személyi állomány felkészítése és fejlesztése
A közszolgálat különböző területeinél, eltérő jogviszonyban foglalkoztatott személyi állomány – jogszabályok által – meghatározott állománycsoportjai, illetve tagjai számára tartandó rendszeres, tervszerű keretek között, az emberierőforrás-gazdálkodás részeként folyó pedagógiai tevékenységeket nevezik a személyi állomány felkészítésének és fejlesztésének. A közszolgálaton belül végzett emberierőforrás-fejlesztés speciális céljait az érintettek, az első közszolgálati munkakörbe kerülést biztosító, a már betöltött munkakör megtartását szolgáló, a más vagy magasabb értékű munkakörbe kerülést eredményező, munkavégzésen kívüli és a munkavégzéshez kötődő legkülönfélébb felkészítések (képzések, továbbképzések, vizsgák, vezetőképzések, átképzések, kiképzések, hagyományos és e-felkészítések stb.) és fejlesztések (kompetenciafejlesztések, akciótanulás, coaching, projektmunkák stb.) teljesítésével érhetik el. A rendszert a közszolgálati szervezetek és az NKE közösen működtetik, a hatályos jogszabályi előírások keretfeltételei biztosításával.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
humán kontrolling
A humán kontrolling az emberierőforrás-gazdálkodás olyan eszköze, amely a szervezet szintjén segíti elérni a racionális és költségérzékeny működtetést. A tervezés, az elemzés, az értékelés, a beszámolás, a koordináció és az...Tovább olvasomstresszinterjú
A stresszinterjú az állásinterjúk egy formája, olyan kiválasztási technika, amikor az interjút készítő szakember(ek) a meghirdetett pozícióra jelentkezőt tudatosan, előre kidolgozott szisztéma szerint hozza kellemetlen, feszültséggel teli helyzetbe, annak érdekében,...Tovább olvasomközszolgálati emberierőforrás-gazdálkodás humán funkciói
A közszolgálati emberierőforrás-gazdálkodás alapelemei, alkotó sejtjei azok az állandó változást mutató humán funkciók, amelyek tartalmukat, feladatellátásukat, szabályozási környezetüket, belső szakmai logikájukat alapul véve összekapcsolhatók, ezáltal együttesen építik fel a rendszer...Tovább olvasomkompetenciatípusok
A kompetenciatípusok alkotják, foglalják egységbe a stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás által alkalmazott kompetenciát. A személyes tulajdonságokat egyesítő kompetenciát alkotó öt kompetenciatípus tudatossági és megismerhetőségi szintjétől függően – az ismert jéghegy...Tovább olvasomalternatív munkaidőrendszerek
Az alternatív munkaidőrendszerek (másként: atipikus munkaidő és munkarendek) alatt azokat a munkaszervezési megoldásokat értjük, amelyek segítségével – a munkavégzés tartalmának megváltoztatása nélkül – előmozdítható a foglalkoztatás bővítése, a hátrányos helyzetűek...Tovább olvasomösztöndíjasprogram
Ösztöndíjas programnak nevezzük – a közszolgálat vonatkozásában – az utánpótlásképzéssel és a tehetséggondozás szándékával indított, magasan képzett, friss szemlélettel rendelkező fiatal pályakezdők megnyerésére irányuló, mentoring alapú programokat. Ezeket az ösztöndíjas...Tovább olvasomstratégiai tervezés és rendszerfejlesztés humán folyamata
Ez a humán folyamat közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban áll, illetve hatást gyakorol az egyéb humán folyamatokra és humán funkciókra. Kiemelt szerepe van abban, hogy megfelelő körülményeket alakítson ki a szervezeti...Tovább olvasomtanuló szervezet öt alapelve
A tanuló szervezet öt alapelve egységes rendszerbe foglalja azokat a tényezőket, amelyek a tanuló szervezetté válást, a szervezeti célok fokozatos elérését, a teljesítmény és a versenyképesség fokozását – nem utolsó...Tovább olvasomoff-the job jellegű fejlesztések
