alkotmánybíráskodás
Az alkotmánybíráskodás alkotmányvédelmet jelent, méghozzá a kartális, azaz írott alkotmány védelmét, legfontosabb feladata az, hogy biztosítsa az alkotmány, így az emberi jogok elsőbbségének érvényesülését. Az alkotmánybíráskodás feladata elsősorban az állami-közhatalmi szervek jogalkotó tevékenysége alkotmányosságának vizsgálata. Emellett egyes országokban lehetőség van az egyedi jogalkalmazói határozatok alkotmányosságának alkotmánybírósági vizsgálatára is. Az alkotmánybíráskodás legfőbb funkciói a normakontroll és a jogrendszer alkotmányosságának biztosítása, az alapjogok védelme, továbbá az alkotmány autentikus (eredeti) értelmezése. Az alkotmánybíráskodásnak további funkciói a hatásköri bíráskodás, az egyes politikai pártokkal kapcsolatos hatáskörök, a választási bíráskodás és az állambíráskodás. Az alkotmánybíráskodás történetileg kialakult két legfőbb modellje az amerikai és az európai (osztrák-német) modell, de ezeken felül léteznek még egyéb modellek is, úgy mint a svájci és a francia.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
alkotmányozó hatalom
Az alkotmányozó hatalom egy adott országban az alkotmány elfogadására jogosult hatalom, amely lehet a törvényhozó szerv, vagy speciálisan erre a célra létrehozott szerv. Mivel az alkotmány a jogrendszerben kiemelt helyet...Tovább olvasomválasztási jogorvoslat
A választási jogorvoslatok a választási eljárás kapcsán elérhető, bizonyos jogsértések orvoslására szolgáló jogorvoslatokat jelentik, melyeknek három típusa a kifogás, a fellebbezés, valamint a bírósági felülvizsgálat. A névjegyzékben szereplő választópolgárok, a...Tovább olvasomszemélyes adatok védelme
A személyes adatok védelme a magánszféra védelmében, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogban gyökerezik, és azt jelenti, hogy mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, ahhoz, hogy azokról...Tovább olvasommandátum
A mandátum jelenti a választott szervekben a képviselő jogviszonyt, tágabb értelemben megbízatást jelent. Az országgyűlési, helyi önkormányzati és európai parlamenti képviselők, továbbá a fővárosi és megyei közgyűlési tagok, valamint a...Tovább olvasomalapjog felfüggesztése
Az alajogok felfüggesztése azt jelenti, hogy egy vagy több alapjog valamely állami szerv döntése alapján egyáltalán nem gyakorolható. Az alapjogok felfüggesztése olyan eszköz, amely csak különleges jogrendben alkalmazható. Az alapjogi...Tovább olvasomszavazás
A szavazás a népszuverenitás közvetett gyakorlásához kapcsolódik, a szavazás nem más, mint a választójog gyakorlása, ami többféle módon történhet. A legegyszerűbb és főszabály szerinti mód a szavazóhelyiségben való szavazás. A...Tovább olvasomveszélyhelyzet
A veszélyhelyzet a rendkívüli állapot egyik altípusa, amely természeti vagy ipari katasztrófa bekövetkezése esetén kerül kihirdetésre a Kormány által, akár utólagosan, a katasztrófa következményeinek felszámolása érdekében is. Veszélyhelyzetben a döntéshozatal...Tovább olvasomszükségállapot
A szükségállapot a különleges jogrend országon belüli szükséghelyzet – lázongás vagy polgárháború esetére fenntartott altípusa. A szükségállapot (csakúgy mint a rendkívüli állapot) kihirdetéséhez is az összes Országgyűlési képviselő kétharmadának szavazata...Tovább olvasomOrszággyűlés
Magyarország egykamarás parlamentjét Országgyűlésnek hívják. Az Országyűlés Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, 199 közvetlenül választott képviselőből áll. Ezen felül legfeljebb 13, a képviselőknél szűkebb jogosítványokkal rendelkező nemzetiségi szószóló is tagja lehet,...Tovább olvasomrendkívüli állapot
A rendkívüli állapot a különleges jogrend háborús helyzetet kezelésére hívatott altípusa. Főszabály szerint az Országgyűlés hirdetheti ki rendkívüli állapotot, az összes jelenlévő képviselő kétharmadának szavazatával. Ám ha az Országgyűlés ülésezése...Tovább olvasomminiszterelnök
Magyarországon a kormányfőt, azaz a kormány élén álló személyt miniszterelnöknek nevezik. A miniszterelnököt az Országgyűlés választja, ám a köztársasági elnök javaslatára. Megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint felének szavazata szükségeltetik....Tovább olvasommásodik parlamenti kamara
A kétkamarás parlamentek második kamaráját sokféleképpen szokás nevezni (pl. felsőház), és sokféle alapon szerveződhet, típusai között szerepelnek a szövetségi államok második kamarái, amelyekben a tagállami érdekek kerülnek megjelenítésre (pl. Németország),...Tovább olvasomMagyarország Alaptörvénye
Az Alaptörvény Magyarország 2011. április 25-én, Húsvétkor elfogadott alkotmánya, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba. Mint alkotmány, Magyarországon a jog elsődleges forrása, Magyarország jogrendszerének az alapja, a jogrendszer csúcsán elhelyezkedő...Tovább olvasomválasztási iroda
A választási irodák olyan állami szervek, amelyek a választások előkészítésével, szervezésével, lebonyolításával, technikai feltételei megteremtésével, a törvényes feltételek megléte és a szakmai szabályok ellenőrzésével, választási adatkezeléssel, továbbá pártsemleges tájékoztatással foglalkoznak....Tovább olvasomnép
A nép az államalakító tényezők egyike, amely a politikai közösséget alkotja, azaz azt a közösséget, amely a közhatalmi szervek létrehozatalában az adott államban részt vesz, tehát választójoggal rendelkezik. Ahhoz, hogy...Tovább olvasomnormatív határozat
A normatív határozat, csakúgy, mint a normatív utasítás, a közjogi szervezetszabályozó eszközök közé tartozió, intern normatív aktus, azaz kizárólag arra a szervre nézve bír kötelező erővel, amelynek keretében azt kibocsátották....Tovább olvasompetíciós jog
A petíciós jog vagy panaszjog azt jelenti, hogy mindenkinek (tehát nem csupán a magyar állampolgároknak) jogában áll egyénileg, vagy pedig másokkal közösen panasszal, vagy pedig javaslattal fordulni bármely közhatalmat gyakorló...Tovább olvasomjogorvoslathoz való jog
A jogorvoslathoz való jog egy eljárási hog, ami azt jelenti, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a jogát vagy jogos érdekét sértő bírósági, hatósági és más közigazgatási döntéssel szemben jogorvoslattal...Tovább olvasommegelőző védelmi helyzet
A megelőző védelmi helyzet a különleges jogrend egyik altípusa, amely a rendkívüli állapot kihirdetését szükségessé nem tevő háborús veszély esetén kerül kihirdetésre. Kihirdetéséről és meghosszabbításáról az Országgyűlés jogosult dönteni, méghozzá...Tovább olvasomelvi bírósági döntés
Az elvi bírósági döntések az alsóbb fokú bíróságok olyan határozatai, amelyek a társadalom széles körét érintő, vagy a közérdek szempontjából kiemelt jelentőségű ügyben születtek, és ilyenként való közzétételükről döntés született....Tovább olvasom
