott” a városrobbanással. A...Tovább olvasomtelepülés
A település egy adott földrajzi környezetben, annak elemeivel intenzív kölcsönhatásban élő gazdasági, társadalmi, infrastrukturális és természeti szférák kölcsönhatáson alapuló, együttműködő rendszere. Ha feltételezzük az egyes szférák harmonikus fejlettségét, akkor ideális...Tovább olvasomversenyképesség
Az USA elnökének ipari versenyképességgel foglalkozó bizottsága az alábbiakban definiálta a versenyképesség fogalmát: egy nemzet versenyképessége annak fokmérője, hogy tökéletes versenyfeltételek mellett mennyire képes a világpiacon (is) eladható termékeket és...Tovább olvasommarketingmix
Az E. Jerome McCarthy által 1960-ban bevezetett marketingmix számba vette azokat az eszközöket, amelyeket egy vállalat marketingcéljainak elérése érdekében igénybe vesz. Az említett eszközöket 4 csoportba osztotta, s ezek angol...Tovább olvasominfrastruktúra
Az infrastruktúra latin eredetű szó, nyersfordításban az „alapszerkezet”, „alapépítmény” szavakkal adhatjuk vissza jelentését. Paul N. Rosenstein-Rodan lengyel származású amerikai közgazdász definíciója szerint feltételek komplexuma, amely a magántőke és a lakosság...Tovább olvasomtelepüléshálózat
Településhálózat alatt értjük egy földrajzi vagy közigazgatási területegység (ország, régió, stb.) valamennyi településének összefüggő rendszerét. A településhálózaton belül az egymástól funkció, nagyság, közigazgatási szerepkör, infrastrukturális fejlettség tekintetében eltérő települések között...Tovább olvasomhelyi építési szabályzat
A településrendezési eszközök részét képező helyi építési szabályzat az építés rendjét a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapító és biztosító települési (fővárosban kerületi) önkormányzati rendelet. A helyi építési szabályzat a településszerkezeti tervvel...Tovább olvasomtemetkezési szolgáltatás
A temetkezési szolgáltatások a kegyeleti közszolgáltatásokkal összehasonlítva jóval közelebb állnak a piaci szolgáltatásokhoz, hiszen ezeket a feladatokat általában magánvállalkozások látják el a kereskedelmi vállalkozásokra jellemző általános szabályok szerint. A temetkezési...Tovább olvasommegye
Az Alaptörvényben rögzítettek értelmében Magyarország területe fővárosra, 19 megyére, városokra és községekre tagozódik. Ezek közül a megye mint statisztikai célú területi egység megfelel az EUROSTAT NUTS 3 regionális szintjének. Mint...Tovább olvasomtermészetvédelem
A természetvédelem célja a természeti értékek és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának elősegítése, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényének...Tovább olvasomnyilvános könyvtár
A magánkönyvtárakkal szembeállítható nyilvános könyvtáraknak nevezzük az Országos Széchényi Könyvtárat mint nemzeti könyvtárt, a különféle tudományos- és szakkönyvtárakat, valamint a települési és megyei könyvtárakat (utóbbi kettő együttesen: közkönyvtárak). A velük...Tovább olvasomút
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény út alatt a járművek és a gyalogosok közlekedésére, vagy csak a járművek, illetve csak a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy...Tovább olvasomtelepülésmarketing
A marketingtudomány és -gyakorlat részeként értelmezhető településmarketingről azóta beszélhetünk, amióta Philip Kotler egy 1986-os munkájában bevezette a „helymarketing” fogalmát. Eszerint a helymarketing mindazon tevékenységek gyűjtőfogalma, amelyeknek a célja az egyes...Tovább olvasomNUTS-struktúra
Nomenclature of Territorial Units for Statistics (NUTS), Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája, az Európai Uniónak az Eurostat által kidolgozott ötszintű hierarchikus területi statisztikai kódolási, osztályozási rendszere (Európai Parlament és Tanács...Tovább olvasommárka
A márka az Amerikai Marketing Szövetség meghatározása szerint egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn vagy ezek kombinációja, amelynek célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és...Tovább olvasom