Ezen eszközök alkalmazására akkor kerül sor, amikor a feladatok ellátásához szélesebb körű ismeretszerzést biztosító, szervezett oktatásban való részvételre van szükség. Az ilyen jellegű igények a közszolgálaton belül kielégíthetőek a közoktatás,...Tovább olvasomstratégiai gondolkodás
A stratégiai gondolkodás, a stratégiai szemlélet és látásmód megjelenése, illetve fokozatos elterjedése nélkülözhetetlen előfeltétele a stratégiai tervezés gyakorlatban történő megvalósításának a szervezeti működés valamennyi szintjén, így az emberierőforrás-gazdálkodásban is. A...Tovább olvasomteljesítmény nyomon követése
A hatékony teljesítményirányító rendszer második fázisa a teljesítmény nyomon követése. A teljesítmény nyomon követése a teljesítményértékelési folyamat legfontosabb, legmeghatározóbb fázisa, amely során az értékelő vezetőnek minden tőle telhetőt meg kell...Tovább olvasomtehetséggondozás a munkahelyen
A munkahelyen folyó tehetséggondozás a karriermenedzsment részeként végzett nagy jelnetőséggel bíró humán funkció, amely szoros kapcsolatban áll a kiválasztással, a beillesztéssel, az ösztöndíjas programokkal, a mentoring tevékenységgel, a vezetői és...Tovább olvasomhumánstratégia
A humánstratégia a szervezeti (üzleti) stratégia részét alkotó, ahhoz szorosan kapcsolódó olyan funkcionális stratégia, amely közép vagy hosszú távra meghatározza az emberierőforrás-gazdálkodás jövőképét (irányát), céljait, a munkavégzés prioritásait, a szervezeten...Tovább olvasomkompetenciamegfelelés
A kompetenciamegfelelés egy olyan minőségi mutató, amely arra ad választ, hogy az adott munkakör betöltése szempontjából relevanciával bíró kompetenciák által támasztott elvárásoknak a munkavállaló milyen mértékben, milyen szinten képes megfelelni....Tovább olvasommódszertani és szolgáltató központ
A módszertani és szolgáltató központok osztott szolgáltatási modellt megvalósító, a magasabb hozzáadott értékű tevékenység elérését támogató olyan központosított szervezetek, szervezeti egységek, amelyek általában a létrehozó szervezeten túl egyéb felhasználóknak is...Tovább olvasomoperatív jellegű személyügyi szolgáltatások
A közszolgálat stratégiai alapú integrált emberierőforrás-gazdálkodás részét alkotó személyügyi szolgálatatások és tevékenységek humán folyamatának egyik feladatcsoportját az operatív jellegű személyügyi szolgáltatások köre alkotja. Ebbe a feladatcsoportba azok a rövid távon...Tovább olvasommunkakörbővítés
Munkakörbővítésnek nevezzük azt a munkakörtervezési, munkavégzési rendszermodellt, amely során a munkavállalónak a korábban ellátott szűkebb feladatkörét újakkal egészítik ki. Ezáltal olyan szélesebb, összetettebb munkakört alakítanak ki, amely – az előzetes...Tovább olvasomteljesítmény visszajelzése
A teljesítmény edzésének, egész éven át tartó nyomon követésének komolyságát, eredményességét meghatározó eleme, az értékelő vezető által a teljesítményértékelés alanyának, az értékelt munkatársnak adott – lehetőség szerinti – azonnali visszajelzése....Tovább olvasomintegrált informatikai rendszeralkalmazás
A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás gyakorlatban történő sikeres működtetésének nélkülözhetetlen eszköze az integrált informatikai rendszeralkalmazás. A világban alkalmazott integrált informatikai rendszeralkalmazások közös jellemzője, hogy moduláris építkezést követve egységbe foglalják az...Tovább olvasommunkaköri kataszter
A munkaköri kataszter központilag kialakított és validált nyilvántartás, amely egységes rendszerben tartalmazza az érintett munkakörök, munkaköri csoportok/munkakörcsaládok egymásra épülő struktúráját (annak kormányzati, ágazati, szervezeti, általános szintű felhasználást szolgálva), a munkakörök...Tovább olvasom
