békefenntartó erők
A békefenntartó erők az ENSZ tagállamainak a Biztonsági Tanács rendelkezésére bocsátott katonai kontingensei. A békefenntartó erők felállításáról, összetételéről a Biztonsági Tanács – az állandó tagjainak egyhangú szavazata alapján – határoz. Ez a szerv határozza meg a pénzügyi fedezetet, az államoknak a költségekből való részesedését is. A békefenntartó erőket a fegyveres konfliktusok megelőzésére és beszüntetésére, a fegyverszüneti megállapodások végrehajtásának megfigyelésére, a szemben álló csapatok szétválasztására, – a humanitárius segítségnyújtás keretében – segélyek eljuttatására alkalmazzák. Sapkájuk, illetve sisakjuk alapján képsapkásoknak, vagy kéksisakosoknak is nevezik őket.
Tudományterület:
Forrás:
1) Egyesült Nemzetek Alapokmánya. 11. cikk, 26. cikk, VI. fejezet, VII. fejezet 2) Szabó J. (szerk.) (1995): Hadtudományi Lexikon. A-L. Budapest: MHTT. P. 128.
Szerző:
Relációk
Honvédelmi és rendészeti bizottság
Az Alaptörvényben nevesített Honvédelmi bizottság az Országgyűlésről szóló törvény szerint kötelezően létrehozandó bizottság. A Honvédelmi és rendészeti bizottság (Bizottság) az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, ügydöntő és a honvédelemmel, rendvédelemmel összefüggő...Tovább olvasombéketeremtés
Az egymással szembenálló ellenséges felek megegyezésre bírása, alapvetően olyan békés eszközökkel, amelyekről az ENSZ Alapokmányának VI. fejezete rendelkezik. A béketeremtés olyan diplomáciai (esetlegesen megelőző katonai) tevékenységsorozat, amelyet a konfliktus keletkezése...Tovább olvasomhadijog
A hadijog (ius in bello /lat./ – a hadviselés nemzetközi jogi szabályai) a nemzetközi jog részeként a hadviselés módjaira és eszközeire, valamint a hadicselekményekkel érintett meghatározott személyek és dolgok védelmére...Tovább olvasommigráció
A migráció egy olyan emberi magatartás révén megjelenő folyamat, melyben a személyek lakóhelyet és társadalmat váltanak oly módon, hogy ez a váltás átmenetiből huzamossá, vagy tartóssá válik. Évszázados, de inkább...Tovább olvasomhadkiegészítés
A hadkiegészítés a katonai szervezetek személyi állományának és hadfelszerelésének, a meghatározott (rendszeresített) létszámra (illetve mennyiségre) történő kiegészítésére (feltöltésére, pótlására) irányuló katonai igazgatási tevékenységek összessége. Ez épülhet az állampolgárok hadkötelezettségére vagy...Tovább olvasomHonvédelmi Tanács
Magyarország Alaptörvényében rögzített előírások szerint kihirdetett rendkívüli állapot (a hadiállapot kinyilvánítása vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye [háborús veszély]) esetén az ország honvédelmének legfelsőbb irányító szerve a Honvédelmi Tanács,...Tovább olvasomkritikus infrastruktúra
Magyarországon található azon eszközök, rendszerek vagy ezek részei, amelyek elengedhetetlenek a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához, az egészségügyhöz, a biztonsághoz, az emberek gazdasági és szociális jólétéhez, valamint amelyek megzavarása vagy megsemmisítése,...Tovább olvasomkülönleges jogrend
A különleges jogrend – a békeidőszaki jogrendtől eltérő – olyan biztonsági, védelmi rendszer, amely biztosítja a rendkívüli körülmények során felmerülő azon feladatok végrehajtását, továbbá az olyan veszélyek elhárítását, amelyekre a...Tovább olvasomhadifogoly
Hadifogoly az a harcos, aki a szemben álló fél hatalmába került, és ez egészen a végleges szabadulásáig, illetve hazaszállításáig fennáll. A hadifogoly a szemben álló fél, nem pedig a foglyul...Tovább olvasomkritikus információs infrastruktúra
Azok a mindennapi élethez ma már nélkülözhetetlen rendszerek, amelyek kiesése vagy teljes működésképtelensége komoly anyagi és közvetve akár humán károkat is okozhat. Ilyen rendszerek például az energiaellátó rendszerek rendszerirányító számítógép-hálózatai,...Tovább olvasomterrorizmus
A terrorizmusnak nincs általánosan elfogadott meghatározása. A terrorizmus mögött mindig valamilyen leszámolási, visszacsapási, megfélemlítési szándék húzódik meg, ehhez társul egy politikai, ideológiai, vagy vallási eszme, amely az erőszak legitimációjául szolgál....Tovább olvasombékeidőszak
A hatályos jogszabályok korlátozások nélküli érvényesülésének időszaka, amikor a különleges jogrend egyik különleges állapota, időszaka (avagy a közigazgatásban inkább használt korábbi terminológia szerint: „minősített időszaka”) sincs kihirdetve. A békeidőszak a...Tovább olvasomhazafias és honvédelmi nevelés
A globalizáció miatt a hazaszeretet, a hazafiság, a honvédelem ismerete és oktatása fontos feladattá vált. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék ezen fogalmak valódi tartalmát és megértsék személyes kötelezettségeiket, feladataikat annak...Tovább olvasomcivil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasombéketámogató műveletek
A béketámogató műveletek olyan összetett tevékenységek, amikor egy régióban vagy egy országban a béke, a biztonság, az emberi jogok tiszteletben tartásáért, vagy a függetlenség megőrzéséért – politikai szervezetek által hozott...Tovább olvasomgeopolitika
A geopolitika politikatudományi és politikai irányzat, amely az állam társadalmi-gazdasági viszonyait, fejlődését, nemzetközi törekvéseit elsősorban földrajzi tényezőkre vezetik vissza, azoknak meghatározó jelnetőséget tulajdonít. A geopolitika elmélete a 19. szd. végén,...Tovább olvasombékefenntartó erők
A békefenntartó erők az ENSZ tagállamainak a Biztonsági Tanács rendelkezésére bocsátott katonai kontingensei. A békefenntartó erők felállításáról, összetételéről a Biztonsági Tanács – az állandó tagjainak egyhangú szavazata alapján – határoz....Tovább olvasomkiberbiztonság
Napjainkban fokozott veszélyt jelent, hogy az informatikai fejlődést egyes államok, vagy nem-állami – akár terrorista – csoportok arra használhatják fel annak érdekében, hogy megzavarják az információs és kommunikációs rendszereket, kormányzati...Tovább olvasomtoborzás
A toborzás célja az üres vagy megüresedő, illetve létesítendő munkakörökre potenciális munkavállalók felkutatása, megnyerése, lehetőleg olyanoké, akik a munkaköri követelményeknek megfeleltethetők. Toborozni kell: a) a humánerőforrás tervezés során keletkező döntések...Tovább olvasomhadszíntér
A hadszíntér az a földrajzi térség, ahol a hadviselő felek haderőiket összevonják, szétbontakoztatják és egységes hadászati elgondolás és terv alapján haditevékenységet folytatnak. Napjainkban (meghatározóan a hagyományos pusztító eszközökkel vívott fegyveres...Tovább olvasom
