Emberi Jogok Európai Egyezménye
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (röviden: EJEE) az Európa Tanács által létrehozott regionális emberi jogi egyezmény, amelynek szinte az összes európai állam (jelenleg 47 ország, Fehéroroszország kivételével) tagja. Az egyezményt 1950-ben, Rómában írták alá, 1953-ban lépett hatályba. Első fejezete a tagállamok által védendő alapvető jogokat határozza meg, második fejezete az Emberi Jogok Európai Bíróságának (röviden: EJEB) felállításáról és működéséről rendelkezik. AZ EJEB az egyezményben foglalt jogok érvényre juttatásának kulcsintézménye: egyéni panaszok alapján elmarasztalhatja ill. kártérítésre kötelezheti a tagállamokat. Az egyezményhez több kiegészítő jegyzőkönyv is tartozik, kiemelkedő jelentőségű például a halálbüntetés tilalmáról rendelkező 6. és 13. jegyzőkönyv. Hazánk 1990 óta tagja az Európa Tanácsnak, 1992-ben ratifikálta az EJEE-t.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jogi pozitivizmus
A jogi pozitivizmus egy olyan jogelméleti irányzat, amely a tételes (ún. pozitív) jogot állítja a jogi gondolkodás középpontjába. Szemléletmódként az ókortól kezdve jelen van, önálló elméletként való megjelenése azonban csak...Tovább olvasomredisztribúció
A társadalmi javak állami újraelosztását, vagyis azok meghatározott szempontok szerinti elvonását és újraosztását jelenti. A megnövekedett állami redisztribúció a jóléti államok sajátossága, amelyek a nemzeti össztermék jelentős részét bevonják az...Tovább olvasomjogi norma
A jogi norma a jogrendszer legkisebb, önmagában értelmezhető egysége, amely egy konkrét cselekvési mintát határoz meg. Logikai szerkezetét tekintve három részből, a hipotézisből (feltételből), a diszpozícóból (rendelkezésből) és a jogkövetkezményből...Tovább olvasomvisszaható hatály
Visszaható hatályú jogalkotás esetén a jogalkotó a jogszabály előírásait a jogszabály kihirdetését megelőző időre is alkalmazni rendeli. Ez azért ellentmondásos, mert olyan elvárásokat támaszt(hat) a jogalanyok irányába, amelyeket korábban nem...Tovább olvasomállamszövetség
Az államszövetség (konföderáció) szuverén államok laza szövetsége, amelyet a részes államok valamilyen közös javukat szolgáló cél érdekében, szerződés segítségével hoznak létre. Közös cél lehet pl. a kereskedelmi kapcsolatok élénkítése vagy...Tovább olvasomEurópai Unió Bírósága
Az Európai Unió Bírósága (röviden: EUB) az Európai Unió legfőbb bírósági szerve, amely 28, a tagállamok által hat évre delegált bírából áll. Hatáskörének gyakorlása meghatározott eljárásokhoz kapcsolódik, ilyen például az...Tovább olvasomtotális állam
A totális állam történeti államtípusként a XX. század első felében, a náci Németországban, a fasiszta Olaszországban és a sztálini Szovjetunióban jött létre. Politikai szempontból a diktatórikus berendezkedés, a demokratikus intézményrendszer...Tovább olvasomjogszabály hatály
A hatály a jogszabály érvényességének ‘terjedelme’: azt adja meg, hogy az adott jogszabály milyen körülményekre tekintettel alkalmazható. Megkülönböztetünk időbeli, területi, személyi, tárgyi és szervi hatályt, attól függően, hogy az adott...Tovább olvasomregionális állam
A regionális állam az utóbbi két évtizedben, elsősorban Nyugat-Európában kialakuló államtípus. Létrejötte összekapcsolódik a nemzetpolitika és a területi autonómia kérdésével, mivel a regionális állam régiói döntően nemzetiségi alapon szerveződnek. Regionális...Tovább olvasomigazságosság
Az igazságosság egy olyan erkölcsi kategória, amelyet gyakran elvárásként fogalmaznak meg az állami intézményrendszer, különösen a bíróságok és az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatban. Az igazságosság fogalmi változatai közül érdemes annak disztributív...Tovább olvasomjogalkotás
A jogalkotás a jogalkotó hatáskörrel felruházott állami szervek tudatos és formalizált tevékenysége, amely jogi normák létrehozására irányul. Két fő típusát, a törvényalkotást és a rendeletalkotást különböztetjük meg. A jogalkotási folyamat...Tovább olvasomjogértelmezés
A jogértelmezés a jogszabály jelentésének feltárására irányuló tevékenység. A jogalkalmazói tevékenység szükségszerű részét képezi, mivel a jogszabályok gyakran nyelvileg pontatlan formában jelennek meg. A jogalkalmazói jogértelmezés mellett megkülönböztethető még jogszabályi...Tovább olvasomreálunió
A reálunió a perszonálunióhoz képest szorosabb államkapcsolatot jelent, mert az egymással szövetséges államok a közös uralkodó személye mellett közös állami szervekkel is rendelkeznek. A közös szervek közös ügyek vitelére hivatottak...Tovább olvasommodernizáló állam
A modernizáló állam a XIX. század során, elsősorban Közép- és Kelet-Európában, illetve Észak- és Dél-Európában létrejött történeti államtípus. A modernizáló állam a Nyugat-Európaihoz képest lassabban végbemenő polgári átalakulás és tőkés...Tovább olvasomkameralisztika
A XVII.-XVIII. században kialakuló tudomány, amely leginkább közigazgatási és közgazdaságtani ismereteket foglalt magába. Elsősorban német nyelvterületen vált jelentőssé, főbb képviselői Melchior von Osse, Ludwig von Seckendorff, Wilhelm von Schröder, Heinrich...Tovább olvasomnormakollízió
Normakollízió, vagyis normaütközés esetén két jogi norma kerül ellentmondásba egymással. A kollízió feloldására a jogalkalmazó három, a jogrendszer egységét biztosító jogelvet hívhat segítségül. A jogforrási hierarchiában azonos szinten álló jogszabályok...Tovább olvasomidőbeli hatály
Az időbeli hatály a jogszabály alkalmazhatóságának kezdetét és végét határozza meg. A jogszabály általában kihirdetésének időpontjától, a hivatalos lapban való közzétételtől kezdve lép hatályba. A jogalkotó, amennyiben a jogszabály alkalmazására...Tovább olvasomintervenciós állam
Az intervenciós állam az állami beavatkozást helyezi a középpontba, történeti államtípusként a liberális állam problémáira adott válaszként értelmezhető. A beavatkozástól mentes tőkés termelés a 19. század végére jelentős társadalmi egyenlőtlenségekhez...Tovább olvasomformális államfogalom
Georg Jellinek klasszikus megfogalmazása szerint az állam “a földfelszín elhatárolt területén letelepedett, legfőbb hatalommal rendelkező és azáltal egységgé összefogott emberi sokaság”. A formális államdefiníció tehát a terület, a népesség és...Tovább olvasomjogcsalád
A jogrendszerek közös jegyeik alapján jogcsaládokba rendeződnek. René David francia jogtudós nyomán a római-germán (kontinentális), a common law (angolszász) és a szocialista jogcsaládot, illetve a vallási és tradicionális jogrendszerek csoportját...Tovább olvasom
