céh
A céhek a hasonló mesterséget űzők társulásai, amelyek a városi iparosok gazdasági, jogi, vallási, katonai és igazgatási szervezetei voltak. A céhek feladatkörüket céhlevélbe foglalták, működésüket és életviszonylataikat céhszabályokban (statútum) írták le. A céhek irányítási jogát a céhmesterek testülete, a céhgyűlés gyakorolta, amely megválasztotta a céh vezetőjét, a céhmestert. A céhek mesterekből, legényekből és inasokból álltak, a szakma kitanulása szintjétől és életkortól függően. A céh saját tagjai felett törvénykezési joggal bírt, amit a céhbíróság végzett, és fenyítő hatalommal rendelkezett. A mívlátó mester a termékek minőségét ellenőrizte, az atyamester pedig a legényeket felügyelte. A céhek meghatározó részt vállaltak a város katonai védelmében és rendvédelmében. A céhek gazdálkodását és felépítését elsősorban a nem profitorientált termelés és kereskedelem jellemezte. Tagjaik és alkalmazottjaik felé szigorú erkölcsi elvárásokkal és előírásokkal voltak.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
nősztehetetlenség
A házassági akadályok sorába tartozott a nősztehetetlenség, azaz az elhálás lehetetlensége. Az elhálást gátolhatta valamely harmadik személy boszorkánykodása, bűvös-bájos ténykedései, illetve valamelyik fél testi fogyatékossága, amely nem tette lehetővé a...Tovább olvasomnemesi vármegye
A nemesi vármegye a királyi vármegyéből alakult ki a 13. század második felében. A királyi birtokok eladományozásával a királyi vármegyerendszer létalapját veszítette el. A nemesi vármegye keletkezésére utaló első ismert...Tovább olvasomleánynegyed
Leánynegyed járt a csak fiágra maradó ősi vagyonból egyszer, az első átszálláskor. A quartaliciumban az adományszerző leányai, illetve azok lemenői örököltek. A negyedet az adományból egyszer kellett kiadni, a szerző...Tovább olvasomalispán
Az alispán a főispán helyettese, tisztsége a várispán helyettesének, az udvarbírónak a tisztségéből alakult ki. Az alispán a főispán általános helyettese (a sedrián is), a vármegyei hivatalos ügyintézés feje, az...Tovább olvasomtárca nélküli miniszter
A kiegyezés után kiegészítették a miniszteri tárcákat a horvát-szlavón ügyekével (1868:30. tc.), amelyért egy tárca nélküli miniszter felelt. A tárca nélküli miniszterek intézménye 1917-ig egyedül a horvát-szlavón-dalmát ügyek intézésére szolgált...Tovább olvasomhajadoni jog
A hajadoni jog (ius capillare) az apátlan, árva leány joga arra, hogy az atyai vagyon fiúörököseitől rangjának megfelelő lakást, ellátást és férjhezmenetele esetére hozományt és kiházasítást igényeljen. Ha az apa...Tovább olvasomplacetum regium
A királyi tetszvényjog (placetum regium) alapján tilos volt Magyarországon külön királyi engedély nélkül a pápától, a bíbornokoktól, a pápai bíróságtól származó és magyarországi javadalmakra, illetve peres ügyekre vonatkozó iratokat, bullákat,...Tovább olvasomesküdtszék
Az 1897. évi XXXIII. törvénycikk szólt a törvényszékek mellett szervezett esküdtszékek bíráskodására vonatkozó szabályozásról. Az esküdtszék nem állandó bíróság volt, hanem az ügyek számától függően, esetenként évente több alkalommal tartott...Tovább olvasomszentkorona-eszme
A 14–16. században megfogalmazódó, a 19. századtól Szent Korona-tannak nevezett eszmerendszer alapja: a hatalommegosztás közjogi rendszerét összekapcsolja a hatalom szakrális eredetével, a Szent Koronával. A Hármaskönyvben összegzett tan alapján: A...Tovább olvasomNépköztársaság Elnöki Tanácsa
A kollektív államfői testület létrehozása, amely az országgyűlést is helyettesíti, a szovjet típusú jog, de leginkább Sztálin találmánya, amit a legtöbb szocialista ország, így Magyarország is átvett. A Népköztársaság Elnöki...Tovább olvasomkitelepítés
A kitelepítés kifejezést használták azokra a szovjet típusú diktatúra azon intézkedésekre, amikor egyes személyektől elkobozták ingatlanjaikat, és arra kényszerítették őket, hogy családjukkal együtt táborokba, falvakba, kulákportákra szállásolva mezőgazdasági munkát végezzenek....Tovább olvasombizalmas jogszabály
A szocialista alkotmányjog leszögezte: „A jogforrások kihirdetését, közlését érvényességi kellékké teszi a logikai követelmény: csak annak engedelmeskedhetünk, amiről tudjuk, mit parancsol, tilt vagy enged meg”, vagyis érvényességi kellékként fogalmazta meg...Tovább olvasomHonvédelmi Bizottmány
A képviselőház 1848. szeptember 22-én megválasztotta az ún. Honvédelmi Bizottmányt. A kilencfős Bizottmány már 27-én felhatalmazást kapott az országgyűléstől a miniszterelnök távollétében kormányzati feladatok ellátásához, melyet másnap kibővítettek minden olyan...Tovább olvasomcomes
A római birodalom utolsó századaiban és az egész középkoron végig a működés tárgya és fontossága tekintetében szerfölött különböző köz- és magánhivatalokat, majd hivatal nélkül is előkelő állást, méltóságot jelölő egyéni...Tovább olvasomtálió
A szemet szemért vagy tálió elv a bosszúigényt kielégítő primitív igazságossági elv. A tálió mint büntetési elv azt a követelést fejezi ki, hogy az elkövető azonos hátrányt szenvedjen azzal, akit...Tovább olvasomképviselőház
1848 óta az országgyűlés két kamaráját főrendiháznak és képviselőháznak nevezik. A képviselőház 415 képviselőből állt. A 1848. évi IV. tc. alapján mindkét tábla saját maga állapítja meg saját rendszabályait (a...Tovább olvasomIdeiglenes Nemzetgyűlés
A szovjet megszálló hatóságok utasítására került sor először az úgynevezett Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőinek a megválasztására. 1944. december 21-től 1945 novemberéig az egykamarás, a szovjet csapatok által elfoglalt Kelet-Magyarországon 1944. december...Tovább olvasomgyula
A gyula régi magyar méltóságnév volt az államalapítás előtti évszázadokban. Korabeli alakja talán dzsula volt, megfelel a mai török jula szónak. A gyula a jyla, jula fáklya szóból ered. Bíborbanszületett...Tovább olvasomprivilégium
A privilégium fajtái 1848 előtt igen sokfélék voltak. A legfontosabbak: nemes és címeres levelek, fiúsítási oklevelek, birtokadományok, országos és hetivásár-tartási, rév- és vámjogot, pallosjogot, vám- és harmincadfizetés alóli mentességet adományozó...Tovább olvasomfőbenjáró büntetés
A halállal, főszabály szerint fővesztéssel, akasztással járó (crimen capitalia) bűncselekmények a főbenjáró bűncselekmények. A főbenjáró ítélet (sententia capitalis, fő-vagy jószágvesztés) lényege a vagylagosság volt. E körbe tartoztak azok a bűncselekmények,...Tovább olvasom
