parkolás
A járművekkel történő várakozás (a parkolás) a helyi közút, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, valamint terek, parkok és egyéb közterületek közlekedési célú használatához tartozik. A járművekkel történő várakozás a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében 2010 őszén került az önkormányzati feladatok közé. A jogszabály-módosítás hátterében azt állt, hogy a törvényalkotó biztosítani igyekezett, hogy a parkolási közszolgáltatást nyújtó társaságok gazdálkodásában, működtetésében, irányításában a jövőben ne jelenhessen meg szabályozatlanul a magánérdeken alapuló, elsődlegesen azt szolgáló piaci szemlélet. Ezért a helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozás (parkolás) biztosítása a települési önkormányzatok kötelező feladatává vált.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
településfejlesztési koncepció
A településfejlesztési koncepció a település környezeti, társadalmi, gazdasági adottságaira alapozó, a település egészére készített, a változások irányait és a fejlesztési célokat hosszútávra meghatározó dokumentum. A hosszútávra szóló koncepciót az önkormányzat...Tovább olvasomtermészetvédelem
A természetvédelem célja a természeti értékek és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának elősegítése, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényének...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati környezetvédelmi alap
A települési önkormányzatok – Budapesten a Fővárosi Önkormányzat is – környezetvédelmi feladataik megoldásának elősegítése érdekében önkormányzati rendelettel települési önkormányzati környezetvédelmi alapot hozhatnak létre. Az alap bevételei között a törvény a...Tovább olvasomönkormányzati bevételek
Az önkormányzatok költségvetése, bár az államháztartás részét képezi, mégis elkülönül az állami költségvetéstől. Az egyes önkormányzatok feladataik ellátásának feltételeit saját, illetve külső bevételekből teremti meg. A saját bevételek közé sorolhatók...Tovább olvasomtelepülési infrastruktúra
Az infrastruktúrának – a térbeli rendszerekre jellemző módon – világosan elkülöníthető területi szintjei vannak. A szakirodalomban szokás beszélni nemzetközi, országos, interregionális, regionális és szubregionális infrastruktúrákról. A szubregionális infrastruktúrák között között...Tovább olvasomközösségi színtér
A közösségi színtér a helyi lakosság rendszeres vagy alkalmi közművelődési tevékenységének, a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatása érdekében önkormányzati fenntartásban, önkormányzatok társulásában, vagy közművelődési megállapodás alapján működtetett, erre a célra alkalmassá...Tovább olvasomtávhőszolgáltatás
Ha a különféle fűtési módokat vizsgáljuk, a fűtés lehet egyedi, mint amikor helyiségenként van elhelyezve egy kályha vagy konvektor. Másképpen: az egyedi fűtéseknél a hőtermelő és a hőleadó egy szerkezeti...Tovább olvasomgyermekvédelmi ellátások
A gyermekvédelem tágabb értelemben minden gyermekre és ifjúra kiterjedő gondoskodás, pedagógiai, pszichológiai, szociális, egészségügyi, jogi tennivalók összessége, amelyek a gyermekek és fiatalok gondozását, ellátását, eltartását, nevelését, érdekvédelmét hivatott biztosítani. Szűkebb...Tovább olvasomkegyeleti közszolgáltatás
A kegyeleti közszolgáltatás elnevezés alatt foglalhatjuk össze a köztemető fenntartását, továbbá üzemeltetését magába foglaló egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összességét. A köztemető fenntartása...Tovább olvasomönkormányzati vagyon
Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon. Ami a helyi önkormányzat vagyonát illeti, ez a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint törzsvagyon vagy üzleti vagyon...Tovább olvasomhelyi közszolgáltatások
Közszolgáltatásokon olyan feladatok ellátásának biztosítását értjük, amelyek valamilyen mértékig közösségi szervezést igényelnek és társadalmi közös szükségletek kielégítését szolgálják. Ami a helyi jelzőt illeti, a helyi közszolgáltatás fogalmát leggyakrabban a legalapvetőbb,...Tovább olvasomhelyi közügy
Magyarország Alaptörvénye a helyi közügyek intézését – a helyi közhatalom gyakorlása mellett – az önkormányzatiság immanens elemeként nevesíti. Adós marad azonban a helyi közügyek fogalmának meghatározásával. Ez a Magyarország helyi...Tovább olvasomtelepülésfejlesztés
A településfejlesztés a település társadalmi és gazdasági erőforrásainak, környezeti minőségének, műszaki, anyagi és humán ellátásának olyan fejlesztése, amely a fenntartható fejlődés érdekében megteremti a település lakossága számára az életszínvonal növekedésének,...Tovább olvasomvízhasznosítás
A vízhasznosítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Vízgazdálkodáson azt a tudatos emberi tevékenységet értjük, amelynek segítségével tudományos, műszaki, gazdasági beavatkozások révén a természet vízháztartásának a társadalom szükségleteivel való – optimálisra...Tovább olvasomzöldterület
A zöldfelületet gyakran keverik össze a zöldterület kifejezéssel. Pedig a két fogalom nem azonosítható egymással: a zöldfelületi rendszer részeként értelmezendő zöldterület nem más, mint állandóan növényzettel fedett közterület. Úgy is...Tovább olvasomimázs
Az imázs fogalma az 1960-as években tűnt fel, de csak az 1970-es évektől terjedt el a marketingkutatások terén is; azelőtt csak a pszichológiában volt használatos. A szó elterjedésének jelentősége abban...Tovább olvasomszociális szolgáltatások
Míg a pénzbeli és természetbeni ellátások az adott társadalomban elismert, alapvetőnek tekintett szükségletek kielégítését biztosító anyagi javak hiányát kompenzálják, addig a szociális szolgáltatások személyközi viszonyokban realizálódnak: a segítő a jogosult...Tovább olvasomegészségügyi alapellátás
Az egészségügyi alapellátás fogalomkörébe tartozik a betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló ellátás; az egyén egészségi állapotának figyelemmel kísérése, egészségügyi felvilágosítása, nevelése, egészségfejlesztése, egészségtervezésének támogatása; valamint mindazok a gyógykezelési, gondozási...Tovább olvasomtelepülés
A település egy adott földrajzi környezetben, annak elemeivel intenzív kölcsönhatásban élő gazdasági, társadalmi, infrastrukturális és természeti szférák kölcsönhatáson alapuló, együttműködő rendszere. Ha feltételezzük az egyes szférák harmonikus fejlettségét, akkor ideális...Tovább olvasombeépítésre szánt terület
Beépítésre szánt területnek nevezzük a település közigazgatási területének a beépített, illetve a további beépítés céljára szolgáló területrészét, amelyen belül az építési övezetekben az építési telkek megengedett beépítettsége legalább 10%. A...Tovább olvasom