elévülés
Valamely igény, jogosultság elévülése azt jelenti, hogy bizonyos időtartam eltelte után az igényt már nem nem lehet érvényesíteni. Fontos azonban megjegyezni, hogy az elévült igény nem lesz egyben jogellenes is, tehát maga a jog nem évül el. Ebből következően, ha bármelyik fél az elévülési idő után teljesít, azt az elévülésre hivatkozva nem követelheti jogszerűen vissza. Ugyanakkor az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni, tehát a bíróság akkor is megállapítja az igény elévülését, ha arra az ellenérdekű fél nem hivatkozott. A közszolglati jogban (hasonlóan a munkajoghoz) az általános elévülési idő három év. Az elévülés nyugszik, ha a jogosult menthető okból nem tudja az igényét érvényesíteni (pl. beteg). Ha az akadály elhárul, a jogosultnak még hat hónapja marad az igény érvényesítésére, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra. Végül az elévülési idő meg is szakítható valamely jognyilatkozattal (pl. az igény bejelentésével, vagy a bírósági kereset benyújtásával).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közszolgálati alkalmazott
A közszolgálati alkalmazott kifejezés tartalma mind a jogszabályokban, mind a szakirodalmakban, s még a nemzetközi gyakorlatban is sok bizonytalanság hordozója. Kérdés, hogy milyen ismérvek alapján tekinthetünk valakit közszolgálati dolgozónak. Egy...Tovább olvasomtanulmányi szerződés
Tanulmányi szerződést a közigazgatási szerv akkor köt a közszolgálati tisztviselővel, ha támogatásra érdemesnek tartja a tanulmányait. Ennek keretében a munkáltató vállalja a tanulmányok támogatását (elengedi tisztviselőjét, kifizeti a térítési díjat,...Tovább olvasomkinevezésmódosítás
A kinevezés tartalmát módosítani – fő szabályként – csak a munkáltató és a közszolgálati tisztviselő közös megegyezésével lehet. A módosításkor a kinevezésre irányadó szabályokat kell alkalmazni (pl. írásba foglalási kötelezettség)....Tovább olvasomegyenlő bánásmód
Az egyenlő bánásmód azt jelenti, hogy hogy nem lehet különbséget tenni a dolgozók között, nem szabad hátrányos megkülönböztetést alkalmazni senkivel szemben. A törvény kiemeli a az egyenlő bánásmód megtartartásának követelményét...Tovább olvasomigazgatási szünet
Az igazgatási szünet hasonló a bíróságoknál alkalmazott törvénykezési szünethez. Lényege, hogy a nyári szabadságolások és az év végi ünnepek idején csak a legszükségesebb létszámmal lássák el a közigazgatási szervek a...Tovább olvasomfelmentési védelem
A közszolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntetése rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a közszolgálati tisztviselőt. A jogalkotó ezért a rendkívüli élethelyzetben lévő közszolgálati tisztviselők esetében felmentési védelmet nyújt. Ennek két esetcsoportja van....Tovább olvasomfeddhetetlenség
A feddhetetlenség egyes közszolgálati rendszerekben a jogviszony keletkezésének egyik általános feltétele lehet. Szigorúbb fogalom a büntetlen előéletnél. Ugyanis ha büntetlen előéletet követel meg a jogszabály a kinevezés feltételeként, az a...Tovább olvasomképzés
Képzés alatt a törvény a továbbképzésnek nem minősülő alap- vagy mesterképzést, doktori képzést, illetve szakirányú továbbképzést érti. A képzések során lehet megszerezni azokat a közigazgatásban fontos ismereteket, amelyek – képesítési...Tovább olvasomközszolgálati alapvizsga
A közigazgatási alapvizsga olyan, a közszolgálati tisztviselői pálya elején leteendő vizsgafajta, amelyet a nemzetközi gyakorlatban alapozó továbbképzésnek is szokás nevezni. A közszolgálati tisztviselői törvény szerint az alapvizsga egyben a pályán...Tovább olvasomhivatásetika
A közszolgálati hivatásetika (mint bármely más szaketika) a közszolgálati pálya területén uralkodó erkölcsi-magatartási szabályokat jelöli. Egy klasszikus meghatározás szerint a közszolgálati etika a közszolgálat tevékenységi körébe vágó, gyakran jogszabályokban is...Tovább olvasomjogutód nélküli megszűnés
A közszolgálati tisztviselői jogviszony megszűnik a tisztviselőt alkalmazó szerv jogutód nélküli megszűnésével. A jogutód nélküli megszűnés azt jelenti, hogy nincs olyan közigazgatási szerv, amely a megszűnt szerv feladainak egészét vagy...Tovább olvasomminősítés
A minősítés fő funkciója az előmenetel kérdésében való döntés megalapozása. Célja, hogy értékelje a közszolgálati tisztviselők szakmai teljesítményét, a teljesítményüket befolyásoló ismereteket, képességeket, személyiségjyegyeket (kompetenciákat), s ezáltal elősegítse a tisztviselők...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hozzátartozók)
A hozzátartozói összeférhetetlenséget másként együttalkalmazási tilalomnak nevezhetjük. A törvény tiltja a hozzátartozók olyan alkalmazását, amelynek következtében közöttük bármely vonatkozásban hierarchikus kapcsolat keletkezne. Nem létesíthető így olyan közszolgálati tisztviselői jogviszony, amelyben...Tovább olvasomközszolgálat
A közszolgálat összetett értelmű, tartalmú kifejezés, melynek három jelentős értelmezési kerete különíthető el. Az első a közszférában dolgozó személyek csoportja, a széles értelemben felfogott közszolgálati alkalmazottak köre. A második megközelítésben...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (gazdasági)
A köz szolgálatának elsődlegessége megköveteli a közszolgálati tisztviselőtől, hogy teljes munkaerejét ennek szentelje. Erre tekintettel a törvény erőteljesen korlátozza a tisztviselő egyéb gazdasági tevékenységét. A gazdasági összeférhetetlenségnek két fő ága...Tovább olvasomkiküldetés
A kiküldetés, mint a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája abban különbözik a kinevezésben foglaltaktól, hogy a szokásos munkavégzési hely szerinti településen kívül kell munkát végezni (másik településen tárgyalni, esetleg...Tovább olvasomérdekegyeztetés
A törvény a közszolgálati érdekegyeztetés körében biztosítja a kormánytisztviselők szociális és gazdasági érdekeinek védelmét és szabályozza a szakszervezetek és a közigazgatási szervek kapcsolatrendszerét. A közszolgálati érdekegyeztetésnek két szintjét különböztetjük meg:...Tovább olvasompótlék
A pótlékok általában az illetmény legkisebb részét teszik ki. A pótlékra való jogosultság a közszolgálati tisztviselő valamely személyes képességére (nyelvtudás) vagy a munkavégzés egyes sajátos körülményeire (éjszakai munka) tekintettel állapítható...Tovább olvasomegészségügyi alkalmatlanság
Az egészségügyi alkalmasság, illetve alkalmatlanság kérdése a közigazgatási köztisztviselők jogviszonyának két elemében bír különös jelentőséggel. Egyrészt a törvény szerint a jogviszony keletkezésekor jogszabály vagy annak felhalmazása alapján a közigazgatási szerv...Tovább olvasomközszolgálati pragmatika
A közszolgálati pragmatika a két világháború közötti időszakban kiteljesedett közszolgálat jellemző kifejezése. Valamely munkát végző réteg – esetünkben a közszolgálati tisztviselők – jogállásának (jogviszonyának) valamennyi elemét koherensen, azaz egységesen, azonos...Tovább olvasom
