abszolút szegénység
A szegénység egy típusa, mellyel napjainkban inkább a harmadik világ országaiban találkozhatunk. A szegénység vizsgálatakor megkülönböztethető az abszolút és relatív szegénység. Az abszolút szegénység egészséges emberi létezéshez minimálisan szükséges javak megléte szerint meghatározott szegénységi szint. Az tekinthető abszolút szegénynek, aki nem tudja biztosítani a megfelelő napi tápanyagbevitelt biztosító élelmiszert, egészséges ivóvizet, évszaknak megfelelő ruházatot, alapvető lakáskörülményeket, azaz élete is veszélyben forog.
Tudományterület:
Forrás:
Giddens, Anthony: Szociológia, Budapest, Osiris, 2008, 271. o.
Szerző:
Relációk
faj
Az angol „race” fogalom megfelelője, helyesebb lenne tehát magyarul „rassznak” nevezni, mert biológiai értelemben az egész emberiség egyetlen fajhoz tartozik. Fajnak – helyesebben rassznak – nevezik a társadalomtudományban az embereknek...Tovább olvasomvándorlás
A vándorlás, idegen szóval a migráció a népesség városok, községek és államok közötti mozgásának dinamikáját jelenti. A vándorlás vagy lakóhely-változtatás a demográfiaia kutatási körébe tartozik. A vándorlás egyéni és társadalmi...Tovább olvasommeritokrácia
Olyan társadalmi berendezkedés, amelyben az egyén társadalmi pozíciója nem a származástól vagy tulajdonított kritériumoktól (örökölt vagyon, nem vagy társadalmi háttér) függ, hanem kizárólag „érdemektől”, vagyis a tehetségtől, szorgalomtól és teljesítménytől....Tovább olvasomnemi foglalkoztatási szegregáció
A nemi foglalkozási szegregáció azt a tényt fejezi ki, hogy a férfiak és a nők – annak megfelelően, hogy milyen uralkodó felfogás alakul ki a „férfi”, illetve „női” munka tekintetében...Tovább olvasometikai vallások
Olyan, elsősorban távol-keleti eredetű vallási irányzatok, melyek nem a természetfeletti lényekben való hiten, hanem egy-egy „nagy tanító” (például Buddha vagy Konfuciusz) erkölcsi vonzerején alapulnak. Bár a legtöbb vallás és vallási...Tovább olvasomfelügyeleti társadalom
Olyan társadalom, amelynek tagjait az állami és nem állami szervezetek rendszeresen megfigyelik, tevékenységüket dokumentálják, információkat gyűjtenek az életükről. A munkaszervezetek által végzett felügyeleti tevékenységet a hatékonysággal kapcsolják össze, ám a...Tovább olvasompatriarchátus
A férfiak uralma a nők felett. A legtöbb társadalomban a nemi viszonyokat még mindig a patriarchális hatalom határozza meg. A társadalmi berendezkedés az egyéni szinttől kezdve az intézményi szintig a...Tovább olvasomjólét
Az 1960-as évektől kezdték keresni az egyes államok fejletségének mérésének, olyan lehetőségét, mely túlmutat az egy főre jutó GDP-n, és olyan más mutatókat is figyelembe vesz, mint a születéskor várható...Tovább olvasomforradalom
A politikai változás folyamatának részeként olyan tömegeket mozgósító társadalmi mozgalom létrejövetele, amely erőszak alkalmazásával sikeresen megdönti a fennálló rendszert, és új kormányzatot hoz létre. A forradalom nem azonos az államcsínnyel,...Tovább olvasomideológia
Tág értelemben ideológiának nevezünk minden eszmerendszert, amely a társadalmat leírja, értelmezi. Szűk értelemben azokat az eszméket nevezzük ideológiának, melyek az uralkodó csoportok érdekeinek igazolására szolgálnak. Az ideológiák valamely társadalmi csoport,...Tovább olvasomtudomány
A fizikai világ szisztematikus, rendszerszerű vizsgálata és tanulmányozása. A tudomány magában foglalja empirikus adatok szigorú rendszerezését, ezzel párhuzamosan elméleti megközelítések és teóriák megalkotását, amelyek a szóban forgó adatokat érthetőbbé teszik...Tovább olvasomtudásgazdaság
Olyan társadalmi-gazdasági rendszer, amely már nem elsősorban az anyagi javak termelésére, hanem a tudás előállítására épül. Kialakulását összefüggésbe hozzák az új technológiákban jártas, életük számítógéppel, szórakozással és távközléssel kapcsolatos területein...Tovább olvasomstruktúra
A struktúra legelvontabb értelemben azt jelenti, hogy egy adott sokaság nem egyszerűen azonos sajátosságokkal bíró és azonos helyzetű egyedek halmaza, hanem a sokaság tagjai eltérő pozíciókat foglalnak el, és e...Tovább olvasomdiszkrimináció
Egyes emberek hátrányos kezelése azon az alapon, hogy valamely meghatározott csoport tagjai. A diszkrimináció mindig valamilyen cselekedetben manifesztálódik. Ennek révén általában egy adott csoport tagjait megfosztják a más csoportok által...Tovább olvasommigráns
Az a személy, aki eredeti (szokásos) lakóhelyének országát elhagyja, azaz részt vesz a nemzetközi vándorlásban. A távozási (kibocsátó) ország szempontjából a személyt kivándorlónak, a fogadó ország szempontjából bevándorlónak nevezik. A...Tovább olvasomkortárscsoport
Hasonló életkorú és társadalmi státusú egyénekből álló baráti kör. A kortárskapcsolatok gyakran a gyermek- és serdülőkor után, egészen életünk végéig fontosak maradnak. A hasonló korú emberek informális csoportjai a munkahelyen...Tovább olvasomintézmény
Intézményen vagy társadalmi intézményen a társadalomtudományban általában nem egy konkrét vállalatot, szervezetet értünk, hanem egy adott társadalmi tevékenység elvégzésének módját, az ehhez kapcsolódó szabályokat, normákat és értékeket. Például intézmény a...Tovább olvasomjóléti függőség
Charles Murray nyomán ismertté vált kifejezés azoknak az embereknek az azonosítására, akik a kormánytól várják el a segélyezést, és inkább segélyekből élnek, mintsem belépnének a munkaerőpiacra. A függőség kultúráját a...Tovább olvasomkonfliktuselmélet
Társadalomtudományi szemléletmód, amely szerint az emberi társadalmak alapvető jellemzője a tagjaik között fennálló konfliktus, így a kutatók figyelme a társadalmi feszültségekre, választóvonalakra és egymással versengő érdekekre kell, hogy irányuljon. A...Tovább olvasomkisebbségi csoport
Bár statisztikai értelemben sokféle kisebbségről beszélhetünk (így a 180 centiméternél magasabb köztisztviselők csoportjáról is), mégis a társadalomtudomány egy adott társadalom azon csoportját tekinti kisebbségnek, akik valamely sajátos fizikai vagy kulturális...Tovább olvasom
