e-kereskedelmi szerződés
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatással összefüggő szerződés a technikai fejlődés eredményeként létrejött atipikus szerződés, amely szerződést a fogyasztói szerződések alcsoportjába tudunk besorolni. Olyan elektronikus úton létrejött szerződéseket értünk az elnevezés alatt, amelyek az online kereskedelemre és az online aukcióra vonatkoznak. A szerződés jellegzetességét az adja hogy a szerződő felek a szerződés megkötése során fizikailag nem egy térben vannak, hanem egymástól távol, elektronikus úton folytatnak kommunikációt. Gyakorlatban előforduló példája az interneten néhány kattintással megvalósuló vásárlás vagy biztosítás megkötése.
Tudományterület:
Forrás:
Papp Tekla (szerk.): Atipikus szerződések, Opten Kiadó, 2015. Budapest, [127-159.o.]; Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. Törvény; A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részeletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet
Szerző:
Relációk
dolog
A dolog birtokba vehető testi tárgy, mely tulajdonjog tárgya lehet. A Polgári Törvénykönyv szabályozása dolognak tekinti a fogalom kiterjesztéseként az uralom alá hajtható természeti erőket (például villamosenergia) illetve természetükből adódó...Tovább olvasomius tollendi
Az elvitel joga (ius tollendi) a használati kötelmekben érvényesülő jogintézmény. Ez alapján a bérlő mindazt, amit a saját költségén a dologra felszerelt, a dolog épségének sérelme nélkül leszerelheti és elviheti....Tovább olvasomtagjegyzék
A korlátolt felelősségű társaság vezető tisztségviselője, az ügyvezető a társaság tagjairól tagjegyzéket vezet. A tagjegyzék a korlátolt felelősségű társaság tagjairól vezetett nyilvántartás. A tagjegyzékben fel kell tüntetni a társaság valamennyi...Tovább olvasomalkotórész – tartozék
Az alkotórész úgy van a fő dologgal tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy az elválasztott része elpusztulna, vagy az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne. Az alkotórészre mindig...Tovább olvasomhagyomány (öröklési jog)
A mai magyar öröklési jog megkülönbözteti a dologi és a kötelmi hagyományt. Dologi hagyományról beszélünk, ha a hagyatékban meglévő valamely vagyontárgyat az örökhagyó meghatározott személy javára juttatja, úgy, hogy ez...Tovább olvasomlakáshasználati szerződés
Mind a házasulók, mind pedig a házastársak a házastársi közös lakás használatát a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetére előzetesen szerződéssel rendezhetik. A szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy...Tovább olvasommögöttes apaság
Házasságon alapuló apasági vélelem alapján a gyermek apjának azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy...Tovább olvasomörökbefogadás
Az örökbefogadás az örökbefogadó, annak rokonai és az örökbe fogadott gyermek között rokoni kapcsolatot létesít az örökbefogadott gyermek családban történő nevelkedése érdekében. Az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó szülő(k) vérszerinti gyermekének...Tovább olvasomengedményezés
A kötelmi jogviszonyokban a jogutódlás bekövetkezhet a felek akaratán kívül (pl. halállal) vagy a felek akaratából, ügyleti úton. Az ügyleti úton való jogutódlási megállapodások közül amennyiben a jogosult személyében áll...Tovább olvasomüzembentartó
A fokozott veszéllyel járó tevékenység (pl. gépi meghajtású járművek, magasfeszültségű elektromos vezeték üzemben tartása, fakitermelés, nyári bobpálya üzemeltetése, repülőgépes vegyszeres permetezés stb.) folytatójának, azaz üzembentartójának az minősül, akinek érdekében a...Tovább olvasomfelszámolási eljárás
A felszámolási eljárás célja, hogy a fizetésképtelen adós gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a Csődtörvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. A felszámolási eljárás az adós székhelye szerint illetékes...Tovább olvasomelőleg
A szerződés megkötésekor a kötelezettségvállalás jeléül adott pénzösszeg, mely a foglalóval ellentétben a szerződés meghiúsulásának minden esetében visszajár a kötelezettnek. Az előlegnek nincs biztosítéki, szankciós jellege. Az előleg a vételár...Tovább olvasomtulajdonjog-fenntartás
Az eladó a tulajdonjogát a vételár kiegyenlítéséig fenntarthatja. A tulajdonjog-fenntartásra vonatkozó megállapodást írásba kell foglalni. Az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog-fenntartást az eladó köteles a tulajdonjog-fenntartás tényének és a vevő személyének a...Tovább olvasombetéti társaság
A betéti társaság (bt.) létesítésére irányuló társasági szerződés megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, továbbá legalább az...Tovább olvasomkorlátolt felelősségű társaság
A korlátolt felelősségű társaság (kft.) olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével alakul, és amelynél a tag kötelezettsége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben...Tovább olvasomajándékozási szerződés
Ajándékozási szerződés alapján az ajándékozó a dolog tulajdonjogának ingyenes átruházására, a megajándékozott a dolog átvételére köteles. Ha az ajándékozási szerződés tárgya ingatlan, az ajándékozó a tulajdonjog átruházásán felül köteles a...Tovább olvasomkapcsolattartás (családjog)
A családjogi szabályok alapján a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. A gyermekétől...Tovább olvasomcégjegyzék
A cégjegyzék, valamint a cégiratok a cégekre, így többek között a gazdasági társaságokra is vonatkozó adatokat tartalmazzák. A cégjegyzéket, valamint a cégiratokat egy közhiteles nyilvántartás, a cégnyilvántartás tartalmazza, amelyet a...Tovább olvasomhagyatéki tartozások
Az örökléssel a hagyaték mint – jogokat és kötelezettségeket magában foglaló – eszmei egész száll át az örökösre (vagy örökösökre). A hagyaték részét képező „passzív elemek” a hagyatéki tartozások, melyek...Tovább olvasomkötbér
A kötelezett pénz fizetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti. A kötbér a szerződés megerősítésére...Tovább olvasom
