tulajdonhoz való jog
A tulajdonhoz való jog nem csupán tulajdon és a vagyoni értékű jogok védelmét foglalja magában, ugyanis az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén egyes közjogi várományok (pl. Gyes) is védelemben részesítendők a tulajdonhoz való jog alapján, ráadásul egyes munkavégzési jogosultságok is védelemben részesíthetők. A tulajdonhoz való jog az első generációs alapjogok közé tartozik. Bár a vagyon főszabály szerint nem részesíthető védelemben a tulajdonhoz való jog alapján, mégis a tulajdonhoz való jog sérelmét jelentheti, ha a közterhek olyan mértékűek, hogy azok ellehetetlenítik az egyént. A tulajdonhoz való jog korlátozható, korlátozását jelenti a kisajátítás, amit csak nyomós közérdekből, azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás mellett lehet megtenni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
állam és egyház viszonya
Egy demokratikus jogállamban alapvető követelménynek tekinthető az állam és egyház elválasztása, ami azt jelenti, hogy az állam és az egyház vezetése személyileg és szervezetileg elkülönül, az állam és az egyház...Tovább olvasomnépszavazás
A népszavazás (referendum) a közvetlen demokrácia törvényhozásban, jogalkotásban, valamint az irányadó központi és helyi döntések meghozatala során törénő érvényesülésének egyik technikája. A népszavazás lehet véleménnyilvánító (konzultatív), amikor a népszavazás eredménye...Tovább olvasomvédelemhez való jog
A védelemhez való jog az egyetlen korlátozható eljárási jog, amely pedig azt jelenti, hogy a büntetőeljárás alá vont személyt az eljárás minden egyes szakaszában megilleti az a jog, hogy védője...Tovább olvasomlegfőbb ügyész
A legfőbb ügyész olyan közjogi tisztségviselő, aki az ügyészségen belül megkülönböztetett helyzetben van, és az Országgyűlésnek felelősséggel tartozik. Megválasztása a köztársasági elnök javaslata alapján, az Országgyűlés által történik, egészen pontosan...Tovább olvasomMagyarország Alaptörvénye
Az Alaptörvény Magyarország 2011. április 25-én, Húsvétkor elfogadott alkotmánya, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba. Mint alkotmány, Magyarországon a jog elsődleges forrása, Magyarország jogrendszerének az alapja, a jogrendszer csúcsán elhelyezkedő...Tovább olvasomfélprezidenciális kormányforma
A félprezidenciális kormányforma az elnöki és a parlamentáris rendszer között képez átmenetet, amelyben a végrehajtó hatalom felelősséggel tartozik a törvényhozó hatalomnak, ugyanakkor a végrehajtó hatalom csúcsa független a a törvényhozástól,...Tovább olvasomszubszidiaritás
A szubszidiaritás az Európai Unió működésének egyik legfontosabb alapelve, amely azt követeli meg, hogy minden döntést azon a szinten kell meghozni és végrehajtani, amely a lehető legalacsonyabb, és ahol egyben...Tovább olvasomönkormányzat
Az önkormányzat egyfajta önigazgatást végző egység, amelynek történetileg több formája alakult ki. Az önkormányzatoknak több típusai is létezik. Önkormányzatnak nem csupán a területi alapon szerveződő, közjogi önkormányzatokat, azaz a települési...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
A honvédelmi kötelezettség a minden magyar állampolgárra vonatkozó alapvető kötelességek közé tartozik, ami azt jelenti, hogy minden állampolgár köteles a haza védelmére. Minősített időszakokban (rendkívüli állapot – hadiállapot és megelőző...Tovább olvasomminiszterelnök
Magyarországon a kormányfőt, azaz a kormány élén álló személyt miniszterelnöknek nevezik. A miniszterelnököt az Országgyűlés választja, ám a köztársasági elnök javaslatára. Megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint felének szavazata szükségeltetik....Tovább olvasomalkotmánybíráskodás
Az alkotmánybíráskodás alkotmányvédelmet jelent, méghozzá a kartális, azaz írott alkotmány védelmét, legfontosabb feladata az, hogy biztosítsa az alkotmány, így az emberi jogok elsőbbségének érvényesülését. Az alkotmánybíráskodás feladata elsősorban az állami-közhatalmi...Tovább olvasomMagyar Nemzeti Bank
A Magyar Nemzeti Bank Magyarország bankjegy- és érmekibocsátási monopóliummal rendelkező központi bankja, amely felelős a monetáris poltikáért, meghatározza azt, a jogszabályi keretek között. Bankjegy- és érmekibocsátási monopóliuma van, tehát kizárólag...Tovább olvasompetíciós jog
A petíciós jog vagy panaszjog azt jelenti, hogy mindenkinek (tehát nem csupán a magyar állampolgároknak) jogában áll egyénileg, vagy pedig másokkal közösen panasszal, vagy pedig javaslattal fordulni bármely közhatalmat gyakorló...Tovább olvasomszakszervezeti szervezkedés szabadsága
A szakszervezeti szervezkedés szabadsága alapján a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, továbbá szervezeteiknek jogában áll egymással tárgyalni, kollektív szerződést kötni, érdekeik védelmében együttesen fellépni, beleértve a munka beszüntetéséhez való jogot (sztrájkjog)....Tovább olvasomKöltségvetési Tanács
A Költségvetési Tanács olyan szerv, amely az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogatja, és a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja, továbbá közreműködik a központi költségvetásről szóló törvény előkészítésében. A legtöbb tekintetben véleményezési jogköre...Tovább olvasomközérdekből nyilvános adat
Minden olyan adat közérdekből nyilvánosnak minősül, amely nem meríti ki a közérdekű adat fogalmi elemeit, ám a törvény közérdekből elrendeli annak megismerhetőségét, hozzáférhetőségét. A közérdekből nyilvános adat fogalma a információs...Tovább olvasompárt
A politikai pártok olyan csoportok, amelyeket azonos nézeteket valló egyének hoznak létre abból a célból, hogy közös politikai elképzeléseiket érvényesítsék. A politikai pártok rendszerint rendelkeznek egy saját szervezeti struktúrával és...Tovább olvasomnép
A nép az államalakító tényezők egyike, amely a politikai közösséget alkotja, azaz azt a közösséget, amely a közhatalmi szervek létrehozatalában az adott államban részt vesz, tehát választójoggal rendelkezik. Ahhoz, hogy...Tovább olvasomönkormányzati hatáskörök
A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörei a helyi önkormányzatok által ellátandó és ellátható feladatokat határozzák meg. Két csoportba sorolhatók, méghozzá az államigazgatási és önkormányzati ügyek csoportjába. Az önkormányzati ügyekhez tartozó...Tovább olvasomgyülekezési jog
A gyülekezési jog az alapjogok második generációját jelentő politikai jogok közé tartozik, továbbá a kommunikációs jogokhoz sorolhatjuk, és azt jelenti, hogy mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez. Ez a jog...Tovább olvasom
