emberierőforrás-gazdálkodás alapfeladata
A közszolgálat, valamint a közszolgálati szervezetek jövőképének és stratégiai céljainak teljesítése érdekében a humánstratégiában meghatározottak szerint végzett emberierőforrás-gazdálkodáss biztosítja a felkészült, magas teljesítmény nyújtására kész, elkötelezett, motivált személyi állományt, mégpedig a megfelelő számban, az elvárt összetételben, a kellő időben és a szükséges helyen. A szervezet által támasztott munkafeladatoknak, teljesítménykövetelményeknek, egyéb elvárásoknak megfelelő munkatársakat egy életpályán keresztül a közszolgálaton belül úgy megtartani, hogy az érintettek erkölcsi, karrierépítési és anyagi értelemben is a közösség megbecsült tagjának érezhessék magukat, ezzel elősegítve a szervezeti és az egyéni érdekek összhangjának megteremtését. A fenti stratégiai célok eléréséhez az azokat leginkább elősegítő munkavégzési rendszert és az ehhez igazodó integrált emberierőforrás-gazdálkodást szükséges alkalmazni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételei
A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodelljének egyik humán folyamatához, az emberierőforrás-áramláshoz és -fejlesztéshez tartozó részfolyamat a közszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételeit magába foglaló humán funkciók együttese. Ezeknek a keretfeltételeknek a...Tovább olvasomszemélyzeti menedzsment
A személyzeti menedzsment az emberierőforrás-gazdálkodás második fejlődési szakaszának tekinthető, amely jellemzően a második világháború után kezdődött és az 1980-as évek közepéig tartott. Ebben az egyre specifikusabbá és komplexebbé váló szakaszban...Tovább olvasomteljesítmény
A teljesítményt meghatározhatjuk a szervezet és az egyén szempontjából. A szervet által kijelölt célok, feladatok elérése érdekében végzett tevékenységekhez köthető minőségi (kvalitatív) és mennyiségi (kvantitatív) mutatókkal jellemezhető, ezért mérhető és...Tovább olvasomoperatív jellegű személyügyi szolgáltatások
A közszolgálat stratégiai alapú integrált emberierőforrás-gazdálkodás részét alkotó személyügyi szolgálatatások és tevékenységek humán folyamatának egyik feladatcsoportját az operatív jellegű személyügyi szolgáltatások köre alkotja. Ebbe a feladatcsoportba azok a rövid távon...Tovább olvasom360 fokos felmérések és értékelések
A szervezet teljes körű átvilágítására szolgáló felmérési és visszajelzési módszer, amely során egy-egy fejlesztési területre fókuszálva a módszert alkalmazó szervezet több irányból, a felmérésbe bevont kör válaszai alapján kaphat képet...Tovább olvasomkompetenciatípusok
A kompetenciatípusok alkotják, foglalják egységbe a stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás által alkalmazott kompetenciát. A személyes tulajdonságokat egyesítő kompetenciát alkotó öt kompetenciatípus tudatossági és megismerhetőségi szintjétől függően – az ismert jéghegy...Tovább olvasomösztöndíjasprogram
Ösztöndíjas programnak nevezzük – a közszolgálat vonatkozásában – az utánpótlásképzéssel és a tehetséggondozás szándékával indított, magasan képzett, friss szemlélettel rendelkező fiatal pályakezdők megnyerésére irányuló, mentoring alapú programokat. Ezeket az ösztöndíjas...Tovább olvasome-learning (HR)
A hagyományos és a távoktatási, valamint az internet nyújtotta új lehetőségek együttes alkalmazását jelentő új és hatékony tanulási eljárás. Az e-learning olyan képzési forma, amely a tanítási-tanulási folyamatot hatékony, optimális...Tovább olvasomhumán munkakörök
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő különböző típusú feladatokat ellátó, vezető és beosztott munkatársak által betöltött, megkülönböztető jegyeik alapján egymástól jól elhatárolható pozíciókat humán munkaköröknek nevezik. A leggyakrabban alkalmazott humán munkakörök a következők:...Tovább olvasombelső elégedettségmérés
A belső (dolgozói) elégedettség vizsgálata olyan eszköz, melynek eredménye hozzájárul a stratégiai célok teljesülési szintjének megállapításához, a szervezeti diagnózis elkészítéséhez, emellett konkrét segítséget nyújt a változások menedzseléséhez, a munkatársak szervezethez...Tovább olvasomkulcsember programok
A kulcsember programok a szervezet karrierfejlesztési és utánpótlástervezési politikájának gyakorlati megvalósulását elősegítő, a szervezetek közép és hosszútávú stratégiai céljaival egybeeső, azok teljesüléséhez hozzájáruló, a kulcsterületekről, a kulcspozíciókból kiválasztott munkatársak felkészítését,...Tovább olvasomtréning
A tréning a mai kor egyik legelterjedtebb komplex képzési, továbbképzési, fejlesztési módszeregyüttese. A tréning keretében az igényekhez és az elvárásokhoz igazított, célirányos tartamú, meghatározott kompetenciák fejlesztésére irányuló olyan felkészítés történik,...Tovább olvasommunkakörbővítés
Munkakörbővítésnek nevezzük azt a munkakörtervezési, munkavégzési rendszermodellt, amely során a munkavállalónak a korábban ellátott szűkebb feladatkörét újakkal egészítik ki. Ezáltal olyan szélesebb, összetettebb munkakört alakítanak ki, amely – az előzetes...Tovább olvasommunkakör-specifikáció
A munkakör-specifikáció azt foglalja össze, illetve azt mutatja meg, hogy a kérdéses munkakör betöltéséhez vagy feladat ellátásához a munkáltatók milyen ismeretek, tapasztalatok, készségek és képességek meglétét várják el, illetve milyen...Tovább olvasombekerülés a közszolgálatba
Az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamatáról van szó, amikor a közszolgálatba történő bekerülés kérdését vizsgáljuk. Ez a részfolyamat általában a toborzásból, a pályáztatásból, a kiválasztásból, az ösztöndíjas, a...Tovább olvasomkiválasztás
A kiválasztás olyan döntés-előkészítési folyamat, amely során a szakemberek felmérik, hogy a meghatározott munkakörre, állásra jelentkezők közül az egyes jelöltek milyen valószínűséggel, milyen szinten lesznek képesek az elvárt teljesítményeknek és...Tovább olvasomtoborzás
Az emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés humán folyamatának a személyzetbiztosítás szempontjából első eleme, meghatározó humán funkciója a toborzás, amely során a szervezetben megüresedet munkakörökről, pozíciókról a lehetséges jelentkezői kört tájékoztatják a kínálkozó lehetőségekről...Tovább olvasomközszolgálati emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatai
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodását humán folyamatokba rendezve célszerű megoldani. A humán folyamatok a rendszermodell állandóságát biztosítják. Ezek az alábbiak: stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés, munkavégzési rendszer, emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés (közszolgálati életpálya-menedzsment működtetésének keretfeltételei,...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás külső környezeti kihívásai
Ezek a tényezők folyamatos változáson mennek keresztül, hatásuk időnként felerősödik, vagy éppen gyengül, de vannak olyanok is, amelyek viszonylagos állandóságot mutatnak. Korunkban a legjelentősebbnek a társadalomban, a politikában, a kultúrában...Tovább olvasomfejvadász
A fejvadászok és fejvadász cégek által folytatott fejvadászat olyan keresési és kiválasztási módszer, illetve szolgáltatás, amelynek során egy betöltetlen állásra a jelöltet nem hirdetés, hanem közvetlen keresés során választják ki...Tovább olvasom
